Ellenzék, 1935. május (56. évfolyam, 99-123. szám)

1935-05-19 / 113. szám

ELLEN 7 ÍT ') 5 1935 tn L /ay 19. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ &z ULO FOGLALKOZÁSNAK KALEVALA gyakori következménva a Lönnrot Illés 1835 február 28-án mu­talta be a helsinkit finn irodalmi társa­ságnak a Kalevalát, azt az époszt, mely­nek töredékeit vidékr öl-vidékre járva gyűjtötte össze és jegyezte le. Ez a sze- gény kerületi orvos — egy szabó fia — • 'hátán batyu, kezében vándorbot. gyak­ran mezítláb rótta az elhagyott tájakat, a sötét erdőket és veszedelmes zsombé- kokat, hogy megközelítsen egy kunyhót, összeismerkedjék lakóival. A gyanakvó, babonás parasztok nem tudták, mit tart­sanak felőle. Néha tolvaj csavargónak vélték, néha félbolondnak, néha pedig kincskeresőnek. Nyilván az utóbbi volt. .4 szellemi kincsek nemcsak a könyvtá­rakban vannak, a polcokra fölsorakoz­tatva. Benn a lélekben is akadnak szel­lemi kincsek, nem láthatók és meg nem foghatók. Ezeket kereste a vándor. Igazi öröme abban telt, hogy sikerült megles­nie két aggastyánt, amint ősi szokás sze­rint egymással szemben ülnek egy lócá­ra s kezüket fogva, fejüket-törzsüket in­gatva hosszú, elnyújtott kántálással ad­ják elő azokat az istenekről, szellemek­ről szóló csodálatosan rozsdás verseket, melyekben a mondák mintegy in statux nascendi láthatta és tettenérhette hosz- szu, évezredes vándorufján. Ez a fölfedezés lázba hozta a müveit világot. Azt, hogy van Mahabharata, Ili­as és Nibelungei Lied, már rég elköny­velték és megszoktálk az emberek, de hogy az értelemtől fényes, fölvilágosult- ságra törekvő XIX. században szinte a szemük előtt is fölbukkanhatott a sem­miből egy ilyen hatalmas alkotás, mely 3 az előbbinél nem alábbvaló és ha korban nem is egészen egyivásu velük, de épp oly messze mutat, mint azok, az úgy összerázta őket, mintha a pogány istenek személyesen jelentek volna meg előttük, a maguk tapintható mivoltában, ügy rémlett, hogy a jelen és a mult között egyszerre láthatatlan távbeszélő-huza­lok feszülnek s az ősember az eleven szájhagyományok utján a XI. századból szól át hozzájuk s még messzebbről és régebbről, azokból a ködös előidőkből, amikor mi is közösségben éltünk finn 1 estvéreinkkel, a finn-ugor őshazában. Mi magyarok a fordítások lajstromán meglehetős későn szereplünk. Hunfalvy emlegeti, de első teljes fordítása csak 1871-ben jelenik meg Barna Ferdinánd- tól. Később Budenz Józsefnek, összeha­sonlító nyelvtudományunk megteremtő­jének volt egy tehetséges tanítványa, egy fiatal bölcsész, aki már húsz éves korá­ban a finn könyveket bújta. Vikár Bélá­nak hinták. Figyelmessé tette őt a Kale­valára. Biztatta, hogy újra fordítsa le. ő teljes két évtizedig búvárkodott és dol­gozott, belehatolt a Kalevaleba, ebbe a mérhetetlenül gazdag őserdőbe, finn föl­dön is élt, vidéken, a nép közt, aztán az elkészült verseket itthon fölolvasta kené­sei parasztoknak, betanultatta velük s az önkéntelen változtatásokat, melyeket tet­tek az ütemeken és a szavakon, értő kéz­zel belemunkálta szövegébe. A két rokon­nyelv tündéri csengéssel zengett össze. Gyakoritó, mozzanatos, kezdő igéink együtt szökdécseltek, pendültek és iram­tól tak. Maga a mérték is emlékeztet a mi ősi nyolcasunkra. Nyelvünk épp úgy ereszkedő jellegű, mint a finneké. Semmi erőszakot se kellett tenni a szövegen. A rímek, mint régi költészetünkben, betű- rímek, szókezdő, magánhangzó és más­salhangzó rímek, aliteráció-k. Ez szintén a két rokonnyelv mivoltából folyik. Ter­mészetes, hogy ott. ahol a hangsúly a szók első tagjára esik, a szók eleje rímel­jen össze, amint az indogermán, főkép a román nyelvekben a szók vége. Ezek az aliterációk néha szinte betűről betűre visszaadhatok. Veri verehen: vér a vér­hez. De a legnagyobb kérdés mégis az volt, hogy miféle magyar nyelven rendüljön vissza a végérvényes Kalevala. Nem lehe­tett teljesen a mai nyelvhez folyamodni, de hasznavehetetlennek mutatkozott a Halotti Beszéd, vagy a krónikák érdes és zörgő ódonsága is. A műköltészet se jöhetett számba. Vikár Béla, aki évek hosszú során gyűjtötte az ország külön­böző vidékein a népmeséket és a nép- költeményeket, minden tájszólást ismert, leleményes, költői cselhez folyamodott. Megtartotta a mai pallérozott szó- és szó­lamkincset, de inkább Ízelítőül, sohasem az érthetőség rovására, hanem jellemzé­sül és színfoltul tájszavakkal tarkázta a szöveget, az ország minden részéből, há­romszéki és göcseji szavakkal éppúgy, mint felsőtiszai és csallóközi szavakkal, ezenkívül fölelevenitette néhány kihalt, régi szavunkat kódexeinkből és ráolvasó verseinkből s merész, talpraesett ötlettel — elvonások utján — uj szókat is for­mált. Ezzel a mesterien mesterkélt, mégis természetesen folyó, varázsos nyelvvel pedig elérte, hogy a Kalevala mintegy gyüjtőmedencéje, olvasztótégelye lett egész szókincsűidének. Nemlétező nyelv ez, de izig-vérig magyar s amellett homá­lyos ősiségét érezteti nyelvünk ismeret­len múltjának, azt a káprázatot keltve, hogy csak igy költhették volna a mi Ka­levalánkat, ha az el nem pusztul valahol Ázsia fönnsikjcdn. A nyelvtudományban csillaggal szokták jelezni azokat a ki kö­vetkeztetett szóalakokat, melyek létezésé­ről nem tudhatunk bizonyosat, csak való­színűnek tartjuk, hogy olyanok lehettek, mint amilyennek a tudomány föltételezi. Ehhez hasonló, kikövetkeztetett nyelv a magyar Kalevala nyelve, azzal a különb­séggel, hogy ezt nem a tudományos mér­legelés szerkesztette össze, hanem bátran a költői ihlet álmodta meg. A finnek ma is állítják, hogy Vikár Béla fordítása mindegyik között a legkülönb. Paasonen Henrik azt írja, hogy belőle vissza lehet­ne állítani a finn szöveget, ha az törté­netesen elvesznék. Én is hittel vallom, hogy irodalmunkban eddig három igazi csodája van az átköltésnek, a fordítás három utolérhetetlen és egyértékü reme­ke. Az első: Arany János Hamletja, a második: Bérczy Károly Anyegin Eugen- ja, a harmadik: Vikár Béla Kalevalája. ARTIN A gyomor normális működéséhez testmozgásra is szükség van. Minthogy az ülő foglalkozásúak igen gyakran nem tudnak ennek a követelménynek megfelelni, emész­tési zavarok, székrekedés, annak minden kellemetlen velejárójának vannak kitéve. Az egyetlen orvos­ság: ARTIN dragée. A székreke­dés szuverén ellenszere csakis Aldin, könnyen szedhető, hatása biztos és tökéletes, nem okoz görcsöket és naponkénti használat mellett sem szokj a meg a szervezet. Tisztviselők­nek különös gondot kel­lene fordita- niok a rendes bélmüködés- re és szüksé; esetén azon­nal ARTIN-: kell szedniök ÁRAK: 20— 33.- 88.- lei­A Dr. WANDER ÜZEMEK KÉSZÍTMÉNYE. IIÉDIA í'QRÉAl PÁRIZSI cég HJIJFESTIE fí-ie a világ legtökéletesebb készítménye. Minden drogériában és jobb nőifodrásznál kapható. HARSÁNY1 ZSOLT: reverendáig ért, vékony alakja erre ha­ladt keresztül a kapu felé. A Madonna del Rosario nevű kolostor világhírű lett attól, hogy egyszer egy viharos életű, kü­lönös magyar lángelme itt tanyázott. Bemutatkozom a jóságos mosoiyu ked­ves hölgynek. Elmondom, hegy ha mégis lehetséges volna, szeretnék felmenni az emeleti szobákba. De úgyis tudom, hogy ez lehetetlen. MONTE Róma, május.) Mielőtt becsengetnék a klastromba, előbb még megállók a kőlép­csők terraszán és a magas hegyoldalról letekintek az óriás völgyre. Messze, a kép kékesen elomló hátterében a Rocca di Papa sötétlik. A lehelletszerü szincsoport Frascati, még messzebb balra a Monte Compadri. \ Azok között és köztem lent zsúfolódik a kompozíció közepe, a hatal­mas kőtenger: maga Róma. A sárgás-ró- zsaszines alapszínbe erőteljes sötétzöld foltot vet a Monte Pincio erdeje. Itt-otf a viszontlátás örömével ismerősöket fedez fel a szem : az a két kupola s közöttük a vörös tornya, Santa Mario Maggiore. Odébb a San Carlo két tornya ötlik fel az épü­lettömegből. Távolabb a Kvirinál vörösük. A Colosseumot is látni. Egészen jobbról a szomszédos domb elfedi Róma egy részét, de a Péter-templom kupolája jól látszik a domb vonala felett. Egészen balról egy másik domb, a dombfokon lombos fák rejtekében négyszögletes sárga épület na­rancsszínű kupolája: az obszervatórium. Neve Forte di Monte Mario. A domboldal­ban kanyargós gyaiogösvény kigyóvonala, gyéren elszórt apró házak szigorúan el­kerített kertecskével, itt-ott a domboldalba vájt barlangszerü kunyhók. Sok pinia. Gyenge, fázékony, tavaszi verőfény. Mély csend. Ez a Monte Mario, ahonnan Róma fel­séges panorámája látszik. Ezt a panorá­mát nézte innen éveken át egy idevető­dött magyar muzsikus, Liszt Ferenc. A domonkosrendi barátok klastromot építet­tek ennek a hegynek oldalába és klastro- muk enyhe, áldott békéjébe meghívták lakni a nagy muzsikust. Ha hátrafordu­lok, előttem áll a rendház : a kicsiny templom s a hozzácsatlakozó épület. O.t fenn az első emelet ablakain nézett le a városra Liszt, nyári időn azokból az abla­kokból a magyar rapszódiák itt olyan kü­lönös és izgalmas hangjai zengettek. A világi élettől az átszellemültség békéjéhez fordult és abbévá szentelt Liszt üt élde­gélte napjait, itt látogatta meg őt a pápa, hogy Liszt zongorája mellett meghitt bi­MARIO zalmasságban egyházi dalokat énekeljen és a világhirü magyar kisérje, ugyanaz, aki valaha, vilási életének lobogásában, szépséges grófnék szerelmi dalocskáit ki­sérte. Ahol ő lakott, azokban a szobákban csak a falak régiek, Liszt minden holmi­ját elvitte inuen, mikor aztán elköltözött máshová. Nincs is célja tulajdonképpen, hogy benézzek ezekbe a szobákba, csak a kegyelet sarkal. Először belépek a templomba, ahol ő minden reggel misét hallgatott. Kicsiny templom, a hívek számára öt sor padnál nem tud többet adni, most azok is üre­sek. Ki is jönne ilyen messzire a városon kívül, ha templomba akar menni? Nincs itt egy lélek sem, csak a csend maga imádkozik a csillár alatt. Aztán átkerülök a rendházhoz. Becsen­getek. A bejárat mellett átláthatatlan fa­rács. Csak a hang tud áthatolni rajta. Az a női hang, amely csengetésemre a klas- trom köszöntésével felel: — Deo gratias. Csak a hangot hallom, az arcot nem látom. Viszonzom a köszöntést. A látha­tatlan hang olaszul folytatja: — Mit kíván, uram ? — Szeretnék felmenni a klastrom első emeleti szobáiba. — Az lehetetlen. Itt klauzura van. — Talán a rendfőnök ur mégis meg­engedi. — Rendfőnök itt nincs, csak főnöknő van. A klastromot nem barátok lakják, uram, hanem apácák. — Mióta ? — Már régóta. — Hát akkor a főnöknővel szeretnék beszélni. Nincs válasz. A válasz az, hogy kis vár­táivá magái ól megnyílik egy eddig észre nem vett ajtó a kapu aljában. Belépek. Fogadószoba. Nyájas tekintetű öreg apáca áll előttem egy ritkás rácson túl. Arca szelíd és kedves. Gyors pillantással lefény­képezem emlékezetem számára a szobát. Itt járt Liszt, hosszú fehér haja hátul a Az apáca fejét ingatja olyan mosollyal, mely nem e világból való. Szabadkozása finom és udvarias, de érezni rajta, hogy az egész Monte Marionál erősebb tilalmat jelent. — Ha nem lehet, — feleltem, — akkor persze megnyugszom. Pedig szerettem volna felmenni. Kedves nővér bizonyára hallotta itt említeni a Liszt Ferenc nevét. Az apáca rám néz, Habozik. — Liszt Ferenc? Nem egy hires festő volt az ? Meglepetve pillantok ra. Kicsit gondol­kozom, mit feleljek. — Nem. De az egész nem fontos. Bo­csánatot kérek. Deo gratias. Ő kedvesen bólint. De szemében látszik, hogy az ő számára már rég eltávoztam. Kint a kolostor előtt még egyszer visz- szanézek. Lent Róma, élet, művészet, di­csőség, küzködés, világhír. S ott a kapun túl mindebből semmi, de semmi. A küszö­bön a világhír is megáll, az a kapu nem nyilik meg előtte. Odabent nincs semmi más, csak a tökéletes lemondás misztikus békéje. Állok és tűnődöm. Nem akaródzik tovább menni. Valami névtelen honvágy sajog bennem. Az a vallás, amely a kapun túl lakik, nem az én vallásom. De az Isten, aki ott lakik, az én Istenem is. Hádió-Bazdatanfalyam Kaphatók az Ellenzék könyv- osztályában, P. Unirii 9. szám. Horn—Jeszenszky— LEI Kerekes : Gyümölcs- termesztési és gyü­mölcsfa^védelmirádió tanfolyam (szakraj- Jfk zokkal) . . ............... Pettenkoffer: Szőlő- művelési rádiótanfo- A[í% lyam (3S ábrával) . Zajtai Dénes: Ok- Aí% szerű takarmányozás Kérje a gazdasági köny­vek ingyenes jegyzékét. VIDÉKRE azonnal szállítjuk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents