Ellenzék, 1935. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1935-03-31 / 76. szám
19 35 március 3 1. ELLENZÉK 99RES8ÉSEBSSSEH91 inra KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: MIKES KELEMEN IR0I ARCKÉP Ti/enhétéves korában lent II. Rákóczi Ferenc nemes apród ja és késő öregségében, 7 z éves korában hak meg Rodostóban', mint az utolsó bujdosó, miután a levert kurucok lassanként mind elhuMöttaik miallőilie. A fejedelmet követte száműzetésében Lengyelországba, és Franciaországba, oíhol1 XIV. Lajos, a Napkirály látta ■ őket vendégül’. Aztán urával együtt III. Ahmed meghívására Törökországba ment, a Márványtengier partjára. Itt kezdte irogatni törökországi levélleit, 1717 -ben, h uszonhétéves korában és Írogatta 1758-ig, negyvenegy esztendőn keresztül. Hogy kihez szólnak ezek a levéllek, melyeket kedves néniéhez cimzett, gr. P... E.. .-hez, arról sokat vitatkoztak. Némelyek gróf Pekry Lő- rincnéc sejtik benne, mások Paksy Erzsébetet. Valószínű, hogy a kedves néne költött, személy és a levelek is csak koholt levelek, afféle napló, melyben az Író beszámol arról, amit látott és 'hallott, az élményeiről, a ten- geribetögiségrőll, a szukán veres híntójárói, a lisszaboni földrengésről’, a táncoló dervisekről az al’WnróI s a XVII. és XVIII, század modorában példabeszédeket is közöl Kon- itancziuis császárról, Irénéről és Krőzusról is, mintha azok is kortársai volnának. Mikes hatott senki. A. rádió akkor még nem szók a falból. Más vök az élet üteme. Hogy csak egy példával világítsak rá erre, Mikes Kelemen majdnem egy hónapig utazott vissza Bukarestből) Rodostóba, mintán bujdosótárasivaI .török száműzetéséből az erdiélyi havasok alá rânduit, hogy onnan nyugtalanítsa az osztrák császárt. Ma ilyen ut nem esemény. Hólófül- kéhen tesszük meg, elfüggönyözött! szakaszban, talán ki se tekintünk a tájra és az emberekre s hozzátartozóiknak, ha ugyan egyáltalán szükségesnek tartjuk, legfeljebb ezt sürgö- nyözzük, vagy telefonozzuk: „Megérkeztem“. Mikes nem ópit politikai várakat. Úgy rémlik, érzéke sincs hozzá, szinivak iranta. Szinte csodálatos, hogy Rákóczi íródeákja, a fejedelem hajdani apródja. bejárója, majd főkancellárja milyen kevéssé fütődik azon a szenvedélyen, melynek egész élete áldozatul esett. Édesapját, Mikes Pált a császári hadak generálisa, Heissler, Fogarason végeztette ki, úgy, hegy előbb kitolatta mind a két szemét, .aztán elevenen megégettette. Ő is sok szenvedést látott maga körött, de a politikai szenvedélyt nem ismerte. Egyszerűen szerette az „öreg fejedelmet“. Valahol beszél „az urához valló vak szeretetéről és ez a szűkszavú megazonban ezekben a levelekben egyebet is ránk hagyott, sokkal becsesebbet. Egy lélek arcképét. Ha a vers a lélek legtéljesebb ’kitárulkozása és lemeztelenitése, akkor a levélforma a lélek pongyolája. Aki levelet ir, az társa dg papíron. Társalgási és társasági műfaj a levél. Van benne valami a csevegő tárca köz- vetlenségébőL Híreket közöl a külső és belső világból, a környezetről és levélíró egyéniségéről. Az újság föltalálásáig valóban az újságot pótolja. Azóta folyton senyved. Attól1 kezdve pedig, hogy sürgönyözni és telefonozni ás lohet s a nap és éj minden órájában rendelkezésünkre van a lelki tisztálkodásnak az a módszere, hogy gondjainkat azonnal elintézhetjük, mintegy leöblögethet jiik magunikról, mihelyt eszünkbe jutnak, a le-”' vél a régi, kedélyesen hömpölygő, meghitt levél, tárgy hijján szinte egészen elsorvadt. De hajdan a kis és nagy gondok hónapokig és évekig éltek a lelkiekben, finom porréteg; ként rakódtak rájuk, megfülledtek ott s ebből az erjedő táptalajból nőtt ki a levél. Micsoda üdülés és megkönnyebbülés, micsoda lelki mosakodás is lehetett valamikor elbeszélni egy esküvőt, egy fogfájást, vagy egy uti- kalandot, melyről még nem tudott, nem tudjegyzése annál meghat óbb, mert sorsával pecsételte meg. Leírja őt, lamint száműzetésében I műasztaloskodik, fur-farag, izzad, az eszterga- S padra dől s szakállába gyaluforgácsok hu.faji nők. Mindig csak néhány vonással bűvöli elénk. Halálát pedig úgy rajzolja meg, hogy szavalnak egyszerűsége és tárgyiassága a bibliát juttatja eszünkbe. „Azután szegény mind nagy bágyadtságokat érzett. Igen keveset, de másként mindent a szokás szerént vitt végbe- Abban a gyenges ég eiben is az esztergában dolgozott első Áprilisig. Az nap pedig a hideg erősen jött reá és annál inkább meggyengítette. Másnap jobbacskán volt. Virágvasárnap a .gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közelii való házból hallgatta a misét . . . Szerdán délután nagyobb gyengeségben esett és csak mindenkor aludt. Egynéhányszor kérdeztem, hogy mint vagyon? csak azt felelte: „Én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek.“ Csütörtökön közel lévén utolsó végihez, é nehezedek, és az Urat magához vette nagy buzgósággal. . . Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette voltunk . . . Végűre szegény ma három óra után reggel az. í Istennek adván lelkét, eláluvék — mivel úgy' holt meg, mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk: mégis csak azon vettük észre általBPi A HABZÓ FOGKRÉM vegem biztosítja fogainak épségét a KALODONT- fogkrém! A dús habzásu KAIODONT eltávozó az ételmaradékokat és baciHusokaL sao- lyek berothadása elrontja a fogakat. Tehát; recjgel és este — KALODONT! meneteik, .amidőn a szemei felnyíltak. Ö szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Itt irtóztató sirás-rivás vagyon, közöttünk ... A testet másnap felbontottuk és az aprólékját egy ládában tévén a görög templlomban eltemették. A testet pedig a borbélyok füvekkel bécsinálták; mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Konstancinápoiliyban... Az agya veleje egészséges volt, de annyi voit, mint két embernek szokott lenini — esze is volt annyi mint tizenkettőnek. A szivét Franciaországban hagyta, hogy'' küldjük . . .“ Egyébként szinte közönyös a politika iránt. Valami hőísti sztélét él benne, az az egyéni hőstiszteiét, mélynek Carlyle adott nevet, de a közélet a maga háborgásával csak annyiban érdekli, hojgy feltűnik-e valami csillag, mely szabadulását jelenthetné. A csillagok megfeledkeztek róluk. Ezt tudomásul veszi. FöT jegyzi az európai eseményeket, oly hűvösen, mintha már másokra vonatkoznának és nem rájuk. Az elfogultságot, az élvakultságot másnál kél keresnünk. Egy helyütt ezt írja: „Boldogok azok, kik tanulni fognak rajtunk, kik az országgal együtt tartanak, kik füsthöz hasonló okból éli nem. hagyják nemzeteket és örökségeket. Adja Isten, hogy soha senki bennünket ne kövessen és irtózva halljon beszélni a mi hosszas bujdosásunkról“ Később, a fejedelem halála után kegyelemért is folyamodott, de az osztrák császár meg tagadta; tőle. Minden képessége, még talán fogyatékossága és gyarlósága is arra rendezte, hogy iró legyen, a iévél remekírója. Nem átfogó, nem tündöklő ebne, aki elkápráztat lélektani észrej vételéivel' és eredetiségével. Látszólag csak a tárgyak és emberek felületét veszi észre. Elsőrangú megfigyelőnek se merném nevezni. Mélyen magába nem tekint. Azt, ami küszködik és viaskodik benne, elaltatja, megdermeszti valami mákonnyal, a végzetbe való be- lienyugyással, melyet annyit emleget szegény, hogy szólamként tér vissza leveleiben és sokszor gyanakodni kezdünk, vájjon, hisz-e benne ő maga is és nem' csak gépiesen, általános gyógyszerül alkalmazza-e kétségeire. Hogy okos volt, az valószínű. De hogy bölcs volt, az kétségtelen. A humor kincse' lakozott benne, a szó legmagasabb értelmében, az a humor, mely a nagy dolgokat kicsinnyé teszi, a kicsinyeket naggyá s ezzeL hangsúlyozza minden jelenség viszonylagos voltát és a viliágban a kedély által teremti meg az egyensúlyt, az a humor, mely nem ötlet és elmés- ség, hamem nedű, a lélek ragasztószere, az a humor, mely nélkül minden írás csak csörgő papiros. Ezzel tudta elviselni sorsát. Viszont ezzel! éri el azt is, hogy rá figyeljünk. Van a kétségbeesésnek egy foka, amikor minden kiáltás hiábavaló, mert nem tudunk akkorát rikkantani, mint fájdalmunk s nincs olyan titán! tüdő, mely tulharsogná a belső harsogást. Ilyenkor a humor siet segítségünkre. Kicsinyítjük azt, ami nagy s ezzel az ellen - mondással fejezzük ki magunkat, vagy puszta hallgatással, hogy mások megdöbbenve a mi némaságunktól kénytelenek legyenek gondolkozni arról, amiről mi -már beszélni sem tudunk. Mikesnek is a humor adja meg a mértékét Mitru bá lázadása Irta: NAGY KÁLMÁN Kardos egy fehérnép volt az én nagyanyám | a maga idejében. Fék is tőle minden terem- ' tett lélek, még a főszoígabi rónak ' is in áru ! szállít a bátorsága, ha vele kellett szóba állani, A cselédek meg úgy reszkettek előtte, mint a nyárfalevél, vagy akár a miskolci kocsonya. Még a lélekzet is bennük fagyott, ha reggelenként lesüvitett amugysem dallamos hangja a verandáról1. Volt is aztán olyan munka, mintha dróton rángatták volna az egész gazdaságot. A tehenek szinte taktusra adták le a tejet, az ökrök meg úgy kérődzték az árpaszalmát kaptákban, mintha egy ezred katonaság ebédelt volna a vezénylő tábornok előtt. Moccanni sem mert ottan még a légy sem, de még az Úristen sem, ha véletlenül a tekintetes asszony színe elé került. Futott élőle, ha csak szerét tehette, minden, emberfia. A kotlós- tyukok is leengedett szárnyakkal igyekeztek csibéikkel egy-egy orgonabokor jóindulatú védelme alá, ha feltűntek a háziasszony papucsai a láthatáron. Bizonyisten jobban félt a háziszárnyashad tőle, mint a héjjától'. Nem is maradt meg sem külső, sem belső cseléd sokáig a keze alatt, ha ugyan beállott valaki; de már nem is igen akadt olyan; vakmerő az egjész vidéken, aki szolgálatot mert volna vállalni nála. El volt. az terjedve az . egész környéken, de különösen abban a környezetben, ahonnan a . Tlrrill'MMII iM IMIl'IITITlTaiT—llníf Ilin I I .........mii ■ni ii béresek, darabontok, konyhaszolgálók, meg egyéb külső és belső gazdasági alkalmazottak rekrutálódtak abban' az időben a nemesi kúriákba, hogy olyan pogány asszony nincs még egy széles a világon. Úgy merjen valaki be- áliani hozzá, hogy mielőtt szóba állana a tekintetes asszony a cseléddel, már le is akaszt egy-két, laskát bevezetőnek. Amint monda, nehogy' fejükbe szállhasson az önérzet, hát jó- előre kipofozza belőlük. Amolyan komenciós, külső cselédnek még megjárta volna nála is, 'inert az legalább azt ehette, amit saját felesége főz, de ha egyszer arra vetemedett valaki, hogy a tekintetes asz- szony konyhájáról! merje növelni a hajat, hát ugyan megjárhatta. Mert hires gazolásszony vo'itt ám az én nagyanyám, ritkította párját. Látogató nemes urak, városi vendégek mindig repedésig tömhették magukat a sok jó pecsenyével, borral, ha asztalhoz ülhettek. Arra azonban még senki sem emlékezett, hegy csak egy cseléd is jóllakott volna a konyháról. Az volt ugyanis az elve és meggyőződése, hogy nem arra valló a cseléd, hogy nála hizlalja magát mázsára, hanem dolgozzon az ebadta. ilyen, körülmények közt igazán csoda- számba vehető volt, hogy a vén Mitru bá‘ kibírta nála s még hozzá olyan sokáig . . . Hűséges vén osont volt. egyébként Mitru bá‘, amilyon leltári tárgy a háznál, akit még az Istenben boldogult nagyapám léptetett elő elsőbéresi méltóságra, amit nagy tempós "büszkeséggel, de annál kevesebb szakértelemmel töltött be. Nagyapámmal' együtt harcoltak volt a- negyvennyolcas harcokban. Az öreg, mint nagyapám személyi agyutánsa pucceri minőségben. A fegyvert is együtt tették le valahol Világos mellett. Az öreg megmaradt azután is a háznál, hűségesen dajkálva az összes gyermekeket, elmondogatva mindegyik születésekor, hogy na most már igazán csak azt szeretné megérni, amíg az is járni kezd. így aztán igen-igen hosszúra nyúlt az élete, mert volt gyerek a háznál talán tíz is, ha nem több. Igen nehéz volt őket megszámlálni, de még csoportba terelni is, mert rettenetesen féltek a mamájuk színe elé kerülni. Elég az hozzá, hogy talán már a tizedik gyereket ringatta Mitru bá‘ s lehetett már vagy harmincadik esztendeje azon a tavaszon, hogy a nagyanyám kenyerét ette. Bentkosztos volt az öreg, nemi: volt neki felesége és a csonkaszáru, szutykos cseréppipáján kívül senki hozzátartozója. Azaz, hogy a pipájává! is csak akkor mert előhozakodni, ha a tekintetes asszony lát- és halkávolán kívül esett, mert tudta, hogy előtte nincs létjogosultság; a pipájának. Tehát amint mondtam, lehetett már vagy harminc esztendeje, hogy Mitru bá‘ mindennap háromszor leült a nagyanyám konyhájában. levest enni puliszkával1. Az volt tudniillik számára a legtöbbször a menü: kömény, hagyma, paszuly és egyéb 'levesek, abból aztán repedésig szívhatta magát. Igazán csodálatos, hqgy olyan sokáig bírta a folyadékot az öreg. Ha néhanapján turóspuliszkával tisztelték meg, mennyei fényesség áradt szét a vén, ráncos orcáin s esküszöm, jobban érezte magát, mint a király a névén apján. Tűrte, az öreg angyali nyugalommal a viz- özönt, mely szegényeknek mindig a gyomrát támadta meg és talán az lett volna a vége, hogy előbb-utóbb belefullad, vagy legalább is vizkórságba esik, ha azon a tavaszon is el nem jött volna a jukbamérés ünnepe, ami a tavasz komoly kezdetét jelenti legalább is annyiban, hogy akkor már hivatalosan is szabad leülni a falusi urigyerekeknek is a .fűbe. Erősen jókedve kerekedett ezen a napon az öregnek, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy a tekintetes ur, nagyanyám második férje, vele is megitatott vagy másfél deci törkölyt a bemérés jóeredményének örömére. Kicsit kótyagos volt hát a feje és szédelgő s a járása, meg akadozó a nyelvkereke, amikor estefelé bement vacsorázni a konyhára. Hatoson lehetett tehát a gőz és nagyfene bátorság feszegette. Mitru bá‘ mellre valóját, mert amint leült a tányérhoz s látta, hogy most sem egyéb a menü, mint kaszásleves, de hús nélkül, zápfogára kapta a cseréppipáját, amit azelőtt sohasem mert volna, lecsapta a fakanalat az asztalra, néhány bizonytlan lépési- tett az ajtóig, onnan még vissza szólt sértett önérzettel: nem eszem több levet — s csendesen kifordult az udvarra... frzsibei iflráipe Szálló Budfapesff. ÍV.# Esjyetem-ule3 £5. — 100 modern kényelmes szobi. Liftek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. Äs éii&rem és kávéh:': foan minden este szal&nzene. -- Menü: 11,63 -- .1 Erzséfont-pincéban egirp.íffsrs.?' trendszer! '’mbibwimühii níiMHHgfiw —mm m > III 1
