Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben - Nagy Gáspárnál
nemcsak az én emlékező mechanizmusaim szeszélyének, hanem a nyers véletlennek is - mi jegyződött le és mi maradt fenn... Megjegyzem - tovább erősítve ezt az „alanyi” dilemmát hogy ezeket a mentegetőző sorokat ráadásul olyasvalaki írja, aki nyilvános irodalmi-közírói munkálkodása során a kezdet kezdetétől (lassan már félszázada) ag- gályosasan kerülni próbálta az egyes szám első személyű előadási formát, aki nem óhajtotta nyíltan is vallomásossá tenni állításait, meditációi és ítéleteit, amelyek természetesen (és óhatatlanul) szubjektív indíttatásúak, mert milyen mások is lehetnének... A dilemma feloldhatatlan. Azt tudom idézni, aminek én vagyok (általában) a címzettje, jóllehet az emlékezet „célszemélye” nem én vagyok. S továbbá: biztosan tudom, hogy Nagy Gáspár nagyon sokakkal levelezett, vagy volt másféle - írásban is dokumentálható - kapcsolatban (1. titkosszolgálati jelentések). Sarusi Mihály éppen az Életünkben adta közre, illetve ismertette írásos emlékeit (2009. n-12. szám: Gazsi írja Miskának). Mihály barátunk - íróhoz illően - meggyőző stiláris egyneműségben egyezteti idézeteit és saját életrajzi visszatekintéseit. Mindehhez annyit tennék hozzá, hogy utolsó, még maga által összeszerkesztett könyveiről hosszabban írtam az Életünkben, s mivel ezeknek a prózai összeállításoknak (Szavak a rengetegből, Közelebb az életemhez) darabjai erősen személyes ihletettségűek voltak, köztük jó pár ponton érintve kettőnk kapcsolatát is, vettem a bátorságot, hogy ismertetésemben ne tartózkodjam a személyes utalásoktól (Életünk 2006. 4. és 7-8. szám). A Közelebb az életemhez 2005-ben jelent meg, a címében halvány, de kétség- beesett öniróniával, némely felvett szövegben pedig nyilvánvaló melankóliával sugal- mazódik a búcsúzás. Ismertetésem-bírálatom megírásának több egymással kereszteződő motívuma volt. Soha még érdemben nem írtam Nagy Gáspárról, ezt akarván „pótolni”, magamnak is tisztázni akartam (élet)műve kulturális, ideológiai mögöttesét, azaz tisztázni önépítésének folyamatát (faluból a fővárosba - karrierrel párosuló au- todidaxis Magyarországon a hatvanas-hetvenes években!); és nem tagadom (sejtve állapotát) ... örömet akartam szerezni neki... Hadd másoljam ide utolsó nekem címzett levelét 2006. április 11-éről („hajnalban”) Kedves Karcsi! Ma éjjel olvastam az áprilisi Életünk-et. Köszönöm kivételes figyelmedet, mondhatnám: baráti rezonanciádat két könyvemre. Persze a rezonanciát természete szerint vallomásnak (amely tényleg meglepett!) és a narráció szakszerűségének is gondolom, s így is olvasom. S fölöttébb értékelve, hogy két ilyen sokféle szálból összeszőtt könyvet egy nyalábba fogva értékelsz, magyarázol kitűnő stílben. Köszönöm! (Most jött meg a Tiszatáj és a Bárka legújabb száma is, ahol szintén kritikákat olvashatok, igaz csak az utóbbi könyvről), (az áprilisi Kortársban egy eléggé megrázó dolgozatot olvasok Tollas Tibor kapcsán Kannás Alajosról; bevallom én K. A. múltját nem ismertem, de eléggé hihetetlen s én jó költőnek tartottam, míg T.T. élete is sok szempontból nóvum előttem. Igen remélem, hogy az emigráció, akik ismerték őket, hozzászólnak ehhez a kényes történethez.) Most látom, hogy április n-én hajnalban írok Neked.). A. okán mondják, ez a Költészet Napja; meg Márai születésnapja is. Ez is milyen érdekes: Márai nagyon szerette József Attila verseit, tán Arany János után a legjobban, nyoma ott van a szerintem legszebb Márai-opuszban, a Szindbád hazamegy-ben. Kedves Károly Barátom! Bizony elgondolkodtam én is, hogy az élet mily különös színterein találkoztunk, bizton mondom: igen jó helyeken álltunk egymás mellett. (Majd elfelejtem: minden mai civakodás ellenére örültem az MDF 5,05%-ának.) 39
