Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Mohácsi János: Egy kalandos élet - Határ Győző Életút köteteiről
MOHÁCSI jANOS Egy kalandos élet HATÁR CYÜZÖ ÉLETÚT KÖTETEIRŐL Határ 1988 áprilisában, 18 évvel halála előtt, egy hét alatt mondta tollba Kabdebó Lórántnak élettörténetét, ami azután három kötetben jelent meg Életút címen, Magyarországon 1993 és 1995 között. Miért épp a nyolcvanas évek végén ült le Kabdebó Lóránt Határt életéről faggatni? A válasz valószínűleg egészen prózai. Már csak két év kellett ahhoz, hogy lezáruljon egy kifáradt politikai korszak, amely Határt nem kívánatos személynek tekintette Magyarországon. Határ csak az Életút anyagának rögzítése után egy évvel, 1989-ben léphetett hivatalosan magyar földre. A kötetek elkészítésének másik oka lehetett, hogy 1988-ban Határ már 74 éves volt és hatalmas életmű állt mögötte. Ha műalkotásai szempontjából tekintjük, utolsó nagy, szintetizáló regényét 1984-ben már lezárta és megjelentette. 1988 után „már” csak filozófiai jellegű esszékötetek, versek kerültek ki a keze alól. Az Életút dialogikus formában, riportszerűen megírt szöveg. Az élet-történések dialogikus formában való elbeszélése több előnnyel is jár. Természetesnek, jelenvalónak érzékeli az olvasó. Tanú van jelen, Kabdebó Lóránt, aki kérdéseivel tereli a széles mesélésre hajlamos írót. így a kérdezővel folytatott dialógusban létrejövő elbeszélés még inkább valóságközelivé válik. Kabdebó közbevetései segítik a szerzőt és az olvasót is kizökkenteni az áradó elbeszélés menetéből. Ha riportkönyvként tekintünk a három kötetre, azaz mint funkcionális szövegre, akkor elmondhatjuk, hogy befejezetlennek tekinthető, hisz 18 év anyaga hiányzik. Mégis, ha olvassuk, kerek egésznek érezzük. Vajon miért? Határ aktív korának történetéről szól bennük, megpróbáltatásairól, sikereiről, kudarcairól, amely egybeesett a XX. század történelemrengető eseményeivel. Mesél a korszakra jellemző politikai, irodalmi, művész alakjaihoz fűződő viszonyáról, és ennek ürügyén e szereplőket sokszor új aspektusból mutatja be. Az sem közömbös, ahogyan önmagát látja és láttatja hibáival, erényeivel egyetemben. E három kötet valószínűleg sohasem készült volna el, ha Határ általa nem valami újat akart volna létrehozni. Korábban ugyanis többször is hangoztatta, nem szívesen beszél önmagáról. Görnöri Györgynek adott interjúban mondja: „ez nem az én esetem - nem tartom természetesnek, ösztönösnek a visszapillantás kényszerítő ingerét... én mindent az eredeti alkotáseszményéhez mérek s ezért pl. a magam memoárjaira fikarcnyi időt sem volnék hajlandó vesztegetni - hacsak az alkotást közvetve nem szolgálja.”1 Azaz, ha az Életút kötetei nem az alkotást szolgálnák, nem adna olyan hosszú interjút, hisz alkotó természet lévén „az emlékiratok, az önéletírás a lehető legtávolabb van a par excellence alkotástól az irodalom műfajregiszterén”2. A formai jegyek, mint például a kötetek bibliográfiai adatai is arra utalnak, hogy Határ, életének adott fázisában, tudatosan hozta létre az emlékekből létrejövő szövegtestet. A bibliográfiai adatok között jelzésszerűen sem szerepel, hogy a szöveg 8
