Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Molnár Miklós: Rövidkék és hosszabbkák

HOZOTT ANYAGBÓL VILÁGEGYETEM

Lőcsei, az Anonim Ateisták Asztaltársaságának oszlopos tagja egy nap ezzel akasztotta hasba a cimboráit a Kutyakaparó csárdában: „Volt idő, amikor még nem volt idő. Mikor még nem volt semmi, de semmi, nem volt se létezés, se nem-létezés, se univerzum, se szemafor, se Magyarország, se homokzsák, se alkotmánybíróság, se bálnavadászat, se politikailag korrekt közbeszéd, se Barbie-baba, se kuplung, se hiénaordítás, se boszorkány, se perzsaszőnyeg, se bűvész, se gyémántbánya, se orkán, se vécépapír, se kozmogónia, se szögesdrót, se külső meghajtó, se madonnakép, se mikroszkóp, se vegyi felhő, se műpénisz, se keresztrejtvény, se aknamező, se melltartópánt, se differenciálegyenlet, se Pekingi Opera, se atombomba, se baktérium, se hidraulikus kőzetrepesztés, de istenek már valahogy voltak (hogy ezt hogyan csinálták, az alighanem örök titok marad), összegyűltek egyszer... Hol is? Még azt sem mondhatjuk, hogy a nagy semmiben, hiszen a semminek nincs kiterjedése. Mindegy; legyen elég annyi, hogy összegyűltek valahol. Azon tanakodtak, legyen-e vagy ne legyen valami, akármi, vagy maradjon a jól bevált semmi, amivel ugyan nincs semmi gondjuk, de kissé már unják. Főként magukat unták, nem is kissé. Mégse állapot, hogy istenek ugyan vannak dögivei, időtlen idők óta, de rajtuk kívül aztán sehol semmi... Ráadásul végtelen potenciák feszültek bennük. Ja igen, ha még nem mondtam volna: az istenek (hogy ezt hogyan csinálták, az meg pláne rejtély) legtöbbje hímisten volt. Naná, hogy bizzegett bennük a potencia! A semmi Olimposzán összegyűlt istenek közt arról ment tehát a paláver, hogy üssenek-e rést a semmin, megindítsák-e az idő zsibvásárát, rity- tyentsenek-e világegyetemet, vagy ne rittyentsenek. Számtalan érv megfogalmazódott az univerzumrittyentés mellett és ellen, de az eszmecsere folyton holtpontra jutott, mert minden igenre azonos súlyú, ha nem súlyosabb nemet mondott valamelyik istenség. Azt a néhány istent, akik azért akartak volna világegyetemet teremteni, hogy legyenek lények, akik imádják őket, kinevették, kifütyülték és lehurrogták. Már-már úgy látszott, hogy soha nem jutnak dűlőre, amikor honnét, honnét nem, váratlan fordulatként közéjük csöppent egy ismeretlen rivális. Egyszer csak megjelent egy cédula a semmi közepén: »Leinformálható isten hozott anyagból világegyetem-teremtést vállal.« Ez aztán megadta a végső lökést az isteneknek. Nem hagyhatták, hogy sehon- nai kisvállalkozók kontárkodjanak a dolgukba. Jobb meggyőződésük ellenére cselekvésre szánták magukat: nincs mese, muszáj megteremteni a mindenséget. Csakhogy a sehonnai, kontár kisvállalkozó gyorsabb és erőszakosabb volt, mint az összes isten együttvéve. Hipp-hopp, mindenféle, isten tudja, honnét összelopkodott »hozott anyagból«, valójában persze a semmiből villámgyorsan egybebütykölte a világegyetemet. Mivel az elvetemült kocaisten mindent a semmiből teremtett, nem csoda, hogy mindenen átüt a semmi. És ami mindennek a teteje: ennek a kétbalkezes, dilettáns világkutyulónak van képe gátlástalanul és szemérmetlenül imádtatni magát! Ezt a közönséges ripacsot legföljebb a mikrobáknak van okuk imádni, hiszen ők a teremtés igazi nyertesei. Azóta az isteneknek az a legfőbb gondjuk, hogy minden felelősséget elhárítsanak magukról az elbaltázott teremtéssel kapcsolatban.”

Nezsideri, a Nomád Nihilisták Nehézlovasságának nunciusa, aki könyv nélkül fújta a Petőfi-összest, ekként nyilatkozott meg:- Ugye tudják az urak, hogy Petőfi pogány volt? Ugyan evangélikusnak keresztelték, de mint a nagy francia forradalom lelkes híve és tanítványa (önmagát Camille Desmoulins kései megtestesülésének tartotta), nemcsak antiklerikális volt (ezt szá30