Ellenzék, 1935. június (56. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-08 / 129. szám
ELLENZÉK VASÁRNAPI GONDOLATOK Mikszáth és Petmiei Huszonöt éve, hogy elmentek ebből az ár- nyékvilágbói' mindakecten. Egy nemzet ünneplésének vakító tűzijátéka után, dicsőségének zenitjén, az egyik, akinek utolsó ajándékul or- / szagos felbuzdulás adja ki összes munkáit, vásárolja vissza ősei birtokát és kereszteli nevére csöppnyi tót szülőfaluját. A másik zajtalanul, az élőhalottak országából lép át a halott élők birodalmába úgyszólván csak hitvese karján, aki utolsó betűig betartotta a hasági esküben fogadott kötelesség igéit: „vele tűrök, vele szenvedek, sem boldog, sem boldogtalan állapotában hűtlenül el nem hagyom“. A huszonötéves évfordulón — érdekes ezt megfigyelni — csupa Mikszáthra emlékező cikk jelenik meg a budapesti lapokban. Pereiéiről tudrunkkai csak a rádió egyik elő adója érezte szivbéli kötelességének a megemlékezést. Erdélyben pedig, mindmáig, Mikszáth az, akiről alig emelkedik hang. Itt Peteleit siratják, noha itt se, legjobb éveiben se mérkőzhetett népszerűségre a „nagy palóccal'“. A kettő együtt: egyik legnagyobb témája volna napjaink magyar irodalomtörténészeinek, mikor huszonöt év áll közöttük és közöttünk a visszapillantásra távlatul. És e huszonöt évből az utolsó tizenötben külön csoda is történik. Megvalósul Peteleli álma, Erdélyben irodalmi élet sarjad ki a szinte semmiből. Újságcikk szűk kenet az emlékezésre akkor is, ha csak egyikükről kellene ma, huszonöt év múltán érdemeihez és jelentőségéhez illő méltatást szavakba önteni. A párhuzam kettőjük közt éppenséggel suta marad vagy szétveti a szűk kereteket, hiszen a tárgy annyi égtáj felé nyit kilátást, hogy azt se tudjuk hir telemében, melyik ablakon a legérdemesebb kikönyökölni, hogy a legjellemzőbb oldalira vethessük tekintetünk. Az eltelt huszonöt év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy e két név körül irodalom keletkezhessen. Mindkettőnek van, hogyne volna, érdemes életrajzirója. Mindkettőnek van, hagiyne volna, értékelője is szép számmal. Mégse • foglalkoztak. eleget és elég mélyen szántó tollal velük. — A regényeiből átirt színdarabok sem pontos visszatüikrözte- tői az egyiknek. — Emlegették, idézték, de nem tudták megfelelő sugallóerővel belevésni a köztudatba a másik értékeit. Hason- litgatták is őket egymáshoz, találgatták is, mi lehet az oka vájjon, hogy olyan nagyra nőtt j a világ szemében az egyik s olyigen igény- ' télién, szinte semmitmondó szürkeségbe bágyad a másik irodalmi emlékezete. A közönségre hivatkoztak, akik nem mertek soha teljes mellel ki áll ami Petelei nagysága mellett, mondván: „Petelei szomorú dolgokat irt és a közönség nem szeret szomorkodm1 . Noha ez való igaz, mégsem szabad perdöntő Ítéletként elfogadni ® a ráhivatikozássol mintegy aláírni, hogy a közönségsiker megfeleb- bezihetetlen. Akkor Kotzabuet kellene remekíróként magasztalnunk vagy Eugen Sue-t s hallgatnunk; szerényen, ha valahol Goethéről, Stendhalról, Ballzacról esik szó. Kemény Zsig- mond mellett, akinek egy kicsit szintén hibája volt, hogy erdélyinek született s hogy regényeiben a játszi szellem ragyogása helyett a tények leírásának néha szónoklás és minidig súlyos előadásmódját választata, volt egy kis hörcsögember, aki haláláig kitartson, makor körülötte Jókai nagyságát magasztalta az egész világ. Peteleinek nem akadt hozzá méltó, vele egyenértékű Gyű ai Pálija sem. életeben, sem bokában soha. Nekünk nincs semmi kifogásunk Mikszáth nagyságával szemben. Olyan alázatosan ej tudjuk ismerni tolla megvesztegető bübáját, mint akik nemcsak tudván tudjuk, de teljes mértékben átérezzük, hogy saruinak megoldására sem vagyunk méltók. Azért sem tudjuk felelősségre vonni, mint mostani szemmel magyarországi méltatod teszik, hogy látta és nem mutatta vagy látta, de nem akarta észrevenni nemzete vak rohanását a nagy örvény felé. S ha észrevette: elianekdo- tázta s ha kajánul belecsipett itt-ott a sem- mirevaiókba és az álmodozókba, ezt sem figyelmeztető, felrázó szándékkal cselekedte. Hogy kedvesebb volt neki az író népszerűsége a prófétai póznál, mely légtöbbszü' csak éhkoppot hoz a konyhára, jóféle sóh ••• tomlével. Mi védelmére tudunk sietni ilyetémkép megvádolt igazi nagyságnak, 1 néi kevés nagyobb művésze akadt a magy.11 szépprózának máig s nagy adományát, hog) nálla senki jobban nem tudott játszani a szivek húrjain, mégse, sohase használta ki olcsó sikerek hajhászására. A rutint soha, pillanatra se engedte szive fölé hatalmasodni. Becsületes eszközökkel küzdötte magát föl arra a magaslatra, melyen alakja a köztudatban áll s ezért egész irói beállítottságát és oeuvre-jét nem szabad ide nem tartozó md- léktekintetek nézőpontjából mérlegre tenni. Ő úgy fejezte ki önmagát és korát, amilyen volt s éppen azzal, amit produkált. Még egy jókora csipettel több is volt, müvészebb is volt annál, amit ez a kor megkövetelt a toli ■mestereitől. De amilyen jellemző Mikszáth az akkori és ejgy kicsit mindenkori Magyarországra, olyan élesen jellemző Petelei István az akkori és egy kicsit mindenkori Erdélyre. S min- denekfölött jellemző mindkettejükre, környezetükre, életviszonyaikra és életfelfogásukra, hogy pontosan egyidőben éltek és alkottak s aránylag mindketten kedvező körülmények között. Mit látott ugyanabban az időben a magyar életből az egyik és mit a másik? Mi foglalkoztatta az érdeklődését az egyiknek és mi a másiknak? Mit ért el az egyik és mit a másik? Peteleinek sincs oka panaszra. Mindjárt első felbukkanása a nagy irodalmi elismerés jegyében történik a magyar irodalmi é-et központjában. Gyorsa: eléri az akkori idők legnagyobb tisztessége-1. a patinás irodalmi társaságok őt is tagjaik sorába választják, olyan nevek viselői köze, akik között valóban tisztesség: és méltóság volt helyetfogla'lni. Petelei is a kormány táborához tartozott, akárcsak Mikszáth. Ugyanazt a kormányt szolgálta itteni nagytekintélyű lapjával, amelynek pártjában képviseA SZEKREKEDES OK LEGTÖBBSZÖR A VASTAGBÉL RENYHESÉGÉBEN KERESENDŐ fa renyhe Délmüködést a le.- fuvódás, bevont nyelv, gyakori fejfájás jellemzi. Az Artin dragée hatóanyaga a vastagbélben fejtik ki hatásukat kizárólag enyhén, a belek izgatása nélkül. A pici Artin dragée bevétele kellemes. Az ARTIN hatása alatt az a- nyagcsere bomlási termékei, az emészthetetlen anyagok, a bélgázok fájdalommentesen távoznak a bélből. ARTIN VICHY ÁSVÁNYVIZEK A FRANCIA ÁLLAM GYÓGYFORRÁSA VICHY CELESTINS CUKORBAJ. VESE- 6S HÖLYAGBÁNTALMAK. KOSZVÉNY ÉS ARTRl- TIZMUS GYÓGYÍTÁSÁRA. VICHY GRANDE GRILLE M AJBAJOK ÉS EPE- BANTALMAK ELLEN. VICHY HOPITAL GYOMOR- ÉS BÉLBANTAL- MÁK GYÓGYÍTÁSÁRA. ViCHY KAPHATÓ MINDEN FOSZtSÜZLETBEN ÉS GYÓGYSZERTÁRBAN Vozérkópviselö : Philippe Finkelstein, Bucureşti, Str. Cámpineanu 20. A Dt. WANDER üzemek készítménye. ARAK : 20,- 33,- 8£.- lei. lői mandátumot viselt a másik. Valami hibának mégis kellett lennie. Többnek is, mint hibának, amire csak a gépkocsisok szótárában lehet megtalálni a megfelelő kifejezést. „Defekt“ zökkentette meg a simán induló és kitünően működő motort. És itt nem arra a szellemi „defekt“-re célzuntk, mely Petelei utó.só évtizedét árnyékéletté sorvasztotta. És arra sem, hogy humorista volt az egyik, az kellett inkább a közönségnek. Petelei sem volt mindig sötét és keserű, tessék elolvasni híres Szúnyog-tárcáit. Ha nem is olyan meg vesztegetőén kedvesek, mint a Mikszáth anekdotái, humorban ezeknek sincs hijja, mely még ínycsiklandóbb azzal a csipetnyi borssal fűszerezve. A „defekt“ az emberlátás különbségében van s az emberábrázolás fölös önérzetesséRÁGÓGUMI Irta KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Egy amerikai rágógumi-királlyal vacsoráztam. Csak meliésieg jegyzem meg, hogy ezúttal nem gumit rágtunk, hanem halat és vadat s fanyar borokat és édes pezsgőket ittunk. Vacsox’a után jókedvre kerekedve így szóltam; hozzá: — Vezérigazgató ur, engedje hevallanom, hogy bámulom önt. Mindenkit bámulok, akikben oly isteni egyoldalúság llakozik, mint önben, a mestersége és hivatása egyoldalúsága. Például mi érdekli önt a hatalmas és nagyszerű világból, a gyászosan bukdácsoló ok- tondi és dicső emberiségből, a természetbő., a felhőkből és a verőfényből s a művészetből is, a zenéből és az építészetből? Csakis a rágógumi. Ez az ön gyötrő rögeszméje és boldogító kényszerképzete, mint a költőé az, hogy mindent meglásson, földolgozzon s életét e.őbb-utóbb papirrá változtassa. A remeték és szentek elzárkozottsága ez. Ha jár- keí, ha ül, ha eszik, ha .alszik, fejében csak az árucikke forog, mellyel millióit szerezte; az üzlet, a terjesztés, a piac fölvevőképessége és kiaknázása, hogy pénzét, mellyel már nem tud mit csinálni, nem is önzőén, hanem önzetlenül megfiadztassa. Amint van művészet a művészetért, úgy van üzlet az üzletért. Ez oly undok dolog, hogy már majdnem szép is. Egy csecsemő, aki a bölcsőjében gő- gicsél a kék szemével a kék eget szemléli, önre nézve közönyös, mert ez a csecsemő még egy régi, talán téves előítéletnek hódolva, nem rágógumit rág, hanem édesanyja, vagy dajkája emlőjét s a halottak is közönyösek önre nézve, mert azok már semmit sem rágnak többé, sem kenyeret, sem rágógumit s végkép megszűntek fogyasztó- közönség lenni. A múlandóság csak annyiban izgatja képzeletét, amennyiben az Idő hires vasfoga, mely tudvalevőleg mindent megrág, unalmában ta'án rágógumit is rághat. Egy halhatatlan verseskönyv azért hívja fel figyelmét, mert hátlapjára, vagy boritó- födelére elhelyezhet egy hirdetést s Homérosz is azért fontos önnek, mert egyik hivatalnokának a hirdetési osztályban esetleg sikerülhet úgy átalakítani és eltorzítani az az Ilias és Odysszea egy-eg:y sorát, hogy az is a portékája dicsőségét kiabálja s elhitesse a világgal, hogy Zeüsz Aphrodité s a többi istenek és istennők is űzték a rágógumi egyáltalán nem költséges, nem ártalmas, orvosilag is ajánlható szenvedélyét. Mire való a felhőkarcolók üresen álló tűzfala, vagy azok a titáni sziklák, melyek a sinek mentén bitangul szomorkodnak? Arra, hogy hátukon öles betűkkel dicsérjék felülmúlhatatlan gyártmányát. Mire való a parlagon heverő égbolt, a csillagaival, ezekkel az ingyenes hírverő lámpákkal, ezekkel a még ki nem használt üzleti iángbetükkel? Arra, hogy esténként, amikor Newyork és Chicago fölött kigyulladnak, fölküldje közéjük külön repülő- raját s korommal, füsttel, szines gőzökkel odairassa századunk megváltó igéjét: „Semper rágógumi.“ — Csodálom agyafúrt és bohókás ötleteit, csodálom szívósságát. Csodálom céltudatosságát, éles elméjét és emberismeretét. Az imént, amikor küzdelmes, de nem sikertelen pályájára emlékezett vissza s a terjesztés és népszerűsítés eszközeiről szólt, megjegyezte, hogy a lelketlen hírverésnél hasonlithatatla- nul többet ér a lelkes, az, amelyet emberek végeznek. Az emberek olyan furcsa lények, hogy inkább ügyelnek az emberekre, mint a felhőkarcolók és sziklák szavára. Ebből a célból valóságos hadsereget szervezett, fizetett alkalmazottakat, zsoldos hadsereget, melyeknek dandárjai és földerítő osztagai nyilvános ; helyeken, színházakban és cukrászdákban állandóan rágják a gumit, hogy jó példával járjanak elől Amint mondotta sandvich- entbereket is járat az Egyesült-Államok minden részén, akiket a hirdetőtábla elül és hátul úgy vesz körül és úgy burkol be, mint a sonkaszeletet a zsömle két fe'e. Mindezt fölöttébb helyeslem. De amíg ön erről beszél, nekem uj ötlet villant át agyamon, oly ötlet, me'y hatalmasan föllendithetné üzletét s korszakot nyithatna a hirverés művészetében és tudományában. A sandvich-ember jelentéktelen féreg. Talán nem is ember. Fáradt, unott és unalmas, ismeretlen. A kutya sem törődik vele. Olyan, mint egy tárgy. Azonkívül működése csak időleges. Addig szolé ;‘ia az ön érdekét, amíg ráakasztják azt a két papirtáb- lát, aztán leveti, hazamegy s családja körében, hűtlenül ismét magánemberré vedlik. Az a gondolatom támadt tehát, tisztelt Mister és Meser, hogy önnek inkább kitűnő, ismert és elismert, neves embereket kellene megvásárolnia, még pedig egy egész életre. Észrevehette, hogy az ember manapság olcsó. Nincs I is o y olcsó anyag, mint az ember. Lángelmék futkosnak itt nálunk és önöknél Amerikában is ezrével, akik nem tudnak megélni. Vegyen meg egy tehetséges, de nélkülöző zeneszerzőt, hegedűművészt, egy éhenkórász tudóst, egy boldogtalan költőt s kötelezze arra, hogy homlokára, fejének erre a egfön- ségesebb részére, ahol egyébként a lelkét és emberi méltóságát viseli, valamint a két tenyerére és kezefejére is tetováltassa rá, ki- törülhetetlenül, vagy inkább égetesse rá, diatermiás módon egy divatos sebésszel, olvasható nagy betűkkel, természetesen fájda- lom nélkül, mesterséges álomban vagy érzéstelenítve, hogy „Semper rágógumi“. Minden csak pénz kérdése. Némelyek ioo.ooo dollárért szives örömet meghozzák ezt az áldozatot, mások talán x,ooo.ooo dollárt kérnek el érte. A befektetés potomság. De a hoza- dék óriási. Képzelje el, hogy a hegedűművész Bach Air-jét játsza megjelölt kezével, vagy képzelje el, hogy a tudós, aki léleke'emző tudós is lehet, az átszellemitésről, a tudatlanról s a különféle lelki ficamról tart mélyen- járó előadást rajongó híveinek, vagy képzelje el, hogy a költő a gyógyithatatlan bánatáról, a szive rejtett sebéről szaval verseket s közben hallgatói az ujjúkkal mutatnak a homlokán lévő sebre, erre a mindennél őszintébb vallomásra: „Semper rágógumi.“ A hatás lenyűgöző lenne. Azt sem szabad felejtenie, hogy ez a szolgálat állandó. Nem kell attól tartania, hogy a hirdetés szétrongyolódik, vagy elka lódik. Minden embernek megvan az a tulajdonsága, hogy romlandó életét igyekszik ösztönösen meghosszabbítani, ennél fogva ötven, hatvan, hetven évig is eleibet. Azalatt ezek a megbélyegzett, de szerencsés kiválóságok, akiknek ön jóságosán lehetővé tette, hogy távol az • anyagi gondoktól, igazi hivatásuknak megfelelően fejlődhessenek és alkothassanak, akaratlanul is folyton az ön rendelkezésére álnak s nem lesz életüknek egy pillanata sem, amikor erről megfeledkeznének, akkor sem, amikor kezet adnak legjobb barátjuknak, hogy eibocsuzzanak tőlük, akkor sem, amikor elérzékenyülve messze útra indu ó fiuknak csókra nyújtják apai homlokukat, akkor sem, amikor lázasan, a szerelem önkívületében kedvesükhöz simulnak, akkor sem, amikor kiterítve fekszenek koporsójukban, mert a hű barátot, a szerető fiút, az imádott nőt, a betegágyukhoz siető alorvost, a siránkozó rokonokat önkéntelenül emlékeztetik homlokukra, tenyerükre és kezük fejére sütött, semmivel le nem mosható és e nem vakarható jegyükkel arra a legelemibb kötelességükre, hogy most és mindenkoron Semper rágógumi-t kell rágniok. Vezérigazgató ur, el vagyok ragadtatva ötletemtől. Ezennel átengedem önnek, megfelelő, százalékos haszonrészesedés lejében.
