Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)

válaszát, hát az, hogy mindkét ribanc anyuka volt. A két gyerek ott szendergett a földön az ágy mellett, amíg mi tömtük anyukát.

Úgy tűnt, provokálja a fiút.

Nem undorodtatok magatoktól, nézett rá Andrej, pedig sejtette, hogy mit fog hallani. Részegek voltunk, válaszolta Zengő, és széttárta kezeit, fel se fogtuk. Ők se, tele voltak nyomva nyugtatóval.

Andrej kinézett az ablakon.

Én megértem, ha te nem tennél ilyet. (Még, hogy nem tennék..., gondolta Andrej.) Azt is megértem, ha emiatt megutálsz, bár ezt kétlem, de tudnod kell, azok ilyen idők voltak.

Zengő egy darabig komolyan nézte a fiút, aztán elröhögte magát. Csak viccelek! Nem az idők voltak ilyenek, hanem mi. Mocskosak voltunk, mert mocskosak akartunk lenni. Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy ne legyünk a bűnösök cinkosai. Nem érted, mi? Le vagy szarva, mesélek én itt neked, te meg csak hüledezel.

Úgy érted, fordult vissza az Öreg felé a fiú, hogy ti így voltatok ellenállók, vagy micsoda, kérdezte. Nem értem én sehogy, reccsent rá mérgesen Zengő. Részeg vagyok, a sztorit elmondtam, gondold át! Lószart sem tudsz az életről, gyerek! Lószart sem.

A másik, jellegében hasonló, a számtalan lehetséges éjszakai kaland közül valószínűleg találomra kiválasztott eset, amit Zengő egy Fő utcai kocsmában elővezetett, voltaképpen még semmitmondóbb volt, mint eme korábbi, szociografikusán kidolgozott fejezet.

A Budai Vigadóval szemben álló családias műintézményben békés és barátságos alkoholisták időztek reggeltől éjfélig, s szinte üzemi étkezde-szerűen beosztott turnusokban váltották egymást kisebb, nagyobb csoportjaik. Aznap, amikor ott találkoztak, szakadt az eső, talán ennek volt köszönhető, hogy rajtuk kívül csak egy csöndes középkorú pár ült a tenyérnyi hátsó helyiségben, a népies mintázatú, műszálas futókkal díszített három testes tölgyfaasztal közül a leghátsónál, s e szolid pár, valószínűleg tipródó, egymást kereső és vallató szótlanságával, felidézte Andrej előtt a hetvenes éveket, legalábbis amilyennek képzelte azokat, lévén akkor lehetett még divatban ez az udvarias és visszafogott erotika, mely az asztal alatt nedvesre markolászott ujjak apró mozdulataiban, az átható, a vágyott, de bevallottan kielégíthetetlen vágyat és testi szükségletet sugárzó tekintetben, a már említett sokat kérdező némaságban, a keresztbe vetett női combokon feszülő harisnya finom sur- rogásában és némi kávé és konyak illatban vált meg nem történten is teljesebbé, mint egy akrobatikus baszás. A kocsmáros letette a bort, kancsóban egy litert, s a két stampedli szilvát, majd megigazítva szemüvegét akkurátusán elmagyarázta, hogy mi, honnan való. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy vendégei tisztában legyenek azzal, hogy követi még a régi, kocsmai hagyományokat. Zengőt barátságosan hátba veregette, úgy látszik, ezt a néha kiállhatatlan vénembert mindenhol ismerik, majd gondterhelten visszaállt a pultba, és olyan arckifejezéssel kezdte átszámolni az aprót, mintha egy repülőgép anyahajót kellene a Dunán eljuttatnia a Fekete-tengerig.

Előtted a történelem, gyerek, rikkantott Zengő, és lehúzta a szilváját. Azért hoztalak ide, mert az a történet, amit mondani akarok, itt kezdődött azon a történelmi napon. A taxisblokád alatt történt. Gyalog vágtunk át a tömegen, az autók között a

23