Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)

Azt követően is részt vett különféle versenyeken, úszott rekordokat, de érlelődött az idő, amikor befejezi majd a magyar színekben diadalmaskodó sportolói pályafu­tását. A vele kapcsolatos gondolataimról nem szóltam a tolmácsnőnek, mert emléke­zetem szerint beszéltünk már a neves magyar sportember határsértő kísérlete kö­rüli, nemzetközi botrányról. Egyébként is mindenek elé tolakodott az a mondanivalóm, amely szerint olyannak látom e percben a Dunát, mint ami óriási verőérként lüktet át Európán, szállítja az élethez nélkülözhetetlen vérsejteket onnan ide, innen oda. Átmossa Magyarországot is és ennek az előttünk hömpölygő víznek a hordalékanyaga között ott van az is, amit Magyarországról hozott idáig, és visz tovább. Itt úszik benne egy darab Magyarország a maga vert lelkével-testével, sebe­ivel, fekélyeivel, és azt is érzem, hogy elektromos áram sugárzik belőle, de azért mégis menten megteszem, hogy belevetem magamat. Ezt a tervemet hangosan is elmondtam.- There is mercy for everything - szűrte fogai között a tolmácsnő, miáltal olyas­mit mondott, hogy minden bűnre van bocsánat. Máskor is mondta már ezt, rend­szerint olyankor, amikor az égvilágon semmi köze nem volt ennek a szólásmondásnak a terítéken lévő témához. Saját figyelmetlenségéről árulkodott ezzel, és párszor már szóvá is tettem. Most is biztosra vehettem, hogy cigányútra szaladt a torkán a szó-falat. Gyur- gyevó felé figyelt és folyamatosan mondta - első hallásra alig megérthető monda­nivalóját.- A gátlástalan érzéki mohóság nem része az ember eredeti és természetes én­jének! Vannak azonban torzulások, amikor valakinek az életkorával együtt növek­szik az érzékiségnek hódoló hajlandósága. A vele fogódzó férfiak még nem is estek egyik ámulatból a másikba, máris ott a harmadik, a találkozás az érzékiség gátlás­talanságával. Híre van, hogy az a nő impregnálta magát minden erkölcsi tartás ellen! A vágy legkisebb szellője megzavarja hófehér lelkét és szégyenérzete a legalacso­nyabb fokra zuhan. Ájtatos arccal, kecses gyakorlattal becukrozza magát, hogy ra­gadjanak rá a férfiak. És befesti magát, mint a virág, hogy rászálljon a pillangó, mert nem veszi észre, hogy elszállott már az ő ideje és festett virágot egyébként sem szo­kás szagolni Bizony, bizony, manapság már nem kedvére válogathat, hanem őt vá­lasztják a csökkenő igényszinttel rendelkező kuncsaftok”. Nem szólhattam közbe, mert olyan volt a beszéde, mint a félrevert harang. Most találja ki, vagy reggel óta forgatja a fejében és most zúdítja rám? Ilyen haragvónak még nem láttam. Rálegyinthettem volna, mint egyéb okfejtéseire, amelyekkel előállott néha, ami­ként én is elkalandoztam olykor kettős magányunkból az igazibb egyedüllétbe, csak­hogy most nem elvont általánosságokról esett szó. Meghökkentő világosság vetült arra, hogy nem valahol máshol jár az esze, hanem arról beszél, amire gondol. A hárfás nő jár a fejében, és miközben szavakban is megidézi, az a fajta gyűlölség árad mind a szavaiból, mind a hangszínéből, amit csakis rivalizáló nők érezhetnek egymás iránt. Megkapta szekundáját a hárfás hölgy, meg aki hódoltam neki, én is. 49

Next

/
Thumbnails
Contents