Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai" felé
MISKOLCZY AMBRUS Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból „A kétségbeesés csúcsai" felé Cioran (1911—1995) már jó másfél évtizede divatba jött. Mítosza van. Ennek ápolására is kitalálta a Privatdenker önminősítést. Valóban rendhagyó jelenség. Sok példa akad arra, hogy valaki nem anyanyelvén tesz szert világhírre az írástudók világában. Viszont olyan esetről nem tudni, hogy valaki anyanyelvét szenvedélyesen és látványosan megtagadja. Márpedig Emil Cioran ezt tette. 1947-től 1989 decemberéig - tüntetőén - nem volt hajlandó románul beszélni, csak bizalmas körben, franciául írt, haza is, testvérének, barátainak - bár románul is olvasott; miközben hazátlannak minősítette magát. Élete jól szerkesztett forgatókönyvnek tűnik, a színeváltozások egymást követik. Spontán lázadás a világ ellen, majd fasisztoid politikai elkötelezettség vállalása, végül annak megtagadása, közben állandó perlekedés Istennel, akiben nem hitt. Úgy poétizálta át az uralkodó rossz közérzetet, hogy kicsit mindenki magára ismerhet benne, vagy legalább egyfajta empatikus borzongással olvashatja gyilkos - embert és korát kárhoztató - megnyilvánulásait. A gnózis híveinek tetszhet az, ahogy a fizikai és testi világot a rossz isten művének minősíti, a buddhisták csodálhatják a buddhizmussal szembeni empátiáját, az öngyűlölők az öngyűlölet átesztétizálását, meghasonlott egyetemi emberek azt a kijelentést, hogy „az egyetem imbecillisek kloákája - az egész világon”.1 Öngyilkosjelölteket halálkultuszával gyógyított ki szándékukból. Mitterand, a köztársasági elnök is kereste a találkozást vele, amit mogorván hárított el, viszont látogatóival, akik műve iránt érdeklődtek, kifejezetten szívélyes volt. Első román műve „A kétségbeesés csúcsain” 1934-ben jelent meg, aztán 1949-ben első francia művével, A bomlás kézikönyvével elindult a népszerűség csúcsai felé. Meg is érkezett. 1995-ben a Gallimard Kiadó majdnem kétezer oldalas kötetbe foglalta Cioran öt ifjúkori román és tíz francia könyvét.2 Aztán Cioran bekerült a klasszikusok sorozatába, a Pléiade-ba,! és megjelent a francia Pléiade mintájára készült román „Alapvető művek” sorozatban is.4 Mindent kiadtak, még azt is, amit Cioran nem akart (volna). És immár művei elérték az egymilliós példányszámot.5 Magyarul is sok mindent kiadtak tőle. És szeretjük őt, mert, ha olykor némi gyűlölettel nyilatkozott rólunk, abban több volt az öngyűlölet és némi csodálat, amit aztán egy-egy megjegyzéssel megkontrázott. Például: „A magyarok conquistador nép, amely odajutott, hogy disznókat hizlal. Példátlanul félrecsúsztak.”6 írta ezt a ’30-as évek derekán, miközben ő maga is a félrecsúszásban tetszelgett. Az 1956-os forradalmat is ebben a szellemben magasztalta és temette. Olykor szidott minket, olykor magasztalt, éspedig az 1970-es években, amikor látnia kellett, hogy az otthoniak egyre rosszabbul élnek, míg Magyarországon jobban mentek a dolgok. „Ady - írta 1971-ben - »magyar átokról«” beszél. De mi ez a román mellett? Magyarország létezik vagy létezett, Románia nem létezett és nem létezik. Ezért Ady 4
