Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Söptei Imre: A Schey és Spitzer családok sorsa, szerepe és hatása a XIX. századi Kőszegen
S Ö P T E I IMRE A Schey és Spitzer családok sorsa, szerepe és hatása a XIX. századi Kőszegen A kőszegi zsidó családok közül a Scheyekkel, bővebben Schey Fülöp történetével foglalkoztunk korábban, ezúttal a személyes életutak bemutatását a családok sorsának ismertetésével cseréljük fel. Bemutatva azt, miként lettek az alig és leginkább kényszerből megtűrt együttlakókból a város elismert, sőt nem egy esetben körüludvarolt polgárai, akiket címekkel, rangokkal is kitüntettek. Ez alkalommal a Spitzer família történetét is érintjük, amely ugyan sokban eltér a Sheyekétől, de évtizedeken át párhuzamos eseményekkel és hatásokkal találkozhattak. A tárgyalt időszak ugyan az 1780-as években kezdődik, de a legfontosabb történések a XIX. században zajlottak, ezért hivatkoztunk a címben éppen erre az időszakra. Ráadásul a Scheyek és Spitzerek esetében nem beszélhetünk „hosszú” XIX. századról, mert a következő századfordulót már a két család egyetlen tagja sem Kőszegen élte meg. A KÉT CSALÁD MEGTELEPEDÉSE A magyarországi szabad királyi városoknak törvény biztosította a jogot arra, hogy megszabják, kiknek adnak letelepedési engedélyt. Ezzel élve, szinte mindenhol eltiltották ettől a zsidókat. Kőszegen a XV111. században csak egy esetben, Schlesinger Izraellel tettek kivételt. Ő évtizedeken át bérelhette a városi vámot, házat és szőlőket is vásárolhatott. Mindezt azért, mivel testvérével együtt „privilegizált zsidók” voltak. 111. Károly a török elleni háborúk és a Rákóczi-szabadságharc idején „életük kockáztatásával” tett nagybecsű szolgálataik okán olyan adománylevelet állíttatott ki számukra, amely lehetővé tette a letelepedést és szabad foglalkozást, a magyarországi települések túlnyomó többségében. Izrael 1734-ben bekövetkezett halálával fia, Marcus vette át az örökséget, de a vámbérletet ő már nem folytathatta, mivel felsőbb rendelettel a zsidókat teljesen eltiltották ettől a foglalkozástól. A várostól bérelt kis boltocskában tengette életét, ahol mai kifejezéssel rövidáru üzletet vitt, de testvérei segítsége nélkül nem tudott volna megélni. A helybeliek ajánlatot tettek ingatlanaira, ezzel kényszerítve távozásra, privilégiuma azonban megvédte ettől a próbálkozástól. 1746-ban Izrael unokája, Sámuel volt az, aki eladta a házat és elköltözött a városból. A tanács néhány héttel később rendeletet fogadott el, hogy azon túl tényleg nem szabad zsidóknak házat venni, kereskedelmi raktárt tartani, nekik éjszakai szállást adni. Egyedül a vásárokban engedték kereskedni őket, ahol az 1600- as évek vége óta külön kijelölt helyet és vasárnapi időpontot kaptak. Ez a helyzet évtizedeken át maradt fenn, egészen 11. József uralkodásáig. Az ő 1783-ban kiadott tolerancia rendelete tette lehetővé a szabad királyi városokban való letelepedést, sőt új foglalkozásokat, pl. az iparűzést is engedélyezte számukra. 2
