Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Mánta György: Fekete orgonák
- Azt senki se tudja.- Ők igen. A tövükben még a bőr is úgy megkeményedett, mintha vasból lenne. Jobb lábát kiemelte a lavórból, és fölkínálta a kezemnek.- Érintse meg.- Az ég szerelmére, Erzsók! - kiáltott rá Szilvia, amikor indulásra készen megállította székét a küszöb előtt. - Csak nem képzeled, hogy Tamás tapogatni fogja a bütykeidet?!- Nem képzelem, csak fölajánlottam neki.- Te ne ajánlgass semmit, csak áztasd tovább a lábadat! Miklósékhoz tartottunk, mivel Szilvia napokig tartó töprengés után rászánta magát, hogy részt vesz a kérdés-felelet vetélkedőben. A napfényes délelőtthöz illő virágmintás blúzt vett magára, ujjain a nekem tetsző félhold alakúra vágta a körmöt, haja illatozott attól a kölnitől, ami egyszer már elhódított, jókedvűnek látszott, fejét a szék támlájára hajtotta, hogy csukott szemmel élvezze a nap sugarait. Ahogy közeledtünk Miklósék házához, arra kért, hogy álljunk meg.- Most haragudni fogsz, de remélem, hogy hamar megbocsátasz. Értetlenül néztem rá.- Miért kellene haragudnom?- Azért, mert én nem akarok fölmenni a barátodhoz.- Meggondoltad magad?- Igen.- Elárulnád, hogy...- Itt nem - szakított félbe -, majd azon a dombtetőn - mutatott a távolba. Sejtelmem se volt, hogy mi történhetett, s bár bosszankodtam, teljesítettem a kívánságát. A dombtetőről tágas kilátás nyílt az ostrom rémálmából ébredező Budára, alatta az a sínpár kanyargott, amelyen már rendszeresen közlekedtek a szerelvények.- Segíts ki a székből, szeretnék leheveredni a fűbe.- Amint leültettem, a hátára fordult, az összekulcsolt kezére hajtva a fejét.- Nem ülsz mellém?-De. A feje magasságában helyezkedtem el, törökülésben.- Szóval... - kezdte.- Ne fáradj - szakítottam meg most én az ő szavait. - Útközben már kitaláltam, miért gondoltad meg magadat.- Szerinted miért...?- A barátom miatt.- Ráhibáztál.- Miklós beléd szeretett.- Igen.- És te?- Én nem.- De azért lefeküdtél vele.- Le.- Élvezted?- Néha igen, néha nem. 60
