Ellenzék, 1935. július (56. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-14 / 158. szám

1939 ftsüsts 14. msmmmtmasssssmsBi F

TBEZBWZéK

 »Váradé Miklós Kör“ alakulása alkalmából tartóit beszéd foia és elmondotta: VÁSÁRHELY! JÁNOS püspohhelyetteo

t&sebb tatája Mi k ló« rollt, aki 1588, vlagy 89-ben született. Tehát 10—11 éves gyermek Lehetett, amikor városunkba került, ö is kereskedő mesterséget folytatott. Kitűnő, szorgalmas, munkás, a mágia mesterségében elsőrendű szakember volt, amit az is mutat, hogy már 1610-től, tehát 30 éves korától kezdődóleg sokszor évente többször is megfordult Bécs városában, és minden útja alkalmával nagyszámú kitűnő árut hozott magával és kereskedését tudásával1 és szorgalmival állandóan gyarapította, fejlesztette, tekintélyes vagyont szerzett és egyre teljesebben érdemelte ki nemcsak polgártársaink bizalmát és tiszteletét, hanem az ország elöljáróinak, a fejedelemnek bizalmát és nagyrabecsülését is. Bethlen Miklós, akinek nagyapja volt, azt jegyzi fel róla, hogy ő hozta be városunkba először a kálvinista vallást s az ő háza kapuközében, a Közép-utcában, helyesebben a középtizedben tartottak először rendszeresen református istentiszteleteket. Kétségtelen, hogy ha megelőzőleg találkozunk is már a református vallás kezdeteivel!, de az igazi megszilárdulás, az öntudatos, buzgó református élet először Váradiék házában talál otthonra. A református hit első komoly és öntudatos védelmezője polgárságunk körében Váradi Miklós volt. Az 5 családjának hajléka volt a bölcsője annak a megújuló hitéletnek, amely azután sok nemes küzdelem és áldozat jutalmaképpen annyi drága intézményünket megteremtő erővel városunkban kibontakozott. Első prédikátorunk itt Traszki, másképpen Ma- rothi Lukács volt, de hiábavaló lett volna az ő és társainak, utódainak minden munkája, ha Váradi Miklós példája és bátor hitvallása, buzgó fáradozása nein adta volna meg a szükséges védelmet és támogatóst egyházunk megerősítésére. A kitartó és erős- lefikü kezdeményezésnek meg lett a jutalma. Báthori Gábor 1609-ben már fejedelmi pártfogással állhatott az elvetett mustármagból életre kelő református egyház védelmére. Ö ajándékozza a reformátusoknak az óvári templomot, amelyet azonban eleink csak 1611-ben vehettek birtokukba. Érdemesnek tartom a fejedelmi adománylevéllel kapcsolatban, amely 1609 március 20-án kék, felemlíteni a városnak akkori jegyzőkönyvéből a következő részletet: „Minthogy urunk őfelsége, cum plena instructione eclesiastica rendelé és adta az templomot, ennek utána az urunk őfelsége vallásán lévő tanítóknak nemcsak prédikálni, sacramcntumokat kiszolgáltatni, esketni legyen szabad, hanem valakik kívánják halottakat is publice solemniter énekszóval is szabad legyen az temető helyre kisérni. Urunk őfelsége nevével serio megparancsoltatok, hogy minden rendek, szép

csendességben éljenek. Az mi vallásunkkon

lévő atyánkfiáit is más valláson lévő atyafiak, sem pedig az mi atyánkfiái az másokat reli- giojukról megne szidalmazzák.“ Ez a fejedelmi meghagyás milyen szépen mutatja a református elindulásnak tiszta szellemét, azt, hogy amikor a maga vallását megbecsüli,

tiltakozik az ellen, hogy vallásos meggyőződéséért bárkit szidalmazni, vagy bántani lehessen. Tiszteld a magadét és becsüld meg a másét — ezzel a lélekkel és elhatározással kezdette meg egyházunk a maga erőre kapott életét ebben a városban. Ennek a szellemnek munkása, ápolója és védelmezője volt a maga házában és gyüiekezetébeni az a Váradi Miklós, akinek szülői házában folytak eleinte csak titokban a református istentiszteletek. A Váradi ház később is, bizonyára a nagylelkű nemzetség adományából,

M®EtESS3I£i

B

*******

Pir é wel ezelőtt egy neves politikus az orsz ág hálában, azt a küjoUmést tette, hogy

a halottak nem támadnak fel soha. Nagyjában e kijelentés szerint gondolkoznak tényleg az embereik. E kijelentésnek azonban

mir ta.paszCalatsü-rfck is ekésen ellene mondanak. ÉDpsn sz ellenkezője igaz. A halottak sok- -W nagyobb szerepet játszanak életünkben, mintsem rendszerint gondolni szoktuk. Sokszor megtörténik, hogy életre kelnek a régen eltemetett halottak, szóknak hozzánk, utat matatnak és tanácsot adnak nekünk. Az cDssnek nagyon sok jelensége hirdeti csodálatosan, hogy a halottak egy ideig, sokszor századokon keresztül, csendesen pihennek sírjukban, igazán halottak, senki sem törődik velük, semmi hatással sincsenek az élőkre, de egyszer hogyan-hogyan nem, csak az Isten tudja miképpen, megmozdulnak sírjukban, megjelennek, beszélni kezdenek az élőkhöz, belenyúlnak a valóságos élet alakításába, tanácsot adnak és mutatják a megújuló jövendőnek útját.

Harminc-negyven esztandővel ezelőtt a egnagyobb magyar, Széchenyi István, valóban nagy halottja, de halottja volt népünknek. Az akkori közélet vezető szellemei meg is állapították ezt róla. Némelyek azt Írták, bogy a fejlődés nem Széchenyinek adott igazat, mert ő kelletténél kevesebbre becsülte nemzetünk életképességét s egy cseppet sem kél sajnálni, hogy szólamai a közforgalomból azóta kiküszöböltettek. Mások megállapították, hogy népünknek nem volt oka megbánni a Széchenyi lángeszű rögtönzéseitől, szóvirágaitól, alaptalan aggályaitól! való elfordulását. Széchenyi halott volt.

A világháború óta azonban egyszerre ismét élni kezd Széchenyi. Jeles történetírók, érett politikusok, a jövendő útját kereső, gondolkozó ifjak figyelnek szavaira', tolmácsolják igazságait. Kezdjük észrevenni, hogy nagy tanácstalanságunkban, útkereső bizonytalanságunkban Széchenyi szavai világítani kezdenek és .ez a nagy halott élő vezére, útmutatója lesz népünknek. A legnagyobb szükség napjaiban egy megelevenedő halott kezdi megmutatni újra erőforrásainkat, feladatainkat, ő kezd kivezetni a fásult, reménytelen kétségbeesés szakadékaiból az alkotó munka útjára.

Hasonló jelenség ismétlődik meg lelkűnkben e mai emlékünnepélyünk alkalmával is, amikor egyszerre kikeli régi, százados sírjából városunk első, öntudatos, áldozatkész, hűséges református polgára, Váradi Miklós, hogy életének nagy tanításával, példaadásával utat mutasson, tanácsot és példát adjon a sok nehézséggel küzdő jelenlegi nemzedéknek. 16J9 óta nyugszik egy nemes, munkás élet után sírjában. Sok nemzedéken keresztül halott és elfeledett volt a neve. És íme, most egyszerre megelevenedik emléke és áldott igazságokra figyelmeztet és tanít bennünket. Amikor arról volt szó, hogy városunk református polgársága a Református Férfiszövetség keretében otthont, társas kört alkosson magának és kerestük azt a nevet, amelynek jegyében kultúránk és hitünk szolgálatában leginkább egyesülhetünk, a sok drága név között az érdem koszorújával ékc- sitetten megjelent a Várad! Miklós neve is és úgy éreztük, hogy a mai időkben kiváltképpen az ő neve egyesíthet leginkább e nehéz időkben iigazi, komoly református szellemű kuiturmunkára. Ez az oka annak, hogy a társas körnek Váradi Miklós Kör nevet választottuk. A mai előadásom keretében néhány szóban hadd feleljek meg azért arra a kérdésre, ki volt Váradi Miklós, mire tanít, mire huzdit az ő halottjaiból újra éledő emlékezete?

Váradi Miklós — mint mondottam — városunknak első, öntudatos, áldozatkész református polgára voOt. Amikor Báthori Zsigmood németpárti törekvéseinek megakadályozására a török szultán Mehemed pasa vezérletével! nagy sereget küldött 1598-ban Erdély ellen és a török sereg Nagyváradot ostrom alá fogta, a külvárosokat felégette, akkor menekült el a kálvinista. Várad sok polgárával együtt Váradi Miklós családja is és költözött ide városunkba. A magát Vá- radinak nevező tehetős kaim ár-k eres k c d ő család itt telepedett le s kezdett uj életet. Mindent elveszítettek, csak szorgalmukat, tudásukat, életadó hitüket, Istenibe vetett bizodalmáikat hozhatták el ide városunkba, azonban, megmutatták, hogy a szorgalmas és becsületes élet, hit és kitartás uj életet tud kezdeni és teremtem. A csalidnak legjelensokáig parochiális ház volt, ott lakott még Váradi életében Tiszabecsi Tamás esperes, majd jenei István esperes, majd Dávid pap és mások.

Azt a nagy tekintélyt, bizalmat és megbecsülést, ame'l'yet Váradi Miklós szorgalma, hithüsége, más renden és felekezetien lévő polgártársait is megbecsülő igazságossága álta'l kiérdemelt, mutatja az a körülmény, hogy Váradi Miklóst a város főbírói székébe ültették, mint első kálvinista városfőt. Megelőzőleg, első Rákóczi György rendeletéig, a városnak csak unitárius vallásu vezetősége és tisztikara lehetett, de mihelyt a fejedelmi rendelet megengedte, hogy más vallásut is választhassanak, azonnal mind legérdemesebb embert Váradi Miklóst tették a város főbírójává, akit azután 1642 junius havában nagy ünnepélyességgel és örömmel, a fejedelem jelenlétében iktattak be hivatalába. Hogy milyen nagy tekintélyű és köztiszteletben álló férfiú volt Váradi Miklós, annak bizonysága az is, hogy leányát, Borbálát, buni Bethlen János kancellár vette feleségül. Megemlékeznek arról, ami különben természetes is, hogy ez a munkás, szorgalmas ember, aki páratlan kitartással, okossággal, szorgalommal szerzett nagy vagyont, gyönyörű hozományt adott leányának. Az ő unokája volt azután Bethlen Miklós kancellár, akiről tudjuk, hogy világlátásával, bölcsesiségével, milyen nagy szerepet játszott Erdély közéletében.

Váradi Miklós egy háziasságáról hadd említsem meg a következő kedvesen jellemző adatokat. Az óvári templom mellé Bethlen Gábor a számban megnövekedett református eklézsiának adományozta ezt a mostani belső Farkas-utcai templomot. A teljesen leromlott templomot, melyet i486 körül kezdtek építeni s amelyről most csak azt említem meg, hogy mikor Bethlen Gábor átadta, csaknem teljesen romokban állott, Bethlen Gábor nem tudta megújítani. Bethlen Gábort a templom felépítésében megakadályozta a harmincéves háború és 1629-ben történt halála, úgyhogy aztán e templomot I. Rákóczi Gyöngy épitette fel s 1647 junius 10-én szentelték fel a fejedelem és a főrendek jé.'enlétében. Elgondolhatjuk, hogy milyen nagy gyönyörűséggel foglalt helyet, hallgatta a szent prédikációkat e templomban Váradi Miklós, a város főbirája. Herepei János tanár ur, egyházközségünk történetének kitűnő ismerője, hivta fel a figyelmemet arra, hogy ma is tudjuk, hogy hol ült ebben a templomban vasárnaponként Váradi Miklós uram. A katedrával szemben lévő, szöliőlevél faragványokkal ékesített padsorok egyes üléseire följegyezték, hogy melyik heüy kinek a széke volt és ott a szélsőjobb ülésnél ezt jegyezték fel: A főbíró uram helye. A feljegyzés idejében Váradi Miklós volt a főbiro. így tudjuk, hogy hol ült, honnan hallgatta az igét Váradi Mik'Ós. íme itt ült, e templomban Váradi Miklós és figyelmezteti ma a késő utódokat a közönséget istentiszteletek szorgalmatos látogatásának szent kötelességére. Hoigy mennyire törődött Váradi Miklós az egyház híveivé', a jórendnek biztosításával, azzal, hogy mindenek ékesen és szép renddel történjenek az eklézsiában1, annak a bizonysága az, hogy féltő aggodalommal nézte a reformokra törő prebitériánus mozgalmat és vaskézzel igyekezett az egyházközség erős belső kormányzatát megvédeni, úgy, hogy ezért egy kis él'iél világi püspöknek nevezték. Ragaszkodott a maga meggyőződéséhez az egyházi életben is, de megbecsülte a más felfogáson lévőket is. Ennek bizonysága az, hogy Apáczai Csere Jánost, kollégiumunknak nagynevű professzorát, a magyar kulturális mozgalmaknak eszményi hősét, bár az egy- házkorrnányzati elvek tekintetében nem volt vele egy véleményen, szerette és pártfogolta, bizonyára már azért is, mert unokája, BethL /Mester M ..j-tfttailpufe I

Sdiuli i'Jn

Vezérképviselő :

Putzin Company Bucureşti,

Sty. Căizzasî 14.

len Miklós, rajongott érette. Kedves adat Váradi Miklós műveltségére, apai indulatára és az iskola iránt való szemetére, hogy abban az időben, amikor ilyesminek megszerzése nehéz is volt, sok költségbe is került, az iskola részére földgömböt vásárolt és ha ez ma már nincsen is meg, de megvan a kollégium könyvtárában a földgömb tanulmányozásához egyidejűleg megszerzett tájékoztató.

íme igy elevenedik meg előttünk városunk első öntudatos református polgárának tiszteletreméltó alakja, hogy mindnyájunkat, de különösen a Váradi Miklós Társaskör tagjait intsen és buzdítson azoknak a nagy igazságoknak és tanulságoknak követésére, amelyeket az ő nemes élete példáz és mutat előttünk. Én ma e szép életnek három nagy intelmét és útmutatását idézem;

Először is Váradi Miklós élete a ma olyan nehéz viszonyok közé került polgárságunkat arra tanítja és figyelmezteti, hogy bár szegénységben, súlyos anyagi gondok és nehézségek között élünk, mégsem szabad elcsüggednünk, de biznunk kell abban, hogy munkásság, takarékosság, kitartó hit és erős akarat élőbb vagy utóbb meghozza a maga jutalmát és elismertetését. íme a Váradi nemzetség is, amikor el kellett hogy meneküljön Nagyváradról, akkor mindent elveszített, de nem csüggedett el, újra kezdte az életet és az egyik nemzetségről, másik nemzetségre átszálló szorgalom és munka ezt a földönfutóvá vált nemzetséget e város első polgárává tette és fejedelmi főurak társadalmi közösségébe emelte fel'. így inti és tanítja a Váradi Miklós emlékezete városunk mai iparosait, kereskedőit, fölmivelőit a szorgalmas és takarékos élet tisztességére és jutalmára.

Másodszor arra tanít minket Váradi Mik- ’ lós, hegy az ilyen életnek az erőt az Istenbe vetett hit, a hitéletnek szorgalmas gyakorlása és megőrzése adja meg. A Váradi Mik- lósék háza a szó tényleges érte mében is az Isten temploma volt. A Váradi család tagjai amikor ide jöttek, akkor világi számítás szerint inkább úgy látszott, Hogy ha megtagadják hitüket s a város többségének hitbeli felfogásához csatlakoznak, akkor jobban boldogulnak, de mégsem ezt cselekedtek. E len- kezőleg1, szilárdan megmaradtak hitük mellett, mert tudták, hogy a hittagadás elveszi az ember szivéből a legszentebb erkölcsi erőt, a tiszta lelkiismeretet. Ezért gyakoro - ták a maguk vallását s igy mutatták meg hitüknek valóságát a jócselekedetek gazdagságában, igy szereztek tisztességet maguknak és hitüknek. A nagy államférfiu, Bismarck., mondotta volt, hogy felelősségének óriási terhét egy pillanatra sem tudná hordozni, ha nem hinne az élő Istenben. így tanit és figyelmeztet a Váradi Miklós példája is arra, hogy az élet nagy szenvedései és megpróbáltatásai között lelkűnknek igazi erőt a küzdelemre, az élet nagy feladatainak megóvására, egyedül az Istenbe vetett erős hit ad és ezért mindennél drágább kincsünknek kell hogy tartsuk hitünket, hitünknek megőrzését, mert ha hitünket elveszítjük, a lelkünket veszítjük el. Ha földet, vagyont, á' last veszítünk, de erős marad a lelkünk és bizakodó a hitünk, az elveszített vagyont, á 1 ást még visszaszerezhetjük, de ha a lelkünket elve- szitettiik, meghal, örökre meghal a jövendőnk. Ezt vallották a mi őseink és ezt énekelték ki eget ostromló zsoltárban: „Gyermeket, nőt, testi éltet, hirt és jóllétet, elvihet, henyélhet a föld gonoszsága, de megmarad , Isten országa.“