Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Weiss András: A kezdet (IV. rész)
WEISS ANDRÁS A kezdet IV. AZ ÜLDÖZTETÉS IDEJE Ha most, 70 évvel később eszembe jut Auschwitz, akkor a sárgás lámpákkal kísértetiesen megvilágított drótkerítést látom és a „Bei mir bist di schein, bei mir hast di cheim..című slágert hallom. Ezt a dalt úton-útfélen énekelték, dúdolták Auschwitzban, úgy hogy egy ideig „lágerslágerként” emlegettük. Megdöbbenten regisztrálom magamban azt, hogy mennyire „normálisnak” éreztem a nagyüzemi gyilkolást, amiben minden súrlódás nélkül napi mintegy 10.000 embert (a szám az irodalomból származik, magam persze ezt akkor nem tudtam!) tudtak „feldolgozni” (meggyilkolni). Tudomásul vettem és pont. Érdekes, személyes inzultusokra az őrök részéről nem emlékezem, de emlékezem, hogy akkor tudomásom volt ilyenekről. Volt például egy magas növésű SS, aki vas bottal járt a Lagerstrassen, és ha valami nem tetszett, azzal ütött. De képem ilyen esetről nincsen. Pofonok is voltak, ezekről sincsen képem, de tudom, hogy ilyeneket látnom kellett, mert egy ízben, amikor B. Tomival éjjeliőrként a barakk előtt ültünk, megbeszéltük az „SS-pofonok” technikáját; ami abból állt, hogy a pofon elcsattanása után tovább nyújtották a pofont adó kart és így a megpofozottat földre taszították. A vonatútról Auschwitzból kevés emlékem maradt. A vagon távolról nem volt olyan zsúfolt, mint Szombathelyről Auschwitzba. Arra nem emlékezem, hogy menynyi ideig tartott, de nem túl sokáig. Mährisch Ostraun keresztülhaladva vasúti állomásnál levő vasúti átjáróhídon két leány nézett lefelé és nevetgélve beszélgetett egymással. Csodálatos élmény volt, valahogyan egy másik világba néztem, amit már elképzelni sem tudtam. A tudatom tele volt Auschwitz-cal, és a tudatomban az egész világ Auschwitz volt. A két lányon csodálkoztam, de a tudatom nem változott meg, benne a két lány és egy kinti „civil világ” továbbra sem volt reális. Aztán a vonat ablakából gondozott falukat láttunk, szép alpesi házakkal, erre is emlékezem. Landsberg vasútállomásra valamikor késő este, vagy éjjel érkeztünk meg. Innen a szokásos ötös menetben, kb. 3-4 kilométeres gyaloglás után megérkeztünk a „Lágerünkbe”, mint ahogyan megtudtuk, Kaufering 4-be. Auschwitz-Birkenauval szemben több lényeges változás. Az első szembetűnő, a nagyságbeli különbség. A százezres Birkenaui lágerrel szemben itt csak néhány ezer (mint később megtudtam: 3000) rab volt a létszám. A Lágerparancsnok, aki köszöntött bennünket egy kassai orvos, ha jól emlékezem N. nevezetű, azzal fogadott bennünket, hogy nem paradicsomba jöttünk, de gázkamra nincsen. Keményen kell dolgozni, és amit elvár tőlünk az a százszázalékos fegyelem. A pár száz új jövevény közül kiválasztotta az orvosokat és kinevezte őket blockältestereknek. így Mostohaapám is „Blockältester” lett, de Kauferingben a barakklétszám ezer helyett csak 50 volt. A barakkok földbe vájt kunyhók voltak, a föld felett sátor alakú fatetővel. A barakk két oldalán padka, ezen valamiféle szalma volt, ezen feküdtünk. Auschwitz- cal szemben határozott fejlődés. Az ellátás, az adott körülmények között, legalábbis az első időben, munka nélkül kielégítő lett volna. Persze a nehéz munka mellett nem. 61
