Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)

1935-04-11 / 85. szám

ÍO I? t h B ff 7. É K 1919 Ifirlll» ti. Szaporlliflh &y. ai^ol Kői Merül (Első oldali cikkünk folytatása.) A szovjet kormány különösen fontosnak tartja n keleti egyezmény mielőbbi megvaló­sítását. Varsóban nem hajlandók a keleti egyezményt elfogadni a kölcsönös segítség­nyújtás kötelezettsége óllal vállalt lehetősé­gek miatt. Felfogásuk szerint a kétoldali szerződések a lengyel biztonságot jobban szolgálják, mint a 1 .engvelország állal mar megkötött szerződésekkel össze nem egyez­tethető keleti paktum Prágában szintén ra­gaszkodnak a február .'tiki londoni meg­állapodás terveihez és különösen fontosnak tartják a keleti paktumot Lengyelország hajlandó hozzájárulni a dunai egyezmény­hez. míg Németországnak különösen a he nem avatkozás meghatározása körül vannak ebben az irányban is aggodalmai. Ezután Németország légiereje ügyében tettek föl a kormánynak kérdéseket. Sas­soon légügyi államtitkár erre kijelentette, hogy értesülései szerint ebben a pillanatban az angol Iégibaderö még fölényben van a német fölött, a né­met repiilőgépépités irama azonban su- lyos aggodalmakat okoz, az angol kormánynak s emiatt szóbakeriilt az angol légi fegyverkezés tervének megfe­lelő átdolgozása is. A jövö évi költségvetés keretében Anglia ezer uj hadirepülőgépet épittet. Ezután feltették a kérdést: igaz-e, hogy Németország gyarmatmnndátumok el­nyerése esetén hajlandó visszatérni a Nép- szövetségbe? Erre a kérdésre MacDonald miniszterelnök válaszolt. Kijelentette, hogy semmi oka nincs feltételezni, hogy Berlin ilyen tévhitben ringatja magát. Snlyos ftUnleíésehel rónak az érdélül iparväiialsfoKra BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A román elemnek a magánvállalatoknál való alkalmazásával kapcsolatban az ellenőrzéssel felruházott legfelsőbb bizottság Reehten- baclier Simon gyárost Ocna-Sibiuban 40 ezer lej pénzbírsággal, a Phöbus-gyárat Oradean és a Tricotage-üzemet Cluj-on dorgálással sújtotta. versenytárs nélküli új­donság Erdély, Bánát egvedárusitását, illetve képviseletét átadom. — Szükséges tőke 100.000 A HUGYSAV VESZÉLYT JELENT! IVfiért ? A vár állandóan kering ixerveietünkbon ét ollétja a szerveket az élotfontos anyagokkal. A tüdőkből az oxygént, a tápszerekből pedig a kivont tápnedvet. A vér elősegíti továbbá a mérges anyagoknak a szervezőiből való eltávo­lítását, ami az izzadás, a vizelet ét a széklet utján történik. Feladata, amint látjuk, nagyon fontos. Szükséges tehát, hogy a vér állandóan tiszta ét bőséges legyen. Sajnos azonban a felnőttek 70%-ának a vére túl van terhelve húgysavval, úgyhogy ezen ogyénoknok a vérük aholyett, hogy az egészség forrása volna, a botegsógok eredőjévé válik. A Húgyscivnt képződésének arányában azonnal el keli távolítani szervezetünkből. Híres francia ós külföldi professzorok számos mun­kájukkal bebizonyították, hogy az URODONÁL a legtöké­letesebb húgysav-eltávolitó szer. Lancereaux tanár, az orvosi akadémia volt elnöke, továbbá Pouchet, Légerot, E. Faivro, Charvet és Guard munkájukban megemlítik és ajánlják az URODONÁL-t. Világhíres orvosok írják elő ezen gyógyszert és rendszeres kúrát tartanak vele. Befejezésképpen meg kell még omlitenünk Hérard egyetemi tanárt, az orvosi akadémia volt elnökét, aki előirja és saját maga Is hasz­nálja ezen gyógyszert. „El kell ismernünk tehát, hogy az URODONÁL első­rangú húgysav-oldó szer. Nem-e 37-szer hatékonyabb a lihinumnál 7" Doktor FLEURY « r*nn»i-l orvot! «gy*t»m gy6gy*ny«g o«rtá lyi m k fanirja. Az URODONÁL eltávolítja a kúgysavat, ai ureát, a purintesteket és a mérgeket, miáltal meg- akadályozza a reumák, a köszvény, a vesekövek, a főfájások, az ischiás, az urőmia, az arterioskle- rosis, a neuralgiák és az elhájasodás kifejlődését és megőrzi fiatalságunkat. *C\t>E AZ ÉVEK FOLYAMÁN A SZERVEZETI MÉRGEK ÉS FŐLEG A HÚGYSAV FEL­HALMOZÓDNAK SZERVE­ZETÜNKBEN. AMI ANNAK IDÖELŰTTI MEGÖREGEDÉ- SÉT VONJA MAGA UTÁN. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Fölényes többséggel bérűit ki Hagyarerszágon a kormánypárt a választási küzdelemből Szombaton bejárják a parlamenti ülésszakot? BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A Curentul jelentése szerint a szenátus és par­lament ülésszakát szombaton bezárják. Az esetben, amennyiben a Skoda-ügyet addig nem lehet letárgyalni, ennek vitáját a nyári rendkívüli ülésszak alkalmával folytatják, mely 30 napig fog tartani junius hóban. A lap szerint a közigazgatási törvény és Btkv. tervezetet is akkor fogja majd a parlament megszavazni. * Évek óta igaz jótétemény az URODO- NAL mindazon betegeknek, aíkik rheumában, köszvény ben, érelmeszesedésben, ischiásban, neu. ralgiákban, migrénben, elzsírosodásban, sţb. szenvednek, amennyiben a betegséget enyhíti, avagy gyökeresen gyógyítja. Ennek magyaráz­ható az a hírnév, amelynek az URODONÁL mindenhol örvend és a szenvedők százezreinek hálája, akik ma gyógyultak. Ismét két magyar iskolában vezették be a német nyelvű tanítást. Hirt adott már ar­ról az Ellenzék, hogy a közoktatásügyi mi­nisztérium a mult év folyamán több szilágy- sági római katolikus egyházközség magyar tannyelvű iskoláját bezáratta és azok újbóli megnyitását csak úgy engedélyezte, ha beve­zetik a német tanítási nyelvet. Az iskola­fenntartó egyházak a miniszteri intézkedést contencios perrel támadták meg. Ezek a perek azonban még ma sincsenek eldöntve. Úrsiceni és Camis községek megunták a vá­rakozást és ezért előbb Úrsiceni, majd meg Camis község római katolikus egyházai a felekezti iskolákba bevezették a német tan­nyelvet és a tanítást már meg is kezdték. MOZGO BUDAPEST. (Az Ellenzék távirata.) Teg­nap este 10 órakor befejezték Budapest déli kerülete szavazatainak összeszámlálását. Leg­több szavazatot a nemzeti egységpárt kapott. Az eredmény alapján a nemzeti egységpárt részéről megválasztottnak jelentették ki /ló­mon Bálint, Usrtty Béla és Stüssel István képviselőket. A Wolf párt szintén három mandátumot nyert, melyeket Wolf Károly, Petrovácz Gyula és Müller Antal töltenek be. A Rassay pártból két képviselőt, Rassay Károlyt és Vázsonyi Jánost választották meg. A szocialisták szintén két mandátumot nyer­tek, amelyeket Farkas István és Ruchinger Manó fognak betölteni. Az eddigi választások a 245 mandátumból 229 fölött már döntöttek. Ebből a 229 man­dátumból 1 G5-öt nyert a nemzeti egység párt­ja, 24-et a független kisgazdák, 11-et a pár- tonkiviiliek, 11-et a keresztény pártiak, 8-at a szociáldemokraták, 4-et a reform nemzedék. 2-őt a nemzeti szocialisták, 1-et a legitimis­ták, 1 -et az agrárellenzék. Budapest másik két kerülete szavazatainak összeszámlálásá- val ma este lesznek kész. Itt előreláthatólag a szocialisták is újabb mandátumokat fog­nak nyerni. De úgy ez, mint a pótválasztá­sok már semmit sem változtathatnak a kor­mánypárt fölényes győzelmén. 30 «/„miITI KEDVEZMÉNY 9IICIJPEST1BE ¥ MÁJUS HO ELSEJEIG! Bdl. Bratianu 2. MEZÖOAZDASIOI t5 ^ISIPAB! KIÁLLÍTÁS! Arena Coloseum. Kutya, szárnyas, kisállat! Véresre verte a törvényszéki tárgyalás előtt a vádlottat a besúgó, öt évvel ezelőtt történt, hogy Izsák Simon helyi bőrkereskedő nagyobb bőrszáHitmányt küldött haza PetrosanibóL amit előzetesen 350 ezer lejre biztosított a CFR pénztáránál. Miután a bőrök nagyobb hiánnyal érkeztek meg, a kereskedő 150 ezer lejes bizto. sitási pert indított a vasút ellen. Két tanúval, Adler Sámuellel és Hecht Lászlóval akarta iga­zolni, hogy ténylegesen feladta az általa bemon­dott bő mennyiséget a Petrosan.i állomáson. Mielőtt azonban a per érdemi tárgyalásra került volna, egy Moskovitz Hersch nevű máramaro% ügynök azt a vallomást tette a CFR javára, hegy Izsák jogtalanul követeli a 150 ezer lejt, mivel valójában kevesebb bőrt adott fel, mint amennyit bejelentett. A CFR ekkor csalás és hamis tanuzásra való felbujtás cimén __ bűnvádi feljelentést tett Izsák Simon, Izsák Ábrahám, továbbá Adler és Hecht ellen. Tegnap került az ügy a törvényszék IV. szekciója elé, amelynek tárgyalása előtt botrányos jelenet zajlott le. A besúgó Moskovitz Hersch az utcán megtámad­ta a tárgyalásra siető Izsák Simon vádlottat és boxerrel úgy orron vágta, hogy az vértől borí­tott arccal jelent meg a bíróság előtt.. A tár­gyaláson egyébként a tanuk igazolták Izsák állí­tásait, majd az ügyész vádbeszéde és dr. An- cusa ügyvéd védőbeszéde után az itéletkihirde- tést a bíróság április 16-rí halasztotta. Véres fejszejelenet a Rodna-i állomáson. Rodna-ról jelentik: Véres események szín­helye volt két nap előtt a Rodna-i vasúti állomás. Az Arad felől érkező vonalra vá­rakoztak iMorariu Miklós és Cleuta György Soimos-i bányamunkások. Az állomás étter­mében iszogattak a vonat megérkezéséig és már igen virágos volt a kedvük, amikor belépett a büffébe Ponta Livius, Secas köz­ség segédjegyzője. A vonat beérkezett és a közönség egyszerre tódult ki a perronra. A segédjegyző összeütközött a bányamunká­sokkal, mire Morariu szidalmazni kezdte őt. Majd fejszéjét kapta elő és a segédjegyző után szaladt. Ponta éppen a vonatra akart felszállni, amikor Morariu utolérte. Fejszé­jével kétszer fejbe ütötte. A szerencsétlen jegyző eszméletlenül, véres fejjel zuhant a vonat lépcsője elé. A bányamunkás a véres fejszével a nagy riadalomban megszökőLl. Csak szülőfalujukban, Soimos községben si­került elfogni a két bányászt, akik kissé ki­józanodva vallottak. Morariu szerint a jegy­ző őt arcul ütötte, azonban a tanuk egy­öntetű vallomása szerint Ponta egyetlen uj­jal sem ért hozzá. Morariut letartóztatták. Rendkívüli alkotás! Csodalatosvilás:- sláger! — Rendezte: GRANOWSKY. Moszkvai éjszakák Főszereplők: HARRY BAUR, ANNABELLA és RICHARD WíLLM. Jc film előadásaira semmiféle kedvezményes jegyek nem érvényesek!!! I Hr. Ochs, a „THe Nfwyorh II «cs“ iöszerkcsrtöle mean all Newyorkban hosszas beteglég után 77 éves korában meghalt Mr. Ochs, a ,,The Nevr- York Times" főszerkesztője — kiadó-tulaj­donosa, az Associated Press távirati ügynök­ség elnöke. Mr. Orhs ama kevés amerikai ujságmág- nások közé tartozott, akik pályájukat mini újságírók kezdték. Hatalmas szervező ereje, kiváló tolla és mindenekf elett elfogulatlan tisztessége emelték a The New-York Times-ot, az Egyesült-Államoknak, ezt a leghatalma­sabb lapját arra a polcra, amelyen ma áll. 37 évvel ezelőtt, 1898-ban vette ál Mr. Ochs azt a kis, jelentéktelen lapot, amely ma 75Ü ezer példányban az amerikai intelligencia ve­zető lapja. „Minden hir, amely közlésre al­kalmas“ ez volt Mr. Ochs jelszava: a New- York Times nem szorítkozott az amerikai kontinensre, hanem tudósítói hálózatával át­fogta az egész világot. Erre a szervezésre volt a legbüszkébb Mr. Ochs — bárhol, bár­mi is történt, a lapnak valóban „saját tu­dósítója" értesítette róla. Költséget nem ki­méit, — tudta, hogy minden cent, amelyet a lup fejlesztésére fordít, százszorosán vissza­térül. A Broodway közvetlen közelében, a róla elnevezett Times Squaren áll a New-York Times törzsépülete, mellette a „Times1 An­nex“, ahol a világ legmodernebb gépei ont­ják napi 750.000 példányban azt a lapot, amelynek minden sora Mr. Ochs és munka­társai zsenialitását dicsérik. Onnan temetik ma azt a férfit, akiről valóban el lehet mon­dani, hogy nagyot alkotott. Csütörtök délután temetik el az öngyilkossá lett Benedek Árpádot. A rendőrség Benedek Árpád tragikus öngyilkosságával kapcsolatban ma reggel befejezte a nyomozást. A nyomorá. ban és állásra lansága ban önmagával meghason- lott szerencsétlen fiatalember tudvalevőleg egyetlen sor búcsúlevelet nem hagyott hátra, de a kihallgatott tanuk egybehangzó vallomása szerint megállapítást nyert, hogy már rég ké­szült az öngyilkosságra. A hivatalos orvosi je. lentés alapján az ügyészség megadta a temetési engedélyt. A temetés holnap, csütörtök délután lesz a temető halottas kápolnájából. A tragédia áldozatának családja iránt városszerte mély rész­vét nyilvánul meg. Tartósan ondolál, hajat D 0^70 P MÉWYI fest, hajmunkát készít, DUu£.U íl iUE.it 11 parókát kölcsönöz CLül, STR. MATEI l. Közgyűlési meghívó. Az Ellenzék részvény- társaság I93S április i8-án délelőtt n órakor az Elllenzék kiadóhivatali helyiségében (Str. I. G. Duca 8. szám, I. emelet) tartja XVII. évi rendes közgyűlését, melyre részvényeseit tiszte­lettel meghivja azzal a figyelmeztetéssel, hogy a közgyűlésen az alapszabályok 20. §-a értelmé­ben csak az a részvényes gyakorolhatja szava­zati jogát, ki a közgyűlési meghívó elküldésétől számított 8 napon belül részvényeit a részvény- társaság pénztííránál letette. Tárgysorozat: j. Az igazgatóság jelentése az üzleti évről. 2. Az évi mérleg és zárszámadás beterjesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése az üzletvitel, mér­leg és zárszámadás megvizsgálásáról. 4. Az igaz­gatóság és felügyelőbizottság részére a felment­vény megadása. 3. Határozathozatal a K. T. 187. §-ának rendelkezése szerint. 6. Az igazga­tóság és felügyelő-bizottság tagjainak megvá­lasztása. 7. Indítványok. — Igazgatóság. Leszorítják a külföldön tanuló diákok számát. iBucuresti-ből jelentik: A külföldi valuták folyósítását intéző bizottság ülést tartott Manolescu-Strunga kereskedelemügyi és iparügyi miniszter elnökletével a külke­reskedelmi igazgatóság hivatalos helyiségé­ben és megállapította, hogy a külföldön ta­nulók számát leszorítja a jövőben. így aztán csak a bizottság által kiválasztott azon tanu­lók mehetnek 1935 október havában kül­földi egyetemekre, akik jól megindokolják kérelmeiket. A jelenleg külföldön tanuló diákokra nézve úgy döntöttek, hogy a tanév befejeztéig, tehát junius végéig kellő valutát utalnak részükre. A bizottság a fürdőidény kérdésével is foglalkozott ugyanakkor s ki­mondta, hogy az egyes országokban a kivi­telből rendelkezésre álló valuta mennyiségé­hez képest utalnak csak pénzt egészségügyi kezelési célokra. KGirüLDi Hilm nmm HAVANNA. Az államügyész elrendelte Mar­tinez volt kincstári államtitkár és 15 tisztviselő letartóztatását, mert mint az ABC csoport ve. zetői, elsikkasztották annak pénzét — NEW- YORK. Adolf Ochs, a Newyork Times a'mü világlap igazgatója 77 éves korában meghalt. Pályáját, mint rikkancs kezdte és fényes tehet­sége emelte a hatalmas ujságváilalat elére. — HÁGA. A holland kormány Utrechtben állam- ellenes külföldi elemek számára internáló tábort létesített. Hét német kommunistát ma odaszál­lítottak. — SZTAMBUL. Sztambulban és a Márvány-tenger partvidékén ma két ízben föld­rengést észleltek, amely nagyobb károkat nem okozott. Felelős szerkesztő: SZENTiMREI JENŐ. <—» Kiadótulajdonos: ELLENIEK BT« « As Ellenzék „Concordia" műintézetéoek körfor gó nyomása« Cenzurat. *»«

Next

/
Thumbnails
Contents