Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Csikós Attila: A napon sütkérező hal (regényrészletek)

Miért ilyen kérlelhetetlen, miért? Megállt a könyvtár előtt a kockaköves tér közepén, és a könnyeit törölgette. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha most eleredne az eső.

Andrej közben már a 6-os villamoson utazott, s a fejében Zengő legutóbbi története zakatolt. Ha tudta volna, hogy Almával találkozott az imént, nyilván egészen máshogy gondolt volna legutóbbi találkozásukra a Ferencz Józsefről elnevezett étterem középső, nagy kerek asztalánál, mely Zengőnek törzshelye és törzsasztala volt, de így gyanútlanul és lazán, mondhatni, ernyedt lélekkel idézhette fel a sztorit.

Zengő megint késett egy kicsit, mert a szerkesztőjével és a kiadója igazgatójával volt értekezlete. Készülő könyve az első mondatnál tartott még mindig ugyanis, egészen egyszerűen kifogyott belőle a szusz, és ezt Andrejnek is bevallotta, amivel megint meglepte őt. Zavarba ejtőn őszinte volt, és részeg, szokás szerint. Lerogyott egy székre, onnan átintegetett az ismerőseinek, pár színész ült a sarokban jó néhány múlt századi tájkép alatt, ők is visszaintegettek neki, sőt az egyikük felállt és szertartásosan meghajolt a barna lambéria előtt, amit meg Zengő viszonzott, bár ő ülve maradt. Ne akard, hogy felfedezzenek, horkant föl eme kölcsönös és visszataszító hajbókolás után Zengő, ne akard, mert azé leszel, aki rád talál. A pincér vigyorogva érkezett. Már megint az a bölcselkedés, a kedves vendég ne bölcselkedjen, fogyasz- szon, fizessen, és siessen haza! Attikám, drága, te már megint jobban tudod, röhé- cselt az öreg, azt is jobban tudod, hogy mit akarok én mostan, mi? Hogyne, válaszolt a pincér, érzésem szerint, ma bornapot tartasz írókám, én legalábbis úgy érzem, ma bort kapsz tőlem, ha megfelel. Nem lehetett tudni, hogy kiröhögi-e vagy csak megmosolyogja Zengőt. Bassza meg, mondta az öreg. Hogy te mindig jobban tudod. Hamisság van a szemedben, és némi lenézés, de akkor is mindig eltalálod. Fröccsöt bizony, nagyot, hamar! A szomszéd asztaltól erre átkiabáltak megint, hogy „remek választás, művész úr”, és felemelték korsóikat. Andrej kényszeredetten elmosolyodott. Hogy ezek mindig belefolynak. Zengő észrevette zavarát, és erre egy kicsit megemberelte magát. Hülye ripacsok, ne is törődj velük, suttogta komoran. Azt hiszik, hogy ha jóban vannak velem, megkapják a Jászait.

Ez éppen a Jászain hökkent Andrej eszébe. Sietve leszállt, és a Nyugatiig gyalog ment tovább az eleredő, csendes, és a novemberhez mérten egészen langyos, bársonyos esőben.

A történet, amit azután elmesélt, nem volt igazán bonyolult. Egy átivott és átvitázott éjszaka után Zengő kettesben maradt egy régi baráttal a Nagymező utca elején, a Broadway kocsmában, s miután elfogyott a whisky, ugyanis gyakorlatilag kiitták a készletet, a barát javaslatára, aki még sosem volt kurtizánnal - ahogy igen előzékenyen fogalmazott -, bérautót fogtak maguknak, és erősen ittas állapotban kiautóztak a Wekerle telepre, ahol egy gipszkarton lapokkal praktikusan több, apró szobára felosztott lakásban intenzíven szórakoztak az ott fellelhető két lánnyal a délelőtt folyamán. Sosem felejtem el azoknak a kurva gipszlapoknak a szagát. Valami édes, mégis fanyar átható szag terjengett mindenütt, mondta Zengő üveges szemekkel. Csak hivatalokban van olyan bűz, mint abban a kupiban. Ennyi, kérdezte Andrej. Zengő kiitta a borát, és mutatóujjával megfenyegette a fiút. Ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen volt, amikor seggbe dugom, akkor most állj fel, és tűnj a szemem elől. Tudod mi ebben a kis esetben az érdekes, folytatta, meg sem várva a fiú

22