Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)
Észrevette magát, és igyekezett ráhangolódni az én - újabban gyakori - tépelő- déseimre, borongásaimra, amelyek a magyarországi helyzettel, meg saját sorsom alakulásával állottak összefüggésben. Magához térése első jeleként elismételte, hogy minden bűnre van bocsánat. There is mercy for everithyng. S ez a megjegyzés vonatkozhatott akár az én Dunába ugró és bizonyos nézőpontból nem csupán butának, de bűnösnek is minősíthető szándékomra, a magyarok otthoni cselekedeteire, meg a festett nővel való dévaj in- teraktusomra is. Azután azt jelentette ki:- A népek vonzalmai sohasem tartósak. Nagyon is lehetséges persze, hogy untatta, fárasztotta a magyar politikát sűrűn szőnyegre hozó nyűglődésem. Könnyen lehet, hogy titkolni akarta egyéni véleményét, másrészt óvakodnia kellett, nehogy a hivatalostól eltérő fogalmazásokba bonyolódjon. Mindezekért igyekezett megmaradni az általánosságok, semmit- mondások lehetőségénél. Most is ekként működött reflexe, de talán kevésnek ítélte, amit mondott, mert megtoldotta azzal az üres bölcselemmel, hogy minden társadalomban léteznek elégedetlenkedők. 119. Belgrádba érve megjelent a két ismerős határőr és intettek, hogy menjek utánuk, jelbeszéddel közölték, hogy vigyem a csomagjaimat is. Nem fogtam fel, miért kell hurcolkodnom, de természetesen tudtam, hogy csakis azt tehetem, amit mondanak, illetve mutatnak. Mentem, cipeltem, vonszoltam rengeteg batyumat. Kész lettem volna elhárítani, ha segíteni akarnak, de nem tanúsítottak ilyen hajlandóságot. Mindinkább mérséklődött bennem a jugoszláv határőrök iránt érzett, kezdeti rajongás. Olyan irodában kötöttünk ki, amelyben egyetlen civil ruhás ember ült egy kis asztalnál, s más ülőhely nem is volt. Tárgyaltak valamit az emberrel a határőrök, láttam, amint átadták neki útlevelemet, rövidet biccentettek felém, azután elmentek. Gyorsan zajlott mindez. Görnyedten álldogáltam a kis szobában. Hasonló esetekben az a törvényszerű, hogy az ilyen rejtélyes hivatali kitettségnek alárendelt ügyfél kapkodja a fejét, ugráltatja a szemét, feszülten figyel az idegenségben feltételezhető, fenyegető váratlanságokra. Én inkább közönyös voltam. Szétnyitotta útlevelemet a civil ember és miközben bele is lapozott, sebesen, de érthetően, ámbár monoton hivatali modorban közölte, hogy két lehetőség között választhatok: vagy itt maradok Belgrádban, és ez esetben ideiglenes tartózkodási engedélyt kapok, amivel hetente jelentkeznem kell a megadott rendőrségi címen, vagy tovább utazhatok, hiszen érvényes a jegyem, de Magyarországra nem léphetek át, mert jugoszláv oldalon lezárták a határt. A Magyarországról tömegesen menekülőket átengedik ugyan, de lágerbe zárják őket, ahol addig kell várniuk, amíg valamilyen döntés nem születik további sorsukról. Mehetek oda is. Elillant a közönyöm és csupa feszültség lettem. 50
