Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Sudár Lászlóné Molnár Zsuzsanna: Juditból Malvina lesz
SZÁRNYBONTOGATÁS OHM V twirr/cm i/lcsht TSjwK&j? Mo‘u-t>-<Cjy (**• V.9Y’±*1 < T»-ty{ a,rtutiA, On,i/tá.\gfy^la , <\%J V*P* % ^Z?‘i$!ed^ ípUÍ M' <sw. fo&ií JU, (W*~~ rtsp.v ■%j}tuuk^y ~e/t fcW»/ /*£«>,£ VitH&H. VlJmtÁyaL anaf^/íf^jiín,,^ hm t j Qlatynn .«*** i^/^A+ajJjh/1* <^$?Áejr*n«£< ^t^nO^j^K^vfnnÁ!,oJ&xt ^Letten üpi aÍi+í* Öls$.t Jza^nyusn-CxsL +° lvrj-(tMevM^í^q?2' n^tJ^aír (ffa/{aA~ &L*oaJ/*^-> 4*<g O-iJeinQ, "&?¥&> rirJf QtyinJt« Vni/y h*C^£ bJJyyJ* Ü&kinC, ’Girit^, Qebl mc,*Ili' c^jirjé^ionC^e.^ ^2erxttxL z&o <teepye yo rn*£)fa*.*t tGl^r ílit+tyi' <ZSlbvvnia ^ílrnví*f&^n>LL iúuvau/oíi vc*e *C**«U Atftttt rnre ll *t ,<2lt*etl* turvrntrG/^fa: tä Ai^m &K-. WflJrít^^cáiMM Qj^gnyCtx ntttn /^íVvv, C.fjít^í ntn. . ÁÁ 1%^YQ/ pm ílaiArt. aJnoapn^C ^MpCjLf C^CJ ^^^ra/,an ^ remjh^ ^zCdl&Jjb „ ^ /rov A-^J/ngú Jínllit Cka^n/MmctLjfa, »• : *t* ^*"77 ^TT % -exsZáL pnn StOttMlniC, oSntMt^i’fnn. An^n, ffuwíun-t^i^jp rtl. A júniusi hajnal lágyan, finom árnyalatokkal érkezett Sopron szűk utcái fölé. A fények erősödésével ébredt a város. Lovas kocsik és tehenes szekerek mozdultak előre a piac felé, a kofák hátukra csatolt puttonyokban vitték portékájukat. Követték a szekerek, a kocsik nyomát. Kapualjakból cselédlányok, kisinasok perdültek elő kannákkal, korsókkal a kezükben. A hangokat visszadobták a falak, és a keletről jött fénnyel együtt felerősödtek. Keveredett egymással a soproni magyar és az ödenburgi német szó, és amikor egészen felébredt a város, zsinóros ruhákban vagy pantallóban elindultak a nótáriusok, prókátorok, deákok a dolgaik után, ekkor a hangzavarba bekúszott a latin is. Az evangélikus kisasszonyok líceumából ráadásul francia szavakkal kísérte a várakozó kocsihoz végzős növendékét a főnöknő. A szemét törölgető fiatal lány nemes Dukai Takács Judit kisasszony volt. Megvárta, amíg apja elköszön, és Ida tant is meghajtja fejét a főnökasszony előtt, csak akkor hajolt meg egy utolsó, illedelmes puked- lira. Felnézett még a fehér füg- gönyös ablakokra, a homlokzaton kidomborodó évszámra: Alapíttatott: 1790-ben. Aztán a kocsira pillantott, amelynek tetején fonott kas, belül vászonnal bélelve védte eső és nap ellen a bent ülőket. A kocsiban két ülés egymással szemben az utazóknak. Az ülések mögött Judit ládái, dobozai a neveldei móringjá- val. Viszik haza, nincs tovább. A bakon Márton bácsi, a kocsis. A fogatban nehéz, magyar lovak. A két, egymástól eltérő világ szimbólumaként jelent meg előtte a város, a líceum épülete és a vidékies fogat. Nem tudta abbahagyni a sírást. Sopronba máskor is eljöhet apja városi házába, de a most elhagyott nevelde többet már nem lehet otthona. Leánytársai vidámsága, a nevelői szigorú, mégis anyás személyisége, sokféle tudása számára már a múlté. Kis János evangélikus superintendens, a fiúlíceum igazgatója, aki irodalmi társaságot alapított, és Juditot is ellátta levelében poétikai tanácsokkal, ő is Sopronban marad. A gyönyörű színházi esték, Thália szépséges ajándékai sem örvendeztetik már fiatal lelkét. De gazdag is ez a város szellemiségében, kultúrájában! Az, amit innen hazavisz, többet ér, mint a kasban lévő 47
