Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése

a diktatúrát. Ennek alapján a PÁ megfosztotta a CT-t minden demokratikus jogától, föloszlatta szervezeteit és megtiltotta újak létrehozását. De ezen túlmenően az államosításokkal teljesen összetörte a civil társadalmat, és ez az a lépés, melyet a latinamerikai katonák soha nem tettek meg. A „csonka civil társadalom” pedig így megfosztottá vált mindenféle ellenállási lehetőségtől. A PÁ maga alá vetette a CT-t és parancsuralmi módszerekkel irányította azt, a neki ellenálló vezetőit pedig likvidálta a közéletből.

Amikor tehát Közép-Európa meg akart szabadulni a diktatórikus rendszertől, akkor először is a CT-nek kellett magáról leráznia a rátelepedett PÁ-t, ahhoz pedig az államnak meg kellett szabadulnia az őt megszálló bolsevik típusú (militarista és monopolisztikus) párttól. De míg Latin-Amerikában az Á-ot megszálló hadsereget vissza lehetett küldeni a laktanyákba, addig a gyökereiben antidemokratikus bolsevik pártot nem volt hová visszaküldeni. Egyetlen megoldás kínálkozott: föl kellett oszlatni. Ezt három úton lehetett elérni: vagy maga a párt kitermelt magában olyan demokratákat, reformereket, akik ezt vállalták, vagy az új pártok erősödtek meg annyira, hogy rákényszerítették a régi PÁ pártmaradványait a megszűnésre, vagy a CT erői, társadalmi mozgalmai tették meg ugyanezt. Az első útra a magyar átmenet a példa, a másodikra a lengyel, a harmadikra pedig román átmenet szolgáltat példát.

Ahhoz, hogy a posztkommunista országokban a CT ismét talpra álljon, nem volt elég a demokratizálás, vagyis a szabadságjogok visszaadása, hanem a „csonka társadalomból” „teljes társadalmat” kellett alkotni. Meg kellett teremteni a CT önálló gazdasági alapját, erre pedig a piacgazdaság intézményeinek kiépítése, a magántulajdon helyreállítása szolgált, aminek eszköze a privatizáció és a reprivatizáció volt. Emellett pedig a demokratikus fejlődés számára nagyon hasznosak azok a nemzetközi programok, melyek a átmenetben lévő országokban a civil társadalom szervezeteit és öntudatát hivatottak erősíteni (alapítványok, egyletek, körök, egyesületek létesítésével és pénzügyi támogatásával).

Egyértelművé szeretnénk tenni, hogy a demokratikus átmenet során az Állam és a civil társadalom viszonyának rendezése nem egy egyszeri aktus révén történik meg, hanem az egyes kormányzatok politikai és jogi intézkedéseinek sorozataként. Magyarországon sem volt egyenes vonalú ez a fejlődés (i. sz. tábla).

3. ÁTMENET VAGY ÁTALAKÍTÁS?

Ha a címben szereplő kérdés a folyamat ok tartalmára vonatkozik. Ha precízebben akarjuk feltenni a kérdést, akkor bővebben úgy tudnánk megfogalmazni, hogy jelen tanulmányunk a tekintélyuralmi rendszerből a demokratikus rendszerbe való át- növés folyamatával foglalkozik, s azt kívánja megválaszolni, hogy a közép- és keleteurópai rendszerváltozás lényegében olyan átmenet (tranzition) volt-e, mint amilyen általában a dél-európai és a latin-amerikai országokban, vagy pedig attól eltérő mélyebb folyamatok összessége, tehát átalakulás. Egyszerűsítve a kérdés így hangzik: minek nevezhető a posztkommunista demokratizálódás: tranzíciónak vagy transzformációnak? Erre logikailag háromféle elméleti lehetőség közül választhatjuk ki a legadekvátabbat.

Az első értelmezés a klasszikus tranzitológiai tanulmányokra alapozódik, és a tranzíció fogalmának dominanciájára épül. A 90-es években a kutatók számára az egyik lehetőség az volt, hogy kiterjesztjük a tranzitológia fogalmát, s nemcsak ma6