Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Szilárdi Béla: Pőrén születtél, pőrén távozol

SZILARDI BÉLA Porén születtél, pőrén távozol Hogy utáltam gyerekkoromban azt a nyarat, amikor anyámmal a Liliom étterem kerthelyiségében meglátogattuk Pieber Lacit, aki ott tangóharmonikázott, és éne­kelt:- „Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs. Ennél szebb szó, hogy szeretet a nagyvilágon nincs.” Szénsavbuborékokkal teli málnaszörpöt szürcsölve, legszívesebben befogtam volna fülemet, hogy ne halljam.- Az élet úgyis tovaszáll, a sír magába zár. Szeressük egymást gyerekek, hisz min­den percért kár! Lehet, hogy csak az érzelgős előadásmód volt számomra kibírhatatlan. Persze, meg az is, amikor az asztalnál ülők a refrént énekelni kezdték, és közben egymás feje mellett, felett elnéztek. Tátogó, fogatlan szájukat figyeltem: Szeressük egymást! Korábban már hallottam hasonló badarságot. Szeressünk! Parancsra? Miközben a harmonikás ismétli a dallamot, felszisszenek. Egy félrecsúszott hüvelykujj, hamis hang. Anyám kérdően néz rám. Intek, hogy semmi, jut eszembe, Mama sohasem mondta azt, hogy szeret. Biztosan úgy gondolta nem kell azt mondani. Beszéd he­lyett átölelt, megsimogatott. Azt éreznem kell. Talán ezért volt úgy, én sem mond­tam neki soha. Pedig szerettem. A dal végén páran összecsapták tenyerüket. Valaki félhangosan még megje­gyezte, ennél szebb szó, hogy szeretet a nagyvilágon nincs. Csúcsra ne építs, irigy a világ, nagyot zuhan, ki túl magasra hág. Tekintsd kölcsönnek, mit felhalmozol, pőrén születtél, pőrén távozol. Morus Tamás Párás reggelekre ébredünk. Az élet mozgásba lendül. Rejtélyes fényben észrevétlenül lomha ködvilággá formálódik a nyirkos természet. Csak bámulok. Madár röppen. Belevész a tejszerű ködbe. A fák tűlevelein parányi folyékony cseppecskék csillannak. Felhő alja lóg a hegyre. Szemem hiába keresi a távoli határokat. A környező iparte­lepekből kikerülő por, korom, füst nedves ködfátyolként gomolyog. A Saar-vidék már csak ilyen. Amikor a házból kilépek, halványan világítanak az utcai lámpák. A környező he­gyekbe, völgyekbe alkonyat oson. Pára somfordái a fák között. Kettesbe kapcsolok, miközben autóm Saarbrücken egy külső kerületének meglehetősen meredek, ka­nyarokkal tarkított, nehezen belátható útján kapaszkodik felfelé. Igyekeznem kell. Fenn a hegytetőn, a szürkületben, lassan jön felém, egyre nő a modern épület. Ide igyekszem, a nemrég felépült Szent Morus Tamás templomba. Hangokra figyelek. 18

Next

/
Thumbnails
Contents