Ellenzék, 1935. augusztus (56. évfolyam, 173-199. szám)

1935-08-07 / 178. szám

IO BLL ENZAK 198 8 auguaxta• 7 Mi mm* Hövefhezni? (Flső oldali cikkünk folytatása.) A ko mánypárton Dinu Bi atianu-korinány 'i-Ue!i')sr;;i‘ií>Í beszelnek. Annál nagyobb ki* ' áncsisaggal kutatják azonban Bucureşti* ben. hogy a liberálisok távozásával mely ■ ; 11 kerülhet hatalomra? A Lupta a király inert nyilatkozatára hivatkozik, melyet né­hány nappal előbb adott egy külföldi ujság- irónak, amelyben leszögezte voll, hogy n iktalurát nem akarja. A nyilatkozat után Vlhalache és Madgearu sietlek hangsúlyoz- . hogy a nemzeli-paras/tpárl következik hatalmon, ugyanakkor azonban hangoz- iatták azi is. hogy feltétlenül tiszteletben tartják a Korona alkotmányos előjogait, él­tetve és dicsérve a királyi, kinek segítségét remélik. Az alkotmányos frontba tömörült Áverés­éit és Gheorghe Bratianu párt. a Cuza — (inga-párt uralomrakeriiléséröl szintén nem lehet szó a jelen pillanatban. Az előbbiek programja nem időszerű, az utóbbiak pedig ny iltan német orientációt keresnek. A pártok helyzetének tanulmányozása nyilvánvalóvá teszi, hogy a leginkább vil­ágos helyzetben mint amilyen a valuta­panama körül keletkezett, a Tătărescu-kor- mány egyediii támasza csak az, bogy nines ki utána jöhessen. Igv maradt meg továbbra is a kormányrudnál Tătărescu minden bel­politikai válság dacára. „Vaida Madgearu előszxibájában?“ Bueuresti-i kormánypárti és ellenzéki kö­rökben nagy szenzációt keltett az a hir, mely szerint Vaida és a nemzeti-parasztpárt között béketárgyalások indultak. A Naţio­nalul Nou úgy tudja, hogy Vaida békeköveteket küldött Mibatacbe­hoz, miután a nemzeti-parasztpárt vezérei­nek legutóbbi beszédeiből megállapította, hegy nincs alapvető különbség nemzeti célt szolgáló programjukban. A lap szerint Mihalache nem adott elutasító választ, csupán azt közölte, hogy Tilea, C. Anghelescu és Mirto többé soha nem térhetnek vissza az anyapártba. A liberálispárti lap a békehírekkel kapcso­latban nyugtalanul kérdi: „Mit keres Vaida Madgearu előszobájában?“ Mértékadó politikai körök véleménye sze­rint Vaida—Maniu—Mihalache kibékülése a válságot megoldhatja. Dagad a transzfer-panama A Bucuresti-i törvényszék vizsgálóbírója ina már kizárólag Tony Iliescu szenátornak, a szenátus alelnökének bűnösségéi kutatja. A vizsgálóbiró Tony Iliescut tegnap kihall­gatta s elhatározta, hogy a több órás kihallgatást ma tovább foly­tatja. Torv Iliescu egyelőre tagad s minden köz­benjárást tisztán „jószivére“ és „családi ösz- szeköttetéseire“ vezet vissza. Úgy látszik, hogy a liberális párt vezetősége a szenátus alelnökét sorsára hagyja. így újabb szenzá­ciók következhetnek az ügyben rövidesen. CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Teg­nap este Puica, rendőrkvesztornak tudomá­sára adták, hogy a Someseni község határá­ban egy nyolc érés gyermeket kóbor cigá­nyok elraboltak. — A rendőrkvesztor és a bűnügyi osztály azonnal nyomozásba kez­dett. Someseni és Apahida között mintegy tizenegy szekérből! álló cigánykaravánt sike­rült feltartóztatni. A szekereken többnyire asszonyok foglaltak helyet, így az első felte­vés az volt, hogy a gyermekrablást a férfiak követték el, akik az erdőben igyekeztek el­menekülni. A nyomozás folyamán a két köz­ség. közeléből mintegy nyolcvan cigányt ki­sértek be a helybeli rendőrségre, ahol meg­kezdték kihallgatásukat. A kihallgatások so­rán a cigányok több lopást és betörést is­mertek be és vaüószinü, hogy még a délelőtt folyamán több bűntényre fog fény derülni; amelyeknek tettesei eddig ismeretlenek vol­tak. Az elveszettnek hitt gyermek közben előkerült. így a rendőrségnek tehát ebben az irányban nem kell folytatnia a nyomozást. Ma este kezdi meg a „CRISTAL PALACE d’ÉTÉ“-ben (Sír. Saguna 13.) szenzációs erőmu- taíványait a .MÄRANAROSf MEDVE', er művész. — Okvetlen nézze meg! ! lilrobbantöh $ Grosi—Cogcro-cég panamái BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A Irans/.fer-panainálól függetlenül tijnbli óriá­si csalánt lepleztek le a legfelsőbb kiviteli hivatalban, melybe mint a Naţionalul Nou Írja a vámhivatalok felügyeletével meghízott kél niagasrangu tisztviselő is bele van keverve. Az uj panama a már többször szóvútrtt „Grosz-Cagcro“ cég tizeiméivel van kapcsolatban. A Cagero-cég ugyanis „kompenzációs“ kiviteli-behozatali engedélyeket kapott s ezt más cégeknek adta el jogtalanul. Az üzletből befolyó idegen valutát aztán hallatlan nyereséggel n fekete-tőzsdén eladta. A kivitel és behozatal ellenőrzésével meg­bízott két inagasraugu tisztviselő nem tett jelentést forgalomról a Banca Naţionala de­vizaosztályának, melyet így többszázmillióval károsították meg azok, akik Grosz Jenő vezetése alatt működtek titokban. A vizsgálat megállapította, hogy Grosz Jenő a Hein­rich Schwartz, Locar, Mondial Comrrt-cég, Poreeo-rég, Weinbau« és Sn mucii-régek utján bonyolította te üzleteit, Bucuresti-l jelentés szerint órák kérdése, hogy a vizs­gálóbíró a csaló társaság tagjait a kél vezető állami hivatalnokkal együtt letartóztatja. Te If es szakifás a román és magyar sportkörök között Románia visszalépett a főiskolai világbajnokságoktól Budapestről jelentik: A román—magyar sporebéke ügyében megindult tárgyalások teljes szakítással értek véget. Kelemen Kor­nél dr., az OTT eünake lu.jrhatatiaji maradt a kért garanciák ügyében, annak eálenxrre, hogy a román főszövétségtől erre nézve már mindent megkapott, csupán a béke formai elintézése voüt hátra. Hiába lépett közbe az OTT-elnöknél a főiskolai világbajnokság rendezősége, hiába való volt a budapesti la­pok támadása az OTT ellen, annak elnöke mereven elzárkózott Románia békék éhsége dől, sőt a Hungária CJuj-i szereplését is le­letiltotta. Ezek után a budapesti román követ beje­lentette a magyar diákszövetségnek, hogy Románia nem vesz részt a világbajnokságo­kon és rögtön liazarendelte az időközben Timisoara-ról megérkezett evezősöket is. A mai budapesti lápok a magyar sport di­plomáciai vereségének minősítik a Romániá­val történt szakítást cs azon vé Jemenyiiknek adnak kifejezést, h<^y a két ország között hossz-u időre megszűnt minden sportérint­kezés. Impozáns önnepségek kerekében fuhilálfci huszonötéves fennállását a mairosmeo^i magyarság leg- munkásebh szövetkezete Érdekes gazdasági versenyeid és ünnepi előadás©! TARGU-MURES. (Az Ellenzék tudósilójá­tól.) A Comesti-i Hangya Szövetkezet vasár­nap nagyszabású ünnepséget rendezett alapí­tásának negyedszázados évfordulója alkal­mából. A Marosmente falvainak lakói s a székelyfővárosból is számosán gyűllek össze a nagymultu szövetkezet ünnepségére. Jelen voltak Drexler Béla, a Hangya Szövetkeze­tek Uniójának elnöke és dr. Harmath Jenő, a Hangya Szövetkezetek Aiud-i központjá­nak vezérigazgatója megérkezése után kezde­tét vette az ünnepi műsor. Az állomással szemben terül el gróf Te­leki Domokos gyönyörűen kezelt birtoka, mely a gazdasági versenyek színhelye volt. A szántóverseny területe apró parcellákra volt osztva s a startnál kilenc gazda helyez­kedett el ekéivel. Teleki Arctur gróf elnökle­tével megalakult a bíráló-bizottság, melynek sípjelére elindultak az ekék. Az egybe gyűlt falusi gazdák nagy izgalommal figyelték a verseny kialakulását és csakhamar magára vonta a figyelmet Vájná Lajos, aki kifogás­talan és gyors szántással megnyerte az első dijat. Ezután a hajtóverseny következett, pi­ros zászlókkal megjelölt kacskaringós utón kellett kétökrös szekerei hajtani — csak nó­gatással. Az első dijat Erese András kisgazda nyerte el. A ka szál 6-verseny az erőnek és ügyességnek volt a próbája, melyben Vájná Mihály nyert első dijat. A 200 lejes első di­jukon kívül 100 és 50 lejes dijakat is osztott ki a Gazda Szövetkezet. A gazdasági versenyek után istentisztelet volt, melyen Torró Gyula, felfalusi lelkész prédikált. Istentisztelet végeztével dr. Har- math Jenő megkoszorúzta a templomban lé­vő márványból készült emléktáblát, melyen az egyházközség 62 hősi hallottjának neve van bevésve. Majd gróf Teleki Domokos is­mertette a műemlék és templom történetét. Az érdekes előadás után megtekintették az érdeklődők az egyház XVII. századbeli kely- heit és a régi hímzéseket. Az iskolában szépen összeállított kézimun­ka és háziipari-kiállítás volt, melynek anya­gát a nőszövetség lelkes fiatal elnöknője, gróf Teleki Mihályné, Tika ALneé grófnő és Márffi-Mantuano Antalné, Teleki Margit grófnő válogatták ki és csoportosították. A szövetkezet házának megtekintése után a közebéd következett, melyet a ref nőszö­vetség rendezett. A köszöntők során a sző­Milliós panamát íenlezifft ic BucMirsf’-i Poposcu lőJtitdnufjy a liltkotilvü pén/eLlibi liároniciiuletes paío- f if épiíelt irt'qáitali BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A ht-IUg ym in ív/téri u in kiküldöttei milliós pu nainát lepleztek le a Bucuresti-i tűzoltó parancsnokságon. A panama hőse Eopescu főhadnagy, ki a gondjaira hízott pénztári könyvek meghamisításával 1 millió 700 ezer lejt .sikkasztott. Megállapították, hogy a fő­hadnagy a pénzből háromemeletes bérpalo­tát épített magának a főváros központjá­ban. Popeseti 10 éve áll a tíucuresti-i tűz ollóság szolgálatában. Letartóztatták és át adták az ügyészségnek. Az. eljárás folyik. & vetkezet 25 éves elnökét melegen ünnepelték, akinek névnapja véletlenül egy napra esett az ünnepséggel. Délután az érdeklődők a Teleki-kastélyt és a körülötte fekvő szép parkját tekintet­ték meg, mely páratlan disze a Marosmen­tének. A kastély folyosóin muzeum van el­helyezve, melyet gróf Teleki Domokos és fia, gróf Teleki Mihály mutatott be az érdeklő­dőknek. A kastély körül ősrégi park fekszik, mely­nek különlegessége egy óriási Gingko Bilobn- fa, mely ezen Kinából származott fának Er­délyben legnagyobb példánya. Délután 5 órakor vette kezdetét a Fogyasz­tási Szövetkezet ünnepélyes közgyűlése, me­lyen a szövetkezet felolvasott történetéből örömmel állapíthattuk meg. hogy a szövet­kezet vezetőségében — a megalakulás óta — egyformán vettek részt román és magyar emberek, akik a legnagyobb egyetértésben dolgoztak a szövetkezet felvirágoztatásán. A szövetkezetnek 25 év óta elnöke Teleki Domokos gróf és vezetőségében találjuk már fiát. Mihálgt is. Az elnök sok nehézségen áldozatkészen ve­zette keresztül a falunak ezen legfontosabb intézményét, mely ma erőteljes virágzásban van és 50—60 ezer lejes havi forgalmat ér el. Suchi gör. kel. lelkész, mint első titkár, dr. Kornhoffer a románság képviseletében, Mikó László a Földműves Szövetség részéről, majd a szomszédos községek szövetkezeteinek képviselői, Tóthfalusi Sándor a Szabók Szö­vetkezete részéről tolmácsolták szerencseki- vánataikat. Dr. Harmath vezérigazgató oklevelekkel tüntette ki az elnököt és a vezetőség tag­jait, majd kezdetét vették a szakelőadások. Nemes Árpád a szövetkezet 25 éves törté­netét ismertette, Gyallay Domokosáé a nép­művészet és háziipar fontosságát vázolta és buzdította a népet annak fejlesztésére. Dr. Szász Ferenc előadásában felhívta a gazdák figyelmét a tejtermelés hasznos voltára és felvázolta annak problémáit. A közgyűlés folyamatát a dalárda ének­számai tették változatossá, mely után gróf Teleki Domokos elnök bezárta a közgyűlést, melyen a több százra menő közönség a leg­nagyobb érdeklődéssel vett részt. A közgyűlés után táncestély volt, mely kitűnő hangulatban hajnalig tartott. (—dór) Levertek az m göróg icndoiósi ATHEN. (Az Ellenzék távirata.) A tegna­pi lapok jelentéseit a krétai zendÜllésrő; és az athéni repülőtéri zavargásról ma meg­erősítik. Kormány közlés szerint a nyugta­lanság magja ezúttal is Kréta szigete, Veni- zelosz hazája volt. Kandiában a mázsáid cs dohánygyári munkások hétfőn reggel össze- gyü tek, a fegyverraktárt kirabolják, a hely­őrséget lefegyverezték, elfoglalták a kor­mányzói palotát és hivatalokat. EzA*án sza­bályos ütközetet vívtak a karhatalommal és ebben súlyosan megsebesült Kandia főváros prefektusa, egy nyugalmazott tábornok is. A zendüőket azonban egy-kettőre visszaszorí­tották cs a Krétába irányított két torpedó- rombolót visszahívták. A megvert munká­sok egy utcában el torlaszolták magukat, de a hatósági ultimátumnak átvétele utón 14 óra múltán megadták magukat. Az athéni repü.lőtéren jelentéktelen zendülés történt, j Egyes lnrek szerint a zendüüők repülőgépen akartak a krétaiak segítségére menni, más hir szerint csak megakarták akadályozni, hogy a kormány bombavető repülőgépeké: küldjön a krétaiak ellen. A kormány nyilat­kozata szerint Kandiában a mozgalom bér­harc jelleggel kezdődött, de azután a köz- társasági formát öltötte fel. Kréta szigetén ostrom a l apot van. Az anyagi veszteség cse­kély. Mindössze a gyáriépiiietet rombolták szét és pár hivatalt rongáltak, meg. Az áldo­zatok száma 50 sebesült. Kondilisz tábornok ma hosszabb beszélgetést folytatott a krétai hatóságokkal, aminek alapján most már a nyugalom helyreálltáról lehet beszélni. HA AZ ARCSZINE FAKÓ, SZÜRKÉSSÁR­GA cs tekintete bágyadt, ha szomorú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrik, ha a bél túl­ságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epe. pangás kínozzák, o’yankor tanácsos néhány na­pon át reggel éhgyomorra egy-egy pohár termé­szetes „FERENC JÓZSEF“ keseriivizet innia. ESŐS IDŐ VÁRHATÓ. Budapestről jelen­tik: .4 meteorológiai intézet idő járásprognó­zisa szerint több helyen újból eső, vagy zi­vatar várható. Később élénkebb szél mellett a hőmérséklet átmenetileg még csökken Icissé. NEM JÓ VILLANYDRÓTRA. VIZES RUHÁT TERÍTENI. Tegnap délután köny- nyebb kimenetelű baleset történt a General Poetas-utcaban.. A lé. szám alatt Rigori Ró­za heDyi úri asszonynál szolgált Nemes Ro­zália 20 éves cselédlány. A cselédleány a padláson vizes ruhákat teritiett ki egy viT knydrótra, mikor hirtelen elektromos ütés érte 09 eszméletét vesztve, földre zuhant. Egyik kezével azonban még fogta a villany- drótot. Asszonya figyelmes lett a zuhanásra, segítségére sietett a leánynak és sikerült őt el is vonszolni a drót mellől. A cselédleányt a .kihívott mentők térítették magához s ré­szesítették első segélyben. MEG AKART HALNI NYOMORA MIATT. Tegnap este a Kárlulescu-utea 46. szám alá hívták ki a mentőket. Dávid Dénesné idő­sebb asszony nyomora miatt ugyanis fel­akasztotta magát. A szerencsétlen asszony hozzátartozói azonban észrevették tettét és mielőtt bekövetkezett volna a halál, sikerült a halálra szánt asszonyt levágni a kötélről. A mentők beszállították a klinikára, de or­vosai az azonnali beavatkozás ellenére sem biznak felépülésében. SZABÓ DBZSö UJ KÖNYVE. Karé» csooyi levél — A németség útja — Deb-> receni tanulságok — Feltámadás Ma> kucskán. A 4 mii egy kötetben 70 lej az Ellenzék könyvoaztályáb&n Cl aj. Piaţa Unirii. Felelős szerkesztő: Dr. GBOIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT. — Az Ellenzék „Concordia“ műintézetének körforgó nyomása. Cenzurat

Next

/
Thumbnails
Contents