Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Orosz Timea: Az MSZMP MSZP-vé alakulásának útja - Ideológiai változások és imázs 1988 és 1994 között
viszont a polgárok kezébe adják az önfoglalkoztatás lehetőségét, ami óriási terhet vesz le az állam válláról. A gondoskodó „állambácsi” képe a múlté. Finanszírozhatatlan tovább a fennálló gazdasági rendszer. Az életszínvonal emelése és a munkanélküliség elleni küzdelem már nem várható egyedül a központi apparátustól, csak a magánszféra megteremtése teszi lehetővé a fennálló helyzet korrekcióját. Ehhez pedig pénz kell. Nyugati tőke. Vonzóvá kell tenni az országot a külföldi befektetők számára. Ez határozottan nem egy baloldali párt gazdasági programja, mint az jól látható, de ott és akkor nem is nagyon kínálkozott más alternatíva. A Nyugat felé fordulástól azonban sokan féltek és ennek hangot is adtak. Különösen az ország eladósításától és újabb kölcsönök felvételétől ódzkodtak. Két hozzászóló politikus határozottan ellenezte a „kapitalista restaurációt" és óvtak az újabb hitelek felvételétől, de alternatív javaslattal egyikük sem állt elő. Az ország kényszerpályán volt. Egy lehetőségünk volt: elindulni Nyugat felé. Mert keletre volt az, amit már nem akartunk. Vagy hát soha nem is akartuk. Északon és délen meg hasonló problémákkal küzdő országok próbálták a saját alternatíváikat keresni. Az összefogás lehetősége még csíráiban sem volt meg, ahhoz túl sok volt az évtizedekig szőnyeg alá söpört látens konfliktus a szomszédos országokkal, és egyébként is mindenki el volt foglalva a saját országa megmentésével - saját hatalma átmentésével. Nem is lehetett ekkor jobboldali vagy baloldali gazdaságpolitikáról beszélni. Éles volt a fordulat a korábbi évtizedekhez képest; a gazdaságban elindult a szöges ellentéte annak, amit eddig szabad volt és helyesnek hittek - vagy hitettek. Ezt elég nehezen lehetett volna bármiféle ideológiával alátámasztani. Az államcsőd küszöbén, totális gazdasági és társadalmi káoszban jobbára ad hoc jellegű döntéseknek tűnt mindaz, amit gazdasági intézkedésnek neveztek. A lyukak foltozgatásával túlélésre játszani volt a cél. Fejre állt tehát az egész világ, és a XIV. kongresszuson elhangzott beszédek ezt híven tükrözték is. Mindenki strukturális változásokat és reformokat követelt. Na de hogy hogyan legyen mindez és mik az alapvető irányvonalak, az még az erősen elnagyolt pártprogram-tervezetből sem derült ki. Ezt sokan szóvá is tették, hogy szép, szép, tele van okos gondolatokkal, de az nincsen benne, mit is fogunk csinálni. Nem is tudta senki. Térjünk azonban át tanulmányunk jelen fejezetét záró témánkra, mégpedig az 1956-os forradalom és a Nagy Imre személyét illető kérdésekre! Az 1988. májusi pártértekezlet jegyzőkönyveit áttanulmányozva megállapítottuk, hogy még nem történt érdemi elmozdulás 56 megítélésében. Az 1989 februárjában elhangzott Pozsgay-féle rádióinterjú is fémjelzi, hogy a történelmi múlt átértékelése is lassan megkezdődött, s a pártkongresszus idejére már nyílt változásoknak lehetünk szemtanúi. Az ötven felszólaló közül összesen nyolcán említették közvetve vagy közvetlenül az 1956-os eseményeket, de a májusi pártértekezlettel ellentétben kivétel nélkül mindenki pozitív kontextusban, mint történelmünk tragikusan véres eseményeként emlékezett meg róla. Elhangzott az „ártatlan áldozatok” és „történelmi igazságtalanság” kifejezések is, ami példátlan az MSZMP történetében. 68
