Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Majthényi László: Szubjektív objektív
MAjTHÉNYI LÁSZLÓ Szubjektív objektív Mindnyájunknak, akik megéltük, vannak emlékeink a rendszerváltás-rendszerváltozás időszakáról. De vajon létezik-e egységes, kollektív emlékezete a nemzetnek erről az időszakról? Költőinek tűnik a kérdés, az „esemény” után 25 évvel, amikor keleti szomszédunknál negyedszázados késéssel valami hasonló zajlik, mint a mi rendszerváltásunk. (Ha az események véres jellegét és az orosz birodalom viselkedési módját nézzük, akkor persze inkább a mi ötvenhatunkhoz lenne ildomos az ukrajnai eseményeket hasonlítani...) Boldogabb sorsú országokban, mint például nyugati szomszédunknál, Ausztriában a Russenzeit csak tíz évig tartott - épp elég volt nekik az is -, nálunk ehhez még hozzájött negyven: éppen két nemzedék ment rá: apáink, anyáink, (fiatalabbaknak nagyapáink, nagyanyáink) élete: sorsok, tragédiák „oral history”-jai, feltárni, gyűjteni, gyorsan, amíg lehet.., de túléltük ezt is, mint a 150 éves török uralmat. És ha már Ukrajnát említettem: nézzük meg a történelmüket, tanulmányozzuk az ukrán nép sorsát, és máris a boldogabb nemzetek között érezhetjük magunkat... Fiatal voltam, lelkes és optimista, és napi kapcsolatban, több esetben barátságban azokkal, akik a mi, Vas megyei rendszerváltásunk szereplői, közszereplői voltak. Benkő Sándor korabeli fotóit nézve megered az emlékezés patakja, hömpölyög szelíden, néha habzik és folyóvá duzzad, mint a Rába, néha színes, mint a megfestett Perint. De a hab nem véres és a szín nem vörös: vértelen, derűs napok, hetek, hónapok voltak ezek, ma már néhány elemében megmosolyogtató - és fiataljaink számára nehezen érthető, dekódolható üzenettel: Vajon hányán értik ma azt, hogy az MSZMP első emberének vasi látogatásakor két napig lehetett gorenjéket kapni a Borostyánkő áruházban? (Fiataloknak: Értitek? az év 365 napjából 2 napig lehetett fagyasztóládát venni, ami már akkor is fontos árucikk volt, mert mi, magyarok szeretünk spájzolni, raktározni, - genetikailag belénk van kódolva ez a túlélési technika...). Állunk a Berzsenyi téren Dani uraság szobra körül, a megyei pártbizottság épülete előtt, néhány száz lelkes tüntető, kezeinkben transzparensek: „Munkás kell, őrség nem”, „Munka-sör” és hasonló feliratok, gyanús alakok az erkélyeken, csöndben telefonálgatok, fényképezgetők a reluxák mögött. Gombát gyűjtünk a vasfüggöny lebontása után, az egykori határsávban, ahová a madár is csak engedéllyel repülhetett be: még soha nem gyűjtöttünk ennyi vargányát, galambicát, óriás őzláb gombát, és akadt rókagomba is szépen, utána közös főzés és vacsora a Németh László Szakkollégiumban. Az már csak hab a tortán, hogy a frissen birtokba vett kollégiumunk néhány héttel előtte még a helyi „foximaxi” megyei intézménye volt. (Lassan eljön majd az ideje egy szótár/lexikon összeállításának is a rendszerváltásról: foximaxi: az MSZMP megyei továbbképző intézménye, nevét onnan kapta, hogy az olyan áltudományt végzőket, mint a „tudományos szocializmus”, főként itt képezték, lásd még: Marxista-Leninista Esti Egyetem.) Ülünk a Gödörben, az egykori Püspöki Sorházban, és Für Lajost, Csengey Dé- nest hallgatjuk, (ó boldog békeidők, amikor még a kisfröccs mellé egy cigit is el le196
