Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Végh Attila: Oidipusz megkísértése

(Anyja holttestéhez lép, kihúzza köpenyének aranycsatját, és ki akarja szúrni vele a szemeit. Ekkor előlép egy öltönyös alak a szolgák közül.)

ÖLTÖNYÖS

Nana! Nem kéne elkapkodni! (Névjegykártyát ad át.) Doktor Filippi Sándor, ügyvéd. Ha négyszemközt maradnánk, elmondanám, mit javaslok inkább. (Oidi- pusz a szolgákra néz, azok kimennek.) Átérzem a fájdalmát. Tudom, mit jelent, ha az ember egy nap rádöbben, hogy ő egy senki. Vagy annál is rosszabb. Mégis van kiút. Még megmenthetjük az ön politikusi karrierjét. Mert mi a helyzet jogilag? Önnek nem állt szándékában rosszat cselekedni. Tehát ártatlan. Nem igaz, hogy a sors akarta így. Miért volna sorsszerű a romlás, ha a szándék nemes?

OlDIPUSZ

Mondasz valamit. Megszületünk, s elhisszük azt, amit tanítanak nekünk, hogy istenek kötik szívünk, s ha nyári éjszakán az ég alatt csodáljuk csillagok fénylő sorát, csak azt látjuk: Ananké sétáltatja fent sorspórázán a fényt. Mi, emberek, parány csillagtükrök vagyunk, hogyan lehetnénk hát szabadok? Bennünk a kozmikus gőg tetszeleg.

De hogyha lázadunk, hübriszt kiált az ég, s mi úgy érezzük, ránk omlott az ősi rend.

Bármit teszünk, egy isten az, ki őrködik tettünk fölött; ha harcolok, Arész dühöng a vérben. És ha elrejtett kincset lelek, így mondják: Hermész úr ásta el nekem.

Ha megfontolt, amit most mondok épp neked:

Athéné szólt belőlem, így mondják ezek.

ÖLTÖNYÖS

És gondoljon csak bele: mindig is úgy érezte, hogy nem ura annak, amit mond vagy tesz! Ugye, hogy így volt?

OlDIPUSZ

Igen, úgy éreztem mindig, a szívemben lakik valaki, mindent ő gondol általam, s tettek daimónja bújja izmaim, erőm.

Gyerek voltam, mikor a Kithairón erdeit jártam, és ha vaddisznót vagy szirti sast láttam, úgy éreztem, szinte Pán vagyok; csak egy mozgó istenszobor, sohasem magam.

Ha árnyéklétem fényesebb napokra lelt, az űr világlott lelkemben. Nincsen jövő.

7