Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 21.)
CSÁK GYULA Háttér ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET 21. 115. Az 1956-os esztendő októberének 31-ik napján a Bulgáriából Jugoszlávia felé haladó vonaton ültem és félálomba szenderülve hallgattam a kerekek ritmikus csattogását. Estébe hajolt. Bolgár oldalon már kezelték a jegyemet, ellenőrizték az útlevelemet és hibás oroszsággal feltett kérdésemre azt válaszolták a határőr katonák, hogy gra- nica jescso dalekó. Messze még a határ. Ezért aztán hagytam, hogy ölelgessen az álom. Eközben különféle gondolatok pelyhei lebegtek a fejem körül. Időnként azért ellenőrző pillantásokat vetettem csomagjaimra, amelyek jócskán megszaporodtak eredeti mennyiségükhöz képest. „Sok lett a genyegonya” - jegyezte meg a tolmácsnő. A Pestről magammal hozott soványka bőröndöm degeszre tömve pöffeszkedett. Két másik pakk is hevert az üléseken, meg ott díszelgett a Szabad Föld szerkesztőségétől kölcsön kapott és bőrtokba burkolt fényképezőgép, amit sűrűn kattogtattam az iménti búcsú érzékeny perceiben, a szófiai vasútállomáson. Szerencse, hogy egyedül uralhatok egy egész kupét itt a vonaton. Lehet persze, hogy nem a szerencse, hanem a jótékony protekció intézte így. Két héttel ezelőtt, amikor a bolgár-magyar írócsere keretében a szófiai repülőtérre érkeztem, sok jelből érezhetően magasabb rangúak jöttek a fogadásomra, mint akik most búcsúztattak, de azért ezek is el tudták intézni, ha akarták, hogy külön kupét kapjak. Szerintem az is nekik köszönhető, hogy a bolgár vámosok rá se néztek rengeteg cuccomra, pedig négy karton olyan külföldi cigarettát is találhattak volna, amilyeneket Magyarországon minimum elvámolnak, vagy még büntetést is kiszabnak érte. Ruhaneműim és a cigaretták mellett ételkonzervek, fél tucat boros palack, meg ugyanannyi rúd szalámi rejlett a cókmókban. A szalámit állítólag vaddisznóból készítették és exportcikk volt, amiként a borok is. Két inget, két nyakkendőt, egy pár bőrkesztyűt, meg a cigarettákat abból a járandóságból vettem, amit a bolgárok adtak. Utolsó fillérig elköltöttem a potyapénzt, hiszen az a hír járta, hogy a bolgár leva semmilyen más valutára nem váltható át. A konzerveket, borokat, szalámikat viszont kivétel nélkül ajándékba kaptam, éspedig olyan szituációkban nyújtották felém, amelyek légkörében lehetetlen lett volna az elutasítás. Az írószövetségbeli fiatal kollegák például azzal tréfálkoztak, hogy visszaveszik a nekem dedikált könyveiket, ha nem fogadom el az általuk ajándékozott ételkon- zerveket. Kevéssé viccelődött, sőt, nagyon is komolyan hevült volt az a fiatal költő, aki he- roizáló verset írt hazautazásomról. Úgy szerepelek a nagy tapssal üdvözölt költeményben, mint a mesebeli vitéz, aki elindul, hogy levágja a sárkány mind a hét fejét. 39
