Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Weiss András: A kezdet (IV. rész)

Közben rendszeresen jártam az „Ady kör” rendezvényeire. Az „Ady kör” a SZ1M (Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom) előtérorganizációja volt. Főtitkára, vagy elnöke Faludy György volt, aki nem sokkal azelőtt tért vissza Magyarországra az USA- ból. Akkor úgy éreztem, és visszatekintve is úgy látom, hogy az „Ady kör” szellemi kovácsműhely volt a javából. Faludy kifejezetten baráti atmoszférát teremtett maga körül, úgy hogy mindnyájan tegeztük és igaz barátunknak éreztük. Egyszerűen ő volt a Gyurka. A rendezvényekből igazán (jellemzően egy 18 éves érdeklődési súlypontjára) egy Gaertner (?) nevezetű pszichológus előadására emlékezem, a szexualitásról. De az előadásokon kívül voltak csodálatos előadói esték, Ady- és József Attila-versekkel is. Aztán már nem jártam ide, azt hiszem, azután, hogy Szociáldemokrata párt kényszer egyesült a kommunistákkal, be is szüntették.

Valamelyes bevételi forrásom könyvkritikákból fakadt, amik az akkoriban alapított „Március tizenötödikében” jelentek meg. Eleinte ennek az újságnak a kultúr- rovatának szerkesztésében is részt vettem. Számomra emlékezetes, hogy egy alkalommal még zenekritikát is írtam egy Klemperer-koncertről.

Ez 1948-ban valamikor lehetett, a fordulat éve (1947) után. Az időpontok az emlékezetemben eléggé el vannak mosódva. Ugyanekkor volt az, hogy az Önképzőkörök Országos Tanácsa hirtelen Magyar Diákok Nemzeti Szövetségé vált, és mint olyan, szigorú pártvezetés alá került. A főtitkár Várhegyi György egészen bizonyosan a pártközpontból kapta a direktíváit. Ezek egyike volt, hogy a Diákszövetség hasson oda, hogy a középiskolások egyenruhát viseljenek. Ez aztán végleg betetőzte a bimbózó ellenérzéseimet. Nyíltan kiálltam az egyenruha ellen és mindenkivel összevesztem, aki az egyenruha mellett volt. Körülbelül ebben az időben váratlanul megkaptam a kommunista pártkönyvemet (már akkor nem is számítottam rá). Az időpontra nem emlékezem, csak vissza tudom következtetni, közvetlen a kommunista és szociáldemokrata párt fúziója előtt kellett, hogy legyen. A Diákszövetségben egy vezetővel voltam baráti viszonyban, aki az Eötvösben iskolatársam is volt, Vág Ottóval (később az ELTE-n pedagógia professzor volt), neki sírtam el az egész lelki- ismereti konfliktusomat. Ő - szociáldemokrata volt azt mondta, hogy azonnal lépjek ki a kommunista pártból és lépjek be szocialistákhoz. A kilépés nem esett nehezemre, annál inkább a belépés a szocialistákhoz, akikkel szemben ellenérzéseim voltak. Emlékezem, ez a beszélgetés Vág Ottó lakásában zajlott (özvegy édesanyával lakott együtt), valahol a Gellért szálló környékén. Még ott megszületett bennem a döntés, rögtön cselekedtem is, leültem az írógéphez írtam két sort: „a párt vonalával nem értek egyet, kilépek, mellékelten a pártkönyvem”. Betettem egy borítékba és a Vll. kerületi pártközpontnak címeztem. Ugyanakkor kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot a Vili. kerületi Szociáldemokrata pártba. Úgy emlékezem, kaptam is pártkönyvet, tény az, hogy a szocialistáknak már ez nem használt, közvetlen ez után létrejött a fúzió. így egymás után két pártnak voltam a tagja, anélkül hogy egynek is fizettem volna tagdíjat. El lehetne ezt a történetet mondani úgy, hogy milyen bátor tett volt ez. Nem volt az, mindössze mérhetetlen naivitásomról, hogy ne mondjam hülyeségemről, tanúskodik.

Mindez már 1948 eleje lehetett. Ugyanekkor leérettségiztem, „jó” eredménnyel. Aztán kitörtem a lábamat, 3 hónap kórház és még két hónap gipsz. Még gipszben feküdtem, Hivatal Ervin barátom beíratott az ELTE bölcsészkarára (Lehet, hogy akkor még Pázmány Péter Tudományegyetem volt, vagy közvetlen előtte vált

81