Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)

Lánchídon a Váci utca felé. A politikai környezettel ne foglalkozz, s bár úgy vélem, az emberi akarat diadala, hogy van, akit nem tántorít el semmi sem, attól, hogy megakadályozza, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, most ez sem lényeges.

A következőkben előadott esetből kiderült, hogy Zengő az egész országot lázban tartó események alatt is masszívan ivott, s valamelyik belvárosi bárban megismerkedett egy festett szőke, valójában feltehetően inkább sötétbarna hajú hölggyel, aki akcentussal beszélte a magyart, s a kedvenc itala a Martini volt. Zengő, mivel felismerte, hogy a nő nem hivatásos, ahogy fogalmazott: dramatizált udvarlásba fogott, amivel sikerült elérnie, hogy sétára induljanak a teherautókkal lezárt Erzsébet híd felé. A Felszabadulás téren ácsorgó, vitatkozó csoportok között egymásba karolva andalogtak, és a nő már egészen el volt lágyulva, amikor zengő előhúzott kabátja belső zsebéből egy szovjetszkoje igrisztojét, és megkérdezte, hogy nem folytatnák-e az eszmecserét valami kevésbé forgalmas helyen. Jasna, mert így hívták, megállt a híd közepén, lévén akkor már ott tartottak, és elgondolkodva a hajába túrt. Kerek arca, és fürtös, szőke haja mellett ott világított a Halászbástya meg a vár és legalább három barikádnak leparkolt kamion. Gyönyörű vagy, Jasna, mondta Zengő, és finoman megcsókolta az élénkpiros rúzstól csillogó, éppen szólni készülő ajkakat. Az volt a különös, mondta itt Zengő, hogy akkor, a híd közepén, a még nedvesen csillogó betonon, a Duna felett s a kivilágított Budapest előterében úgy éreztem magam, mint Humphrey Bogart a Casablancában. Szerelmes voltam, kölyök. Valaki odaszaladt, talán az egyik taxisofőr, hogy tudnék-e adni pár szál cigit a forradalmároknak, és én adtam, egy egész dobozt, mindent odaadtam volna, csak a pezsgőt szorongattam, mert az volt a zálogom, a kabalám, hogy Jasnát megkapom. Itt merengve elnézett Andrej felett. Volt egy lány még, tudod, sokkal korábban, egy csodálatos, édes kis falat, kezdett bele valami másba, de lefulladt, mint egy elakadt fűrész a fában, és Andrej elképedve látta, hogy a szeme is bepárásodik, de nem mert rákérdezni, hogy miért. Valami zajlott ebben a cinikus faszban, amit neki nem volt szabad értenie, de még tudnia sem, inkább elfordította a fejét, és a középkorú párt nézte, akik egészen összeforrtak már a némaságban, és szinte már szagolható volt, hogy mennyire kívánják a másikat. Aztán Zengő erőt vett magán és folytatta.

Jasna a csók után Zengőhöz bújt, és azt suttogta, hogy „dobro, krasnoreciv”. Már kézen fogva, csókolózva keltek át a híd további részén, a Platánosban még ittak egy Martinit, s csak azután mentek tovább az Attila út felé, ahol Jasna lakott. Zengő azt kiáltozta neki boldogan harsogva, hogy szeretné, ha ez egy film volna, mert akkor újra és újra visszanézhetné a lányt, ahogy apró léptekkel tipeg keresztül a Horvátiakért fái alatt a csikorgó kavicson, és Jasna nevetett, és gyönyörű volt, Zengő szerint sokkal ragyogóbb, mint Udvaros Dorottya a Te rongyos élet című moziban, pedig az sem volt egy utolsó látnivaló. A lakásban aztán minden máshogyan alakult. Kibontották a pezsgőt, és Zengő az ölébe ültette a lányt, aki odakucorodott a térdeire, és úgy beszélgettek az állólámpa fénykörében, és Zengő valószínűleg valamit félreérthetett, mert amikor Jasna combján elkezdte felfelé csúsztatni a tenyerét, a lány előbb nevetgélve, zavartan ellenkezett, azt is mondta, hogy „dosta”, de Zengő nem beszélt szerbül, gyakorlatilag nem értett már semmilyen nyelven, csak a gerjedelem szavát értette már, kívánta nagyon a lányt, és némi dulakodás után gyakorlatilag megerőszakolta őt.

24