Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 20.)

gyeimet irántam. Törődött vele, hogy huzat se érjen s általában szemmel és szóval tartott a szükséges és lehetséges mértékig. Nagy készsége és érzéke volt ehhez a társasági létezéshez.

Megerősített benne, hogy a szobámba küldött borítékon az ő asszonyneve állt, amit a szálloda portáján buzgólkodók írtak oda. Kiril Krum volt férje teljes neve. Régen meghalt, de sokan idézik, mert jó emléket hagyott magáról, főképpen a bolgár arisztokrácia világában. Későbben többet beszélhetünk erről, de a mai este is jó alkalomként kínálkozik, hogy ennek a letűnt világnak élő maradékával ismerkedjünk.

Növekedett bennem a kíváncsiság és az éhség.

A városon kívülre autóztunk. Fák lombjaival sűrűn övezett, lámpákkal minden oldalról jól megvilágított, szép ház előtt álltunk meg. A Püspökladány határában még általam is csodálhatott urasági kastélyokhoz hasonlított. Amikor Nexővel utaztam a Hortobágy „mellyékén”, ezek már csak romokban voltak láthatók, mert a földhöz jutott parasztok szétbontották szinte mindet, hogy a maguk számára szerezzenek egy kunyhóra való építőanyagot. S a parasztok igazát védve próbáltam a kastélyok eltűntét magyarázni az öreg dán írókollegának, aki nagyon mérges volt a pusztítás miatt. Az erről szóló írásom annak idején nyomtatásban is megjelent.

Nagy terembe vezettek bennünket, amelynek a közepén ovális asztal állott, vacsorához terítve és díszítve. Tizenöt széket számoltam meg körülötte. Néhány helyen időskorú férfiak ültek, társalogtak, más időskorúak a fal mellé állított és hideg ételekkel dúsan rakott asztalok mentén sétáltak, csipegettek a szófiai állami fogadáson látottakhoz hasonló finomságokból.-Dear Madam Krum! - kiáltott fel egy sűrű hajú, szépen megőszült férfi, és tárt karokkal közelített a tolmácsnőhöz. - My dearest! My own one! - áradozott. Össze is ölelkeztek, közben rám pillantott a bácsi és halkabban, lassabban, előbbi szavaihoz tette: - Everybody is welcome.

Vagyis mindenki legyen üdvözölve, beleértve engem is.

A magas hangra mások is felfigyeltek és tódultak Mrs. Krumot köszönteni.

Örömtől hevült a tolmácsnő is.

Ez az egyébként szürkének mutatkozó asszony most parádés dámát alakított. Szerény jóváhagyással fogadta a hódolatokat, miközben ügyesen keltette azt a látszatot, hogy ő hódol környezetének.

Sima szoknyájához azt a finoman csipkézett blúzt viselte, ami a rilai kolostorba látogatásunk alkalmával volt rajta. Most is úgy tűnt nekem, hogy rossz a szabása ennek a blúznak, mert akként indult időnként a hölgy keze, mintha melltartója pántján akarna igazítani, noha nem lehetett sok gondja azzal a ruhadarabbal, s akár el is nélkülözhette volna, hiszen a vékony testalkat okán alig volt annak funkciója.

Nyakában az a brazil ónixból faragott medál ringott-reszketett, amit szintén az említett utunkon láttam. Ingert éreztem akkor, hogy legénykorom nőhódító módján megérintsem, tanulmányozzam azt a féldrágakövet, meg a környékét, és már bizsergett is ujjaim bögyében a pimasz elszánás, de utolsó pillanatban visszatartott önfegyelmem, riadalmam, vagy józan eszem.

Mosolyogtam azon a gondolatomon, hogy senki nem tudhatja, mi jár a fejemben. Természetesen most elképzelhető sem volt a medál érintése, csupán az ötlet emléke érintett meg.

29