Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Gál József: Rekviem egy galériáért
az ifjú (én) alig várta, hogy végre szabadkézzel, szabadon is rajzolhasson, mint a többiek, a nagyok... Tehát jött a sok koponya, gipszfej, mértani test - ceruzával, szénnel - majd modell után portré, alakrajz és tárgybeállítások - színesen is. Emellett néha elkísérhettem Pista bácsit az arborétumba vagy Kőszegre, ahol a belső, udvari loggiás házakat festettem. Hogyan folytatódtak tanulmányaid az általános iskola után? Egy nagyon nem nekem való középiskolába, a szombathelyi közgazdasági technikumba jelentkeztem. Nem az iskola volt nem nekem való, hanem a tantárgyak, például könyvvitel, statisztika. Az érettségi után valamilyen rajzhoz köthető foglalkozást kerestem. Ez, akkor a 6o-as évek közepén a fejlődésnek induló lakástextil ipar volt. Pécsi László az új textiles generáció markáns képviselője újította meg a kőszegi bútorszövetgyár gyártmánystruktúráját. Az akkor „modernizálódó” lakás- kultúrához kapcsolódva - főleg bútorszövet és falvédők formájában. Persze némi összeköttetés szükséges volt ahhoz, hogy Kovács László, a LATEX (Lakástextil Vállalat) vezérigazgatója szóba álljon velem és összehozzon Pécsi Lászlóval. Ő rajzaimat látva arra biztatott, hogy a kőszegi Bútorszövetgyárban ismerkedjek a szakmával (szövés három műszakban, előkészítő, meo, stb), majd felvételizzek az Iparművészeti Főiskola textil szakára. Ide rajtam kívül 20-25 lány próbálkozott a felvételivel, legtöbbjük sokadszorra. A felvételi bizottság könnyűszerrel tudott választani közülük. Elsőre nem is nagyon szoktak senkit sem fölvenni. Egyébként az akkor induló textilesekből lett a későbbi „nagy generáció”, akik megújították ezt a műnemet. Alkotásaikat a későbbi években rendszeresen bemutatták a szombathelyi tex- tilbiennálékon. A sikertelen felvételi után még egy évig jártam Kőszegre, aztán a LATEX központi gyárába, Szombathelyre kerültem. Itt már a tervezők utáni munkafázist - mondom a szakszavakat: a kötésrajzok befejezése, jacquard-kártyaverésre való előkészítés - végezhettem. E közben - 1969-ben - kerültem kapcsolatba a szombathelyi Ifjúsági Házban (Kisfaludy u. 2.) alakuló Vasi Fiatal Képzőművész Csoport tagjaival, akik a Derkovits Körből szinte valamennyien ismerték egymást. A Csoport alakulásában múlhatatlan érdemei voltak Babos Sándornak, aki akkor az Ifjúsági Ház igazgatója volt. Vértesi Péter, Simon Iván és a többi „alapító atya” megkereste őt szervezési - kiállítási - műterem-használati kérdésekkel. Babos Sanyi pedig megtalálta azokat a párt- és KlSZ-funkcionáriusokat, akik engedélyezték - az országban az elsők között - a Csoport megalakítását. Az engedéllyel egy nagyon fontos dolog is együtt járt: az évenkénti önálló kiállítás megrendezésének lehetősége! Addig csak a Művelődési és Sportházban rendezett „vegyes” Tavaszi Tárlaton volt alkalom az alkotások bemutatására. Babos Sándor később is - korai haláláig - odafigyelt ránk, még akkor is, amikor az MMlK-hoz tartoztunk. A Csoportban tagja volt Benkő Marian festő, a későbbi híres gobelines, kárpittervező, aki már 20 éve Hollandiában él. Az ő édesapja akkor a szombathelyi Sabaria Cipőgyár főmodellőre volt, „mellékesen” festő. Benkő László aztán „átcsábított” az újjászerveződő modell-csoportjába. 1969-től 75-ig dolgoztam itt. 38
