Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Molnár Miklós: Rövidkék és hosszabbkák
Aztán a virágokkal próbált szerencsét. Sárga, piros, kék és lila virágoktól kunye- rált színt, de mindegyikük kikosarazta: - Tágulj innét, te sehonnai koszos proli, különben rendőrt hívunk! Ugyanígy járt egy aranyos tűzlepkével, egy ezüstrókával, egy citromsármánnyal, egy vörösbeggyel, egy kékcinkével, egy sárgarigóval, egy barnamedvével, egy piros szemű fehér egérrel, a Sárga-folyóval, a Zöld-foki-szigetekkel, egy fehérorosz kékfestővel, egy fehér májú kékharisnyával, Szinyei Merse Pál Lilaruhás nő című festményével, a fekete himlővel meg a Vörös Brigádokkal is. Azt se bánta volna, ha tarka lesz, mint a szivárvány, de az is elkergette. Könyörgése nem hatotta meg sem a rózsabarackot, sem a zöldborsót, sem a pirospaprikát, de még a meszesgödröt, a frissen fejt tehéntejet és a szárítókötélre kiaggatott patyolatfehér lepedőket sem, sem pedig azt a fekete lelkű fehérszemélyt, aki Iilahagymát árult a moszkvai Vörös téren. A végén le is tett már róla, hogy valaha is lesz valamilyen színe. A Grimm fivérek eközben meg tipródtak, mint a tojó galamb. Halomra gyűjtötték a német népmeséket, azt azonban ha megfeszültek, se bírták eldönteni, belevegyék-e a gyűjteménybe a Hósemmilyenke címűt, vagy inkább hagyják ki belőle. Igenis vegyék bele, kötötte Wilhelm az ebet a karóhoz, vonított is ám, mint a fába szorult féreg, az eb is, meg Wilhelm Grimm is, Jacob Grimm meg, üvöltve, mint a sakál, erősködött, hogy hagyják ki, ilyen hülye című mesével csak lejáratják magukat. Ha elmérgesedett köztük a vita, már-már ölre mentek. Ilyenkor legszívesebben tűzre vetették volna a teljes német népmesekincset. Ahogy szomorúan baktatott hazafelé a hó, találkozott egy árvavirággal.- Te meg mért lógatod az orrod? - kérdezte az árvavirág.- Mert nincs színem, és senki sem akar segíteni rajtam - mondta a seszínű hó.- Aztán miért akarsz megszínesedni?- Hogy az emberek láthassanak, és meg tudjanak különböztetni az esőtől. Az árvavirágnak megesett rajta a szíve: - Ne lógasd az orrodat hiába! - Nem sajnálta a fehérségét, és adott belőle a hónak. Azóta fehér a hó, és azóta hívják hóvirágnak az árvavirágot. És valahányszor hó esik, az összes virágot, amelyik vonakodott adni neki a színéből, megfagyasztja, csak a hóvirágot nem: az a hóban is vígan virágzik. Hóemberek is csak azóta vannak, amióta fehér a hó, mert azelőtt senkinek se volt kedve hóembert építeni a seszínű hóból. A Grimm fivérek gondja is egy csapásra megoldódott: szépen egybeállt a mesegyűjtemény, és a Hófehérke lett a könyv leg- színpompásabb darabja. Hébe-hóba eltöprengek, milyen lenne a hó, ha a széncinkétől, a hollótól vagy a bivalytól kapta volna a színét. Földereng bennem az apokaliptikus zűrzavar, amint egy csillagtalan, sötét éjszakán hóviharba keveredik egy szenegáli kéményseprő...« - fejezte be történetét Tersánszky Amália, a szigligeti hóasszony, aztán megkért rá bennünket, hogy igazítsuk meg az orrául szolgáló kókadt sárgarépát, ami attól állt olyan csálén, mert rászállt egy koromfekete seregély, és itt is, ott is kicsipdesett belőle egy falatot.” A történet végére érve Makádi nagy horderejű kérdést intézett asztaltársaihoz:- Mit szólnának az urak egy kancsó jégborhoz? 29
