Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 8. szám - Kovách Aladár: Megállt az óra (Schönbrunn regénye)
oM! KONYHÁBAN- sietve magyaráz valamit kedvesen a folyosó testőreinek, hogy ő neki húsz éve szabad bejárása van ide hiszen ezt ti is tudjátok gyerekek - kedves bécsi gyerekek mondja a testőrök felé siető mentében — ugye ismertek - hát persze- téged én hoztalak fel lschlből - ugye — Kezében két szál fehér rózsa, izgatott, szinte mű-vidám, még nem tudja, hogy a császár halott. Az ajtóban Montenuovoba ütközik. Végigmérik egymást. A trónörökös meglátja Schrattot; nem veszi észre az ellenséges légkört, szinte ügyetlenségből lovagiasan karját nyújtja, és lassan bekíséri Schrattot. Többen elfordulnak. Schratt ezekben a pillanatokban, ahogy megy befelé, érzi meg és fogja fel, hogy a császár halott. A fürge, ideges járás egyre lassúbb, nehezebb lesz; ólommá válik benne az elömlő fájdalom. A trónörökös megáll vele a halottas ágynál. Schratt a halott kezébe teszi a két fehér rózsát. Hátrább húzódik. Valaki odahúzza a spanyolfalat. „Gott erhalte...” (A császári himnusz akkordjai széttörnek és viharos zenei montázzsal a dühöngő háborút, mint a továbbszáguldó végzetet érzékeltetjük. Képi ábrázolásban ez úgy indul, hogy a császár halála utáni reggelen nem ébred fel többé hét udvari főméltóság: a főudvarmester, a főceremónia-mester, stb., stb. Semmi sem történt velük, csak nagyon öregek voltak már és életük értelme elveszett a császár elmúlásával. Lejárt az óra. A túléltséget szuggeráljuk ezzel, valamit, aminek el kellett múlnia. Mindenünnen ez a csöndes hír - a házakból örökre elaludt... örökre elaludt... örökre elaludt... Ami viszont utána jön, az lavina. Schratt visszahúzódik a Gloriettebe. Nem mozdul ki. A konyhában ül Nettivei, behúzódni a kályha mellé, a konyhában jó ilyenkor. A konyha mindig él. Egyedül Hans a kocsis jár ki a városból Nettihez, hozza a háborús híreket a Standról. Besorozzák a lovakat is, elviszik. Szerencsére Lina már olyan öreg, hogy untauglich lett, így meghagyták neki. Lám mire jó a hűség: Linát háromszor is eladhatta, kicserélhette volna, ménre, csikóra is; nem tette, nem vált meg tőle. Lina megától odatalált mindenhova, annyira ismeri Bécset. Jön a tavasz, kibuggyan mindenütt a hóvirág s az ibolya. 67
