Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Végh Attila: Oidipusz megkísértése
V É C H ATTILA Oidipusz megkísértése SZEREPLŐK: OIDIPUSZ ÖLTÖNYÖS/PRODUCER SZEKRÉNY PULÓVERES/RENDEZŐ ANTIGONÉ BASEBALL-SAPKÁS SZOLGÁK ELSŐ SZÍN (A thébai királyi palota trónterme. Hátul a királyi trón, mellette lokaszté holtteste hever, nyakán a levágott kötél. A mennyezetről árva kötél lóg. Az előtérben Oidipusz, hátrébb öt-hat szolga figyeli.) OIDIPUSZ Látjátok, emberek, most napvilágra jött, aminek megszületni nem szabad soha: az emberiét borzalma, lám, vadul kicsap, és megvakult tükrökben forr tovább a kép: mi ablak volt magamra, a világ, halott. Mikor Thébaiba jöttem én, sudár legény, talányát megfejtettem a szárnyas rémnek, a féktelen polgári dögvészt űzve el. Találékony volt Oidipusz, s megmondta, mi az ember. Szinte égi szemmel látta meg. De jaj, az istenek nem tűrik azt, ha egy halandó elme sérti föl szent titkukat. Felülről láttam én, hogy mi az ember, ám belülről nem, hogy Oidipusz, magad ki vagy. Az általánost fürkésztem, de közben nem sejtettem én: a bűn itt van, egész közel. És most, hogy minden elveszett, anyám halott, a föld legundorítóbb lénye én vagyok, szülőgyilkos, vérfertőző, öntelt barom, most is beszédet tartok itt, derék szolgák. Szégyen, borítsd el vérrel arcomat; habzó csillóözön, anyám jajából ronts reám! Bűnhődni kell. Sorsom emléke, permetezz utat, sötét könnyek útját, vak koldusét! 6
