Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése
gára a szűkebb értelemben vett demokratizálódási folyamatra használjuk, hanem a szélesebb értelemben vett nagy társadalmi átalakításra, a transzformációra is. Tehát ez utóbbi része az előbbinek. így viszont nem kellene külön felépítenünk az átalakítás (transformation) fogalmát, mert azt mondhatjuk, hogy a tranzition fogalma a demokratizálás mellett a transzformáció fogalmát is magában foglalja. Csakhogy ezzel a fogalom jelentéstartományát oly mértékben kiterjesztenénk, hogy a tartalmát parttalanul relativizálnánk. (Megjegyezzük, hogy a 90-es években lengyelországi szakmai konferencián egy-két alkalommal voltak olyan szociológusok, politológusok, akik a kelet-európai átalakulást „komplex tranzíciónak” nevezték, de végül e kifejezés nem vált elfogadottá, hamar kikopott a szakmai szótárakból.) (1. sz. ábra). A másik lehetőség akkor állna fenn, ha szubjektív bizonyosság alapján úgy döntünk, hogy a két dolog - a tranzíció és a transzformáció - eltérő minőség. Ekkor abban az értelemben használjuk a transzformáció kifejezést, melyben maga Charles Polányi is használta a „Nagy Átalakulás” című művében (Polányi: 1944). Polányi a közösségi beszolgáltató és újraelosztó (redisztributív) társadalmaknak a piaci társadalomba való átmenetét az emberiség számára óriási jelentőségű történelmi folyamatként értékelte és Nagy Átalakulásnak (The Great Transformation) nevezte el. Az ő értelmezésében ez a társadalmi változás az újraelosztó gazdaságból a piac- gazdaságra való áttérést tartalmazza, mely a tranzíciótól mindenképpen fajsúlyosán eltérő tartalommal bír. Olyan kardinális változásokkal járt együtt, mely így minőségileg külön jelentéstartományba helyezi a fogalmat. Véleményem szerint létezik egy köztes megoldás is, mely egyrészt feltételez átfedéseket is a tranzitológia eddigi demokratikus átmeneteivel, másrészt vannak olyan, az előzőtől eltérő jegyei, minőségileg más jellemzői, melyek társadalmi hatásuk miatt összetettebbé teszik a változásokat, s ezért a transzformáció önállóságot is mutat. Mindent összevetve tehát háromféle rendszerezést, megközelítést különíthetünk el (1. sz. ábra). Ha kördiagrammal akarnánk ábrázolni, akkor a Polányi- féle „Nagy Átalakulás” elmélete alapján két külön körbe kell ábrázolnunk az átmenetet és az átalakítást. A „klasszikus tranzitológiai” elméletek alkotóinak fogalomhasználata szerint viszont az átalakítás körébe belefér az átmenet is, ami felfogható annak részeként. Megítélésem szerint viszont a két fogalom értelmezési köre részben metszi egymást, részben pedig egymástól eltérő területre esik, van közös halmazuk is és van különálló halmazuk is. Nézzük meg közelebbről azokat az érveket, melyek álláspontomat alátámasztva az egymást metsző halmazok elmélete mellett szólnak! A továbbiakban lényegében arra a kérdésre válaszolunk, hogy miben állnak a hasonlóságok és miben az eltérések a „tranzíció” és a „transzformáció” között? Latin-Amerikában a katonai hatalomátvétel után nem nyúlnak a magántulajdonhoz. Kétségtelen, hogy néha pl. a közvélemény megnyerésére a korrupcióellenes harc nevében néha vagyonokat koboznak el. Alkalmanként előfordul, hogy a külföldi emigrációba vonult ellenállók vagyonát vagy földjét elkobozzák és felosztják, de alapvetően azt mondhatjuk, hogy tiszteletben tartják a magántulajdon sérthetetlenségét. így a CT megtartotta a maga integritását és komplexitását. Közép- és kelet-európai civil társadalmak fejlődése ettől eltérő irányt vett a kommunista diktatúrák erős nyomása alatt, olyannyira, hogy talán nem is fejlődésről, 7
