Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - H. Hadabás Ildikó verse

I H HADABÁS ILDIKÓ

Siratóének anyjának Ilonának halálára

Ha azt az ajtót kinyithatnám újra úgy, ahogy tettem napról-napra, hónapról-hónapra, s anyám fogadhatna ragyogó szemével, az ősbizalom gyermeki ártatlanságával, kómából felébredt mozdulatlanságával, s igen, a most már soha szét nem feszíthető némaságával is,

amely mögött örökre elrejtőztek füttyökkel kísért, véget nem érő dallamai - megköszönném, pedig mennyire elviselhetetlennek véltem, amikor az ajtók még nyitva álltak, s a mozdulatlan neon hidegsége körbe szabta a folyosók, kórtermek székein rongykupacokként ülő öregek meredt várakozását: rokonra-halálra.

Megköszönném, ha még lehetne, hogy megélhetem, azt a jelent, ami adatott: az órákig tartó lábcsosszanások soha célt nem érő útjait, levegőbe markoló göbös ujjú élőket/majdnem holtakat,

23