Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Weiss András: A kezdet III. rész

karót, valamint egy kb. i literes vödör mustárt „organizáltam” (zsákmányoltam). (A cigányok ugyanis a munkájukért, ha dolgoztak, jegyeket kaptak, amit a kantinban válthattak be. A kantinban viszont többnyire mindössze mustár volt kapható).

Szeptemberben, a zsidó ünnepek körül, egyik nap a láger írnok futott végig a lágerutcán és kihirdette, hogy krumpliszedő tansportra toboroznak gyerekeket, azaz kis növésűeket, hiszen azok alkalmasabbak a krumplis szedésre. Krumplis szedés, az, szeptemberben már mennyországnak számított. Szedés közben bizonyára lehet titokban a nyers krumpliból falatozni. Nosza, jelentkeztem egy Gabi nevezetű, szombathelyi korombelivel. Emlékezem, a kép valóban előttem van, a hátsó latrina mögötti téren kellett gyülekezni. Két SS bonyolította a transzport összeállítását. A tér, valamikor futballpályának szánták, - nem tudom, hogy miért - így egy futball- kapu állt ott (lehet, hogy kettő is volt, de az emlékképemen csak egy van). Ennek a kapunak az egyik félfáján, úgy 160 cm magasságban egy keresztléc volt szegezve, az alatt kellett elmenni. Csak azt vették fel, aki a fejével nem ment neki a lécnek. Gabi előttem ment, elment a léc alatt, én meg éreztem, hogy nekimegyek. Hát behúztam a fejemet. Az SS, aki a felügyeletet végezte, megragadta a karomat, és kidobott. Elkullogtam. Mire készen lettek a kiválogatással, egy raj SS érkezett, körülvette a „szerencséseket” és egy barakkba zárták őket. Akkor kiderült, hogy az egész egy trükkös szelekció volt. Én visszarohantam a barakkba és elmondtam N. Gabi apjának, hogy fia bent van a szemközti barakkban és viszik a gázba. N. rohant Hanshoz, hogy mentse meg a fiát. Hans megígérte, hogy mindent megtesz. A bezárt „krumpliszedő” gyerekekre egy, vagy két SS őr vigyázott, meg jó néhány zöld háromszöges. A gyerekek még egész éjjel a bezárt barakkban maradtak. Másnap délelőtt Hans kihozta Gabit a körülzárt barakkból, majd egy másik zöld háromszögessel elfogott egy arra járó idősebb rabot és behurcolta Gabi helyére a barakkba. A létszámnak stimmelnie kellett. Hogy ez az egész hogyan sikerült, nem tudom. Gondolom, hogy N-nek volt valami ékszere vagy pénze eldugva, amivel „rábeszélte” Hansot, de még azt is el tudom képzelni, hogy Hans ezt valóban emberségből (?) tette. De hogyan intézte Hans a cserét el az SS őrrel és a többi zöld háromszögessel? Nem tudom. N. és fia, túlélte a lágert.

Gondolatban folytatom a visszaemlékezést. Meg vagyok döbbenve, mennyire indulatmentesen nézem a saját életemet, talán kevesebb indulattal, mint másét. Ugyanakkor feljött bennem egy a „Bódeni Lovassal” hasonló érzés (a Bódeni lovas, aki átlovagol a Bódeni tavon, majd visszanéz, látja, hogy a víz felett lovagolt át, utólag retten meg és összerogy). No én nem rogyok össze, de értetlenül állok előtte, hogy mindezt megéltem és túléltem. Ez az emocionális érintetlenség valószínűleg egy fajtája a „Verdrängungnak”. Mindenesetre, és ez már a Verdrängung sajátossága, ez nem tudatos.

Ezután a „Szelekciós kaland” után Mostohaapámmal úgy döntöttünk, hogy eljött az idő, amikor mindent el kell követni, hogy elkerüljünk Auschwitzból. Felhasználtuk a következő alkalmat és minden további megfontolás nélkül a következő Németországba irányuló tansportba bejelentkeztünk. Arra, hogy hogyan történt a válogatás, vagy egyáltalán volt-e, vagy mindenkit, aki jelentkezett felvettek, nem emlékezem. A következő kép, ami élénken előttem van: 5-ös sorban állunk a rámpán, mellettünk a szerelvény. Míg ott álltunk megkíséreltem kiszámítani, mennyi időt töltöttem Auschwitzban. 100 napra jöttem. Hogy ez a számítás milyen alapon

87