Ellenzék, 1935. április (56. évfolyam, 77-98. szám)
1935-04-20 / 93. szám
jyjd a p r ii i s 20. ammmmmmammmmm ELLEN Z BK t ni HIRER HÚSVÉTI TEMPLOMI ISTENTISZTELET A SZENTFERENCRENDIEKNÉL. Nagyszombaton este 7 órakor feltámadási szertartás és körmenet a Karolina-téren. Husvét első napján fél 7, fél 8, 9, fél 11 és 12 órakor szentmisék. 9 órakor ünnepélyes szentmisét celebrál dr. P. Imets Károly rendtartomány- főnök, evangélium után szentbeszédet tart dr. ßoros Fortunát házfőnök. A mise alatt a ..Szent Erzsébet“ énekkar Liszt: koronázási miséjét énekli Rezik karnagy vezetésével. Minden mise után eledelek megáldása. Este 0 órakor szentbeszédet tart P. Nemes Gau- denc, utána ünnepélyes vecsernye. Husvét másodnapján d. e. fél 7, fél 8, 9 és 12 órakor szentmisék. 9 órakor ünnepélyes szentmise, amelyen az „Erzsébet énekkar" Schubert: G-dur miséjét énekli. Szentmise után szentbeszédet tart dr. P. Imets Károly rendfőnök. A szóló részekét éneklik: P. Bretz Jozcfin. Herbert Hedvig, Szőke Lajos, Tamás, János és Baumann Krutz. Miért dübörög a föld Zam mellett. A Hunedoara-megyei Zam község elöljárósága pár nappal ezelőtt kérést adott be a vármegyei prefektushoz, hogy a község határában ásatásokat engedélyezzen, mert az országút szélén föld dübörgéseket hallottak. A falu lakói között valóságos legendák kellek szárnyra, voltak, akik a rejtélyes dübörgést földalatti rejtett úttal hozták összefüggésbe és azt. mint a hajdani Fala Neagra rablóvezér titkos tanyáját emlegették. A prefektus Floca Octavian Deva-i muzeum- igazgatót küldte ki a helyszínre. Az igazgató rövid ásatás után megállapította, hogy a hegyoldalról lefolyó viz az országút alatt üreget mosott magának és az utón haladó szekerek dübörgését ez okozta. A község lakói, akik nyilván a mondák hatása alatt mesés kincsre számítottak, csalódottan hagyták el az ásatás színhelyét. FELHŐSZAKADÁS BUCURESTI-BEN. Tegnap Bucurestiben óriási felhőszakadás volt, amely a mélyebben fekvő városrészek egy részét elárasztotta. A hőmérséklet ennek ellenére egész nap 8—10 fok volt s ilyen volt a hőmérséklet a magasabban fekvő területeken is. Lopott sonka hnsvétra. Simleul-Silvaniei- ről jelentik: Csütörtökről péntekre virradó éjjel ismeretlen tettesek a Román-utcában lakó Orosz István és Sehester László lakásába törtek be. Mindkét helyről nagymeny- nyiségü élelmicikket és füstölt sonkát loptak el. A rendőrség bevezette a nyomozást. Érdekes, hogy körülbelül két évvel ezelőtt hasonló eljárással husvét előtt ugyancsak ismeretlen tettesek a betörések egész sorozatát követték el. A rendőrségnek mind a mai napig nem sikerült a tetteseket kézre- keriteni. Általános felfogás szerint a ma éjjeli betöréseket is ugyanazok a tettesek követték el. Vezető pénzügyi tisztviselők letartóztatása. Tudósítónk jelenti: A Satu-Mare-i ügyészség Hollosi loan pénzügyi tanácsost, Ghirilu Tanase és »Sebestyén József pénzügyi toe lenőröket zsarolás miatt letartóztatta. A letartóztatott pénzügyi főtisztviselők valóságos „fekete kéz“ szövetségbe tömörültek. Listát készítettek, melybe felvették az összes helybeli jómódú kereskedőket, kikre 15 ezer lejtől kezdődő sarcot vetettek. Aztán személyesen felkeresték őket, közölték határozatukat és kijelentették, hogy elesnek az „adókedvezményektől“, amennyiben a kérdéses osz- szegeket ki nem fizetik részükre. A vizsgálat a régebbi adókivetésekre is kiterjed. Vasvári dr. vezető ügyész több mint ötven Satu-Mare-i kereskedőt idézett be az ügyben. A letartóztatott tisztviselők nagy lábon éltek évek óla. Cselédséget, nagy lakást tartottak, szórakozó helyeket kerestek fel és annyira terrorizálták a közönséget, hogy nem akadt senki, aki feljelentse őket. * köszönetnyilvánítás. Mindazon rokon, jóbarát és jóismerősnek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk temetésén részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Özv. Fosztó József né és gyermekei. ________ Akut és krónikus megbetegedések pompásan gyógyulnak a Svábhegyi Szanatórium Budapest csiramentes, napfényes, subalpin levegőjén. Inhalatorium, Sole kamra, modern belégző apparátusok. Idegbeteg özvegy öngyilkossági kísérlete. Ma hajnali öt óra tájban telefonon értesítették a mentőállomás szolgálatos orvosát, hogy a Fantanele-utca 67. szám alatt Sándor Etelka 46 éves özvegyasszony öngyilkosságot kísérelt meg. A mentők azonnal az öngyilkosság színhelyére siettek, ahol első segélyben részesítették az özvegyasz- szonyt. Sándor Etelka különféle orvosságokat vett be, többek között nagymennyiségű aszpirint, chinint és vízben oldott szubli- mátpasztillákat. Az orvosi segélynyújtás eredménnyel járt. Az életunt nő túl van minden veszélyen. Miután magához téritették, elmondotta, hogy hosszú idő óta kereset nélkül van és csak az ismerősök adományaiból tengette életét. A nyomor és nélkülözés idegbeteggé, epilepsziássá tette. A hajnali órákban ismét súlyos idegrohamot kapott és ekkor kísérelte meg az öngyilkosságot. Tettét még idejében egyik lakótársa fedezte fel. A szerencsétlen nő állapota kielégítő. Másfélévi szabadságvesztésre Ítéltek egy’ német prelátust. Rostokból jelentik, hogy a schweríngi rendkívüli bíróság négy- napos tárgyalás után Leffers rostoki katolikus prelátust másfélévi elzárásra ítélte. Leffers prelátus ellen azért indult per, mert éles hangon birálalot irt Rosenberg hires könyvéről, a „Huszadik század mithosz^-áról. A PAJOR SZANATÓRIUM (Budaowí, Vas-u. 17.) ügyében felvilágosítást nyújt szívességből dr. Biró Géza gyógyszerész Cloj Pkta Unirii. Ma, pénteken Royal-Mozi- ban! Zsúfolt házakkal fut Î BENGALI mm LANDZSAS Fősz.: Gary Cooper és a g y ö n y ör ü Kathleen Burke. Monumentális super sláger! ! ROBBANÁS A GRIVITAI VASÚTI MÜ- 1 HELYBEN. Bucuresti-ből jelentik: Tegnap délelőtt a grivitai vasúti műhelyben felrobbant egy oxigénnel telt vaspalack. A szerteröppenő szilánkok Ion Ivan vasúti munkást súlyosan megsebesitették. A munkást kórházba szállították. * ORVOSI HÍR. Dr. Varga József, aki a badeni Gutenbrunn-szanatóriumban tiz évig működött, május hó elsejével a budapesti :Svábhegyi Szanatórium kötelékébe lép. MEGHÍVÓ. Az Ighiui (Erdélyrészi Hegyaljai) Takarékpénztár Részvénytársaság rendes évi közgyűlését 1935 május 3-án délután 5 órakor tartja meg az Intézet üzleti helyiségében, melyre a részvényeseket tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat; i. Az Igazgatóság és Felügyelőbizottság jelen, tése az 1932, 1933 és 1934 üzleti évekre vonatkozó mérleg és eredményszámlák bemutatása, határozathozatal a felmentvények megadása tárgyában. 2. A konverziós törvény 52. paragrafusa szerint lefolytatott döntőbirósági eljárás eredményének bejelentése. 3. Az 1934 május S-iki Banktörvény 54. paragrafusa következtében a felszámolás kimondása s az ezzel kapcsolatos intézkedések megtétele. 4. Felügyelőbizottság választása. 5. Esetleges indítványok. Ha a közgyűlés határozatképtelenség okából megtartható nem volna, úgy az 1935 május 16-án ugyanazon helyen és időben fog megtartatni, mely alkalommal a megjelentek és az általuk képviselt részvények számára vaó tekintet nélkül végérvényesen határoz. Az Igazgatóság. ................ figyelem H ' Nagy perzsaszőnyeg kiállítás ! A legjobbakat, legszebbeket, legtar- tósabbakat és ga antált minőséget GARABETNÉL találja, STRADA UNIVERSITĂŢII 1. MEGSZAKÍTOTTÁK A DUMITRESCU- ÜGY TÁRGYALÁSÁT. Bucuresti-ből jelentik: A Dumitrescu csendőrtábornok ügyében folyó főtárgyalást a biróság elnöke 24 órára felfüggesztette a biróság egyik tagjának, Mo- ruzi tábornoknak betegsége miatt. Krónikus gyomorbaját (gyomorégés, gyomorfájás, savanyu felböfögés, görcs, piiffedtség stb.) meggyógyitja a Salvacid. Akut gyomorrontás ellen vegyen óránként 2—2 szem Salvacid pasztillát, a tünetek (hányás, görcs, láz, bevont nyelv stb. megszűntéig. Biztos és gyors gyógyulás, 2000 belföldi és külföldi orvos elismerő véleménye. 15 szemet tartalmazó kis tubus L 50.— 50 szemet tartalmazó üveg L íjo.— Kapható a gyógyszertárakban és a romániai képviseletnél: „Szent István“ gyógyszertár, Oradea, Str. I. C. Bratianu 60. Szakadékba zuhant az iparvasut. A szilágysági Racova és Nandu közötti iparvas- uton súlyos szerencsétlenség történt. A meglehetős meredek hegyipályán lehaladó vonat az egyik hirtelen kanyarnál töltéscsuszás következtében egy három méter mély szakadékba zuhant. Szerencsére a szerelvényen kevesen utazlak és a mozdonyt követő kocsiban utazó kisérő személyzetnek idejében sikerült leugrani. Többen könnyebben sérültek meg, mig Zsiros György mozdonyvezető, aki a mélységbe zuhant mozdonyon tartózkodott, súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínre kiszálló bizottság fogja megállapítani, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. Kereskedő az Ellenzékiből tájék«« ZÓdik. gRflnZERSBHPViLriGfÜRPŐ meggyógyitja a női, szív- és anyagcsere-betegségeket, csuzt, reumát, psoriasist, kövérséget. Olcsó pausál-kurák. Ma harmms éve, 1905 április 19-én az Ellenzék két nagy feladattal állott szemben: a húsvéti héthez és a koalíció győzelméhez kapcsolódó anyaggal kellett küzdenie. A napok csak eggyel voltak előbbre, minit ma. A lap tele van „Húsvéti .szó- kások“-kal és a „Nagyhét babonáiéval. Természetesen, főfigyelmét az akkor rendikvül viharos politika köri le. Elmondja, hogy Tisza István, aki a januári választások idején megbukott, „legutóbbi bécsi, kihallgatása alkalmából nagyon határozottan kérte a királyt, hogy mentse föl az állásából. Tette pedig ezt a keserves kérést azért, mert nem szeretné, hogy a felirati vita még a miniszterelnöki székben találja. E vitától fázik a háta és azért akar okvetlen szabadulni a hatalomtól, amelyhez oly görcsösen ragaszkodott az utolsó percig. Mint hírlik, a király kedvelt hivét nem is akarja többé kitenni kellemetlenségeknek . . . S ezért úgy véli, hogy egy szürke hivatalnokminisztériummal cseréli fel Tiszáékat... a képviselőház megnyitása előtt. Hogy Buríán, vagy kicsoda lesz a feje, arról több kombináció forog, de akárki legyen is, rózsás helyzete nem lesz, mert a parlament meg nem tűri és haTelefon 347. mar ki fog múlni.“ (Ezt a két utolsó szót nagy kövér betűkkel nyomták.) Aztán arról beszél, m; az oka a válság elhúzódásának: ... ok az, hogy Beck urék (a vezérkari főnökség) irtóznak a magyar nyelvtől... De a főakadály Pitreich hadügyminiszter, akiről A Nap értesülése szerint eg)- magasálilásu férfiú következő nyilatkozatot tette: Mikor a szabadelvű párt kilences bizottsága kidolgozta katonai programját, Ausztriában fölzudultak' a nemzetiségek . . . Pitreich ur megszeppent és az osztrák delegátusok egy csoportját... biztosította, hogy a magyarok többé sohasem kapnak egyéb engedményt katonai téren.“ És így, édes lapossággal folyik a politizálás tovább. Közben szó esik a rossz időjárásról. Körmöcbánya, Selmecbánya, Turócmegye1, területén nagyméretű a havaizás. Egyebütt pedig hűvös eső hull. Akkor is már probléma volt, ami most is még csak érdekes probléma: a halott szív föléiesztése. Ezt irja az Ellenzék: „Érdekes élettani kísérletnek voltak tanúi tegnapelőtt a Wiesbadenben ülésező belgyógyászati kongresz- szus tagjai. Hering dr. prágai egyetemi tanár ugyanis az emberi szivről tartott előadást... bemutatva, hogy az emberi szivet a halál után még 6 teljes óráig rendes; működésben lehet tartani. Hering tanár a kísérlet céljaira ké- szentartott szívizmait a véredények utján kimosta Ringer-féle oldattal... a kimosás után a szív ismét működni kezdett, még pedig nem vergődő rendszertelen munkát végezve, hanem rendes ütemszerü dobogással.“ Talá’n akkor jobbak és erősebbek is voltak a szivek? A hír 'előtt is és utána is például Baltazár bűvész- mester óriási sikeréi mutatványairól esik szó, a tudósító elmeséli, hogy Baltazár mester „jól megfőtt feketekávévá varázsolta át a szemes kávét; természetesen ha csak a pódiumon történik mindez, a közönség nem hisz szemeinek; Baltazár azonban a forró feketekávét kiöntötte csészékbe és odavitte a közönséghez; elsőnek gróf Béldi Zsófika, gróf Mikes Zsigmondné nyúlt a csésze után.“ Hát az ilyen jó feketekávé karban is tarthatta akkor a sziveket még a halál utáni kísérlet számára :’s. * Mit Mák 1911 ben? Egyik helybeli illusztrált: újság a következőket irta: „Ragályos betegségek elleni védekezésre annyi mindent hirdetnek, hogy tanácsos a nagy- közönséget megbízható módon tájékoztatni. Az a fontos, hogy ne csak maga az érdekelt cég ajánlja készítményeit. így pl. Gerlóczy Zsigmond dr. egyetemi magántanár, a fővárosi járványkórház főorvosa, tehát a leghivatottabbak egyike, továbbá dr. Konrádi Dániel és dr. Filepp Gyula e. m. tanárok és tekintélyes bakteorológusok, dr. Garami Béla „Az Újság“ című lap egészségügyi szakírója a járvány ellen a egtekintélyesebb napilapokban és szaklapokban mint a legjobb hatású védőszert ajánják a kitűnő „Szt. László“ fertőtlenítő pipereszappant. Informátorunk érdeklődött, hogy mi a helyzet ma, 2j év után és a következő információt nyerte: A múlófélben Jevő óriási náthaláz-jár- vánnyal kapcsolatosan, amelyet alig sikerült vala kinek elkerülni, & Heinrich Szappangyár tisztviselői és munkásai az egész járvány ideje alatt sem betegsegélyzőt, sem a Gyár orvosát nem kellett igénybevegyék, mert a Szt. Lás/ló szappannal való munka folytán dcsinficiálódtak. Úrvezetők a törvényszék előtt. Pop Stefan és iBratu Ionel helybeli ügyvédek a mult év nyarán egy mulatság után, ittas állapotban a Magyar Színház előtt a dr. Biichler Dezső tulajdonát képező, őrizetlenül maradt gépkocsiba ültek bele. A kormánykeréknél dr. Pop Stefan foglalt helyet s őrült irammal a Baritiu-utcán hajtottak végig. A Ferdinand király-ut sarkán azonban dr. iPop a gépkocsi fölött elvesztette uralmát és a járdára hajtott fel. Mózes Jozefina helybeli lakos az utcasarkon éppen abban a pillanatban fordult be a Baritiu-utca felé, amikor az autó a járdára felszaladt. A kedélyes úrvezetők Mózes Jozefinát elgázolták. A gázolás következtében Mózes Jozefina lábtörést, és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Úgy az autótulajdonos, mint a két szenvedélyes autózó ellen Mózes Jozefina kártérítési pert. indított. A balesettel kapcsolatban a hatóságok is hivatalból eljárást indítottak az ügyvédek ellen, azonban az ügy bűnügyi részében még nincsen Ítélet. Mózes Jozefina 293 ezer le.j kártérítést követelt az ügyvédektől és az autótulajdonostól. A mult héten tartották meg a kártérítési per tárgyalását és az ügyben tegnap hirdetett ítéletet a helybeli törvényszék IV.-ik szekciója. Dr. Büch- ler Dezsőt és Bratu Ionéit a biróság a perből törölte és Pop Ionéit 81.000 lej kártérítésre kötelezte. Dr. Pop az Ítélet ellen feleb- bezést jelentett be. ELKÉSZÜLT A DNYESZTER HÍDJA. Tig- hinából jelentik: A Dnyeszter-bid építése majdnem befejeződött, úgy, hogy a tighinai határátkelési ponton a román—orosz kereskedelmi érintkezés csakhamar megkezdődik. MEGHÍVÓ. A Cluji Iparosok és Kereskedők Takarék és Hitelszövetkezete, mint a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének tagja, 1935 évi május hó 5-én délelőtt 10 órakor a Calea Victoriei 11, sz. helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagokat az alapszabályok 28. paragrafusa értelmében azzal hívjuk meg, hogy amennyiben ezen a tagok htározatképes számban nem jelennének meg, úgy f. évi május hó 12-én délelőtt iö órakor ugyanazon helyen újabb közgyűlést fogunk tartam, mely a napirendre felvett tárgyakban a megjeentek számára való tekintet nélkül, jogérvényesen határoz. A mérleg a hivatalos órák alatt közszemlére van téve. Napirend: i. Az 1934. évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása, az évi zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 2. Az 1934. évi mérleg megállapítása. 3. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 4. Az igazgatóság 2 tagjának választása. 5. Kiküldés az Ellenőrző Unió közgyűlésére. 6. Esetleges indítványok. 1935 április hó 17-én. Az igazgatóság. Mentők hírei. Tegnap a kora délutáni órákban falusi szekér állott meg a helybeli mentőállomás előtt, amelyről Dordai Constantin 34 éves Boj-i gazdálkodót vitték be a mentőszobába. A gazdálkodót, aki bevásárlások megejtése végett jött tegnap reggel a városba, a kora délelőtt óta gyomorgörcsök gyötörték. A mentőorvos súlyos ételmérgezést állapított meg, Dordait elsősegély ben részesítette, majd további kezelés végett beutalta a belgyógyászati klinikára. — Tegnap délután két óra tájban a Pietroasa-utca 6. szám alá hívták ki a mentőket. A beteg Cipas Emeric 54 éves cipészmester volt, akit mintegy félórával a mentők megérkezési' előtt heves belső fájdalmak fogtak el. .V mentőorvos azonnal a beteg megvizsgálásához kezdett, de még mielőtt megállapíthatta volna a hirtelen rosszulét okát, Cipas Emeric kiszenvedett. HÄCSEKÉS SAJÓ I egmabbtréSái 3 kötetben. I. kötet: Sportról, színházról. II. kötet: A családról. III. kötet: A politikáról. Minden kötet 105 oldalon 40 lej az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Vidékiek kötetenként 45 lejt küldjenek be előre. ÍRÓGÉPÉT számológépet szak ■ -szerűen, garancia mellett javítunk! n , METEOí Cluj, Str. Regina Maria 23. Telefonszám : . 3—