Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 5. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 19.)
künk is tennünk kell a magunkét. S a tennivaló éppen az, amit itt, jelenleg teszünk! Folytassuk!” Nagy tapsot kapott.- Úgy emlegetik azt a sajtóvitát, mint ami nem volt hasznos - jegyezte meg a tolmácsnő.- A Petőfi Kör csúcsrendezvénye volt! - replikáztam. - Hatezer magyar értelmiségi gondolkozott és vitázott együtt!- Másnap Poznanban hetven halott. Felhívták a maga figyelmét erre a repülőtéren, miután Szófiába érkezett. Azért emlékszem rá, mert én fordítottam.- Hamis és rosszhiszemű közvetlen összefüggést keresni a magyar, meg a lengyel események között. Hosszasan rajtam tartotta szemét a hölgy, azután elfordult, előre nézett, és mintha önmagának beszélne, higgadtan, lassan mondta:- Tegnapelőtt, vagyis október 22-én a Műszaki Egyetemhez csatlakozott a Petőfi Kör, a Műszaki Egyetem pedig az írószövetséghez, amely lengyel szolidaritási koszorúzást hirdetett október 23-ára, azaz tegnapra. Minden azzal kezdődött.- Mi kezdődött?- Az eseménysor, amelynek része a szobordöntés, meg a szovjet katonaság Budapestre vezénylése. Mindaz, ami ezek nyomán történt és történik e percben is Magyarországon.- Mi történik e percben?- Nem tudhatom az újabb részleteket. Holnap, vagy holnapután - esetleg.- Azt honnan tudja, hogy bajcsinálásra szövetkezett az írószövetség, a Petőfi Kör, meg a Műszaki Egyetem?- Nem mondtam, hogy bajcsinálás, nem mondtam, hogy szövetkezett, csupán tényeket soroltam. - Elhallgatott, megint elfordult, úgy tetszett, mintha erősen töp- renkedne, azután előbbi, csendes hangján mondta: - Nézze, én semmit nem akarok, nem is próbálok minősíteni. Az én dolgom, hogy a maga tolmácsa, kísérője legyek Bulgáriában. Én csak tájékoztatom arról, ami Magyarországon történik. Természetesen több tényt tudok, mint maga, jelenleg leginkább azért, mert maga átaludta az elmúlt két napot, én meg híreket hallgattam például a Szabad Európa Rádióból. És persze hivatalos tájékoztatókat is kapok, mert az együtt jár a munkámmal.- Hol hallgatott maga Szabad Európát?- Például a kórházban is, ahol az elmúlt két napon egészségi megfontolásból feküdtem.- ígérte, hogy számomra is lehetővé teszi a rádióhallgatást.- Amint módot lelünk rá.- Azért említettem az előbb Fekete Sándort, hogy példával érzékeltessem a Petőfi Kör, meg az úgynevezett revizionista magyar értelmiség mintaszerű tevékenységét. A Magyarországon felhalmozódott bajok és gondok elhárítására, megoldására irányul minden törekvésük. Százával tudnék Fekete Sándorhoz hasonló, eszményi értelmiségit elősorolni! Maga meg azt mondja, hogy ellenforradalmárok, lázítók, gyűlöletkampányt folytatók, satöbbi. Túlságosan hangossá lettem, a tolmácsnő meg hosszú ideig csöndben maradt. Én is halkan szólva kérdeztem, hogy mit hallott legutóbb a Szabad Európa Rádióban?- Azt mondták: adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk. 14