Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Mohácsi János: Egy kalandos élet - Határ Győző Életút köteteiről

egy kérdező, Kabdebó Lóránt segítségével jött létre, azaz - úgy tűnik - Határ az Életutat saját alkotásának tekintette. Határ vérbeli író. Ahogy maga is mondja: „Alkotó természet vagyok, mindenből csinálni akarok valamit - ez parancsoló ösztönöm.”3 Megteremti az „önmesélés” műfaját és ennek poétikai szabályait maga alkotta meg öntörvényűén a szemünk előtt.

Az Életút kötetei a vallomásos irodalmat gyarapítják, még ha el is térnek az elsők között számon tartott Szent Ágoston alapmodelljétől. De a később keletkezett Cellini-, Cardano-, Szent Teréz-, Rousseau-, Goethe-, Tolsztoj-, Gorkij-féle változatoktól is. Sem stílusában, sem formájában nem követi ezeket. Paul de Man szerint a tapasztalat, és az elmélkedés is azt mutatja, hogy az önéletrajz nemigen vethető alá műfaji behatárolásnak,4 hisz „a műfaj fogalma nemcsak esztétikai, hanem történelmi funkcióval is rendelkezik, itt nem pusztán az önéletírót saját élményétől megóvó távolság a tét, hanem esztétika és történelem esetleges egybeesése is”. Mivel az önéletírás, mondja Paul de Man: „zavarodottsággal párosul, hiszen a tragédiához, az eposzhoz, vagy a lírai költészethez képest az önéletrajz mindig kissé gyalázatosnak és önmagába merülőnek tűnik, ami talán éppen azt mutatja, mennyire összeférhetetlen az esztétikai értékek monumentális méltóságával.5

Határ Győzőnek azonban - ellenkezése ellenére is - ez a forma is igazán megfelelt. Hisz magát a KISZAKADOK, az ÖNKERESŐK közt tartotta számon. KISZAKADÓ volt, aki egy lezárt kor hangulatától igyekezett megszabadulni; ÖNKERESŐ volt, aki már az elején belátta, hogy amúgy sem lelné magát az önkeresés bevett kategóriáiban. Valamint természetes állapota volt - ahogy ő fogalmazott - a SZABAD LENGÉS, ami egyet jelentett azzal, hogy elutasította minden műfaj, és minden kész megoldás mágneses terét.6

Az Életút köteteit olvasva érdekes jelenségre figyel fel az olvasó. Ez pedig Határ saját életeseményeit mitizáló gesztusa, az, ahogyan bizonyos jelenségeknek kiemelt fontosságot ad. E mítoszoknak a könyvben se szeri se száma, jung szerint a mítoszok jelentősége abban áll, hogy általa szimbolikusan fejeződik ki a lélek belső és tudattalan drámája. A mítoszok olyan pszichikus manifesztációk, amelyek a lélek lényegét fejezik ki.7 A teljesség igénye nélkül, csupán példaként említem a Határ önmaga és bizonyos jelenségek köré alkotott mítoszainak némelyikét. Ilyen a dajkájába szerelmes, csintalan gyermek mítosza, amit azután egész életében ismételget: „Elsőnek, aki a Dajkám volt és Szerelmesem, de sohasem láttam, mert a pólyából felnézve rá még fókuszolni is alig tudtam, s akit soha nem teperhettem le úgy, ahogy férfiember nőt kedves-gorombán magáévá tesz, mivel az erőszaktételhez kicsiny voltam, vala- míg a karján ringatott?” - mondja. Másik, tipikus Határ-féle mítosz a nőkhöz való viszonyát érinti. Magát a „nők bálványának” tartotta, és beszámol - sok más eset részletezése mellett - arról az időszakról, amikor párhuzamosan három nővel is tartott fenn szexuális viszonyt. Nem egy szeretőjének szájába adja a „gyereket akarok tőled” kiáltást. De mítoszt teremt a Horthy-korszak ellen lázadó énje köré is, és a börtönben töltött korszak, valamint az ott betöltött szerepe is mitikussá nemesedik. Maga az is mitizáló gesztus, amilyen részletességgel visszaemlékszik életének apró eseményeire. Határ e mítosz-láncolatok segítségével éri el azt, amit a széles közönségnél nem érhetett el műalkotásai segítségével, érthetővé válik. Tudatosan mitizál. Érdeke az, hogy olyan információkat és olyan formában közöljön magáról, ami a

9