Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Weiss András: A kezdet (IV. rész)

át Bernáthegyi nyári lakát. Nagynéném nem és nem tudott a társbérlőitől megszabadulni, így, hogy a helyzet végleg tűrhetetlen legyen, én is odaköltöztem. így az egy szobában öten laktunk. A társbérlők aztán mégis lakáshoz jutottak és kiköltöztek. Ez valamikor 1946 telén lehetett.

Hazaérkezésem után mindjárt be akartam lépni „A pártba”. Nem hagytak. Hogy ez hogyan folyt, nem emlékezem. Tény az, hogy valaki közölte, hogy túl fiatal vagyok, menjek a MADISZ-ba. Ez nekem derogált, azért sem mentem. Közben már Nagynénémnél, a Barát u. 10-ben laktam. Nagynéném jó barátságban volt egy Fekete Marcsa nevű hölggyel (emlékeimben alakja összemosódik Szerb Antalné alakjával, akit csak nagyon felületesen ismertem, de úgy Fekete Marcsa, mint Szerb Antalné, mindig tetőtől talpig feketében járt, és egyidősek is lehettek. Úgy látszik, hogy emlékeimben minden feketébe öltözött középkorú hölgy összemosódik!) Ez a Fekete Marcsa a szomszéd házban lakott, és valami szerepet játszott a Vll. kerületi kommunista pártban. Ugyan Nagynéném a pártbelépésemet nem pártolta, de nem is akadályozta, így Fekete Marcsa néninél próbálkoztam elintézni a belépést. Ki is töltöttem valami kérdőívet. Mindez 1946 tavaszán, vagy nyarán lehetett.

Rövid betoldás Jelinek Karcsiról. O hazatértünk után a politikai rendőrséghez került, ha jól emlékezem, mint főhadnagy. Akkoriban még az ÁVO és a politikai rendőrség külön volt. A Mozsár utcai kapitányságon teljesített szolgálatot. Néha ott fel is kerestem. Aztán megnősült, elköltözött a Thököly útról, valahova Budára, a Lágymányosi tó mellé. Emlékezem, még ott egy ízben meglátogattam. A Mozsár utcából elhelyezték a Zsombolyai utcába. Aztán nem láttam, nem véletlenül, mert rossz lelkiismeretem volt, kétségeim támadtak a kommunizmussal szemben. Erről később. Már Bécsben voltam, amikor egy 56-ban menekülttől, akinél érdeklődtem, hallottam, hogy Karcsi az ötvenes években a gázműveknél volt gázóra leolvasó. 1978- ban, amikor először voltam Budapesten, a telefonkönyv alapján felhívtam vagy 3 Jelinek Károlyt. Egyik sem ő volt.

Néha Szombathelyen is jártam, ilyenkor a féltestvéremnél laktam. Az ő lánya, Mici, kapcsolatban volt egy szombathelyi cionista csoporttal. Több alkalommal bevitt magával, előadásokra, vitadélutánokra. Tetszett, amit csináltak, és fölég tetszett, hogy egyáltalán nem agitáltak, hogy cionista legyek. Ez a csoport a ha-Noar haca- irhoz nevű cionista frakcióhoz tartozott. Ez a frakció polgári orientációjú volt. 1946 nyarára meghívtak egy táborozásra, ha jól emlékezem a Mátrába. Itt esténként vitákat rendeztek, valami előre meghatározott témáról. Azt hiszem, ez volt az első ablaknyitás, az addig mégis eléggé behatárolt látókörömből. Ez a látókör eleinte vidéki katolikus behatároltságú volt, aztán jött a marxizmus, szintén aránylag behatárolt formában. Érdekes, hogy ez a két szemellenző aránylag békésen megfért egymás mellett (Nem az objektív formájukban, hanem csak az én fejemben). A vitaestéken mindenféléről szó volt, a hullámelmélettől kezdve egészen a „Bűn és Bűn- hődésig”.

Az 1945/46 tanévtől kezdve az Eötvös gimnáziumba jártam, a Reáltanoda utcába. A hatodik osztállyal kezdtem, tehát egy évet vesztettem. Közepes tanuló voltam, csak magyarban jeleskedtem.

1947 júniusban lehetett, amikor egy apróhirdetésben olvastam, hogy egy gyerektáborozási akcióhoz nevelőket keresnek. Nekem persze minden pénzkeresetre szükségem volt, jelentkeztem a megadott címen. A cím a Jókai téren volt, egy eme77