Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben - Nagy Gáspárnál

Köszönöm még egyszer írásodat!

Szeretettel Nagy Gáspár a bér(x)baltavári végekről (x) itt r betű van helyesen

Ez az utolsó levél. Nem tudom, abban a halállal viselős évben mikorra esett Húsvét ünnepe, én meg „kedves családom” kaptunk még egy lapot tőle a párizsi Saint-Chapelle képével:

Áldott, Föltámadásos Húsvétot kívánok leikeinknek - Nagy Gáspár, 2006. Nagyhét

Meggyőződésem, hogy a Nagy Gáspárhoz köthető efféle „privát és spontán írásbeliség” összegyűjtve, időrendbe állítva, tematizálva és kommentálva a rendszerváltozás előttiutáni évek-évtizedek legfontosabb forrásainak egyike lesz.

És ehhez még egy-két adalék az imént említett Sarusi-közlemény alapján. Adalék - azaz kitérő, elágazás. Hiszen, egyre inkább nyilvánvaló a számomra, hogy ezek a dokumentumra épülő múltidéző szövegeknek (nálam és kortársaim egyre gyarapodó számú vállalkozóinál) „létformája” a szerzői magyarázkodás, a kommentárok folyamatos kommentálása, a reflexiók hálózati rendbe épülő szövevénye. Miért? A bugyuta válasz mi más is lehetne: minden összefügg mindennel...

Tehát, hadd emeljek ki három szakaszt Sarusi Nagy Gáspár-utalásai közül, mint olyant, amihez nekem is közöm volt. Az első egy már nem létező (!), elkallódott (biztonsági okból elrejtett?) levélre hivatkozik 1987-ből, amelyben a költő szemrehányást tesz az írónak, hogy kéziratot ad annak az „új” Tiszatájnak, amelyet a „leváltott” helyett kezdtek működtetni a gondoskodó pártállami kezek. Magam is nehezményeztem ezt a „sztrájktörést”. Elég keményen egy békéscsabai együttlétünkkor, Mihály felesége végigsírta az egész estét. Nem nagyon érdekeltek az író érvei, már csak ezért sem, mert máig megvetem azokat (ha néhányuk esetében talán kissé megértőbb is lettem), akik 1983-84-ben meg utána az „új” Mozgó Világban vállaltak júdási szerepet. Egy-két hete annak, hogy az írószövetségben én köszöntöttem Sarusi Miska barátomat (mert az volt és az maradt) hetvenedik születése napján, és ott is előkerült ez a régi ügy. Szerény adalék a „mi oldalunk” történetéhez.

És íme egy Nagy Gáspár-levél, amit a költő Gyurácz Ferencnek írt Szombahelyre 1988. április 17-én, és amit nekem is (meg még ki tudja, kiknek) másolatban elküldött, s amelyben az Életünk Weöres-száma számára szóló felkérést nyugtázza. Ebben tőle szokatlan szigorral ír munkái pártállami kritikai fogadtatásáról (hírhedett „ellenforradalmi” versei után vagyunk), s ezen közben tesz egy rövid kitérőt egy Kappanyos András nevű jómadár recenziójáról (Kritika, 1988. április), „...a ’legjobb dühös verseim’ általa is idézett néhány sora, meg az egész vers is, egy nagyon konkrét dologra utal, csupán barátunk nem tudja, nem véletlen van dátum a vers alatt (1984.

111.1.). Ekkor jelent meg a szétvert utáni új Mozgó Világ, és a borítójára (a folyamatosságot hangsúlyozandó) Illyés képét tették. Nem véletlen, hogy én a vers előtt azt a kétsoros mottót írom, épp Illyés Mozgó Világ című verséből. A fiú ezt nem tudja, vagy nem akarja tudni. P. Szűcs júlia nagyon is tudta, meg Szerdahelyi is, s följebb méginkább.” (A gépiratban csak rövid i- k és u-k... Hajdani magyar - zömmel persze „endékás” - írógép-klaviatúrák!) És előveszem a Kibiztosított beszéd című kötet 1987. szeptember 23-án nekem dedikált példányát, s ott az Ilyen világ című vers a 30. oldalon a szerző fekete golyóstollas kommentárjával... Igen, ez „ilyen világ” volt, ebben éltünk és Gazsinak ezek a gesztusai voltak a barátságunkat, mint folyamatos élménysort, mind erősebbre szövő mozdulatai.

40