Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Speidl Zoltán: "Kié lesz a tudatipar?" - A nyomtatott sajtó és a magyar rendszerváltozás 1989

Ehhez a névsorhoz jól kapcsolódik Várkonyi Endrének az 1989. október 23-i számban megjelent „»Csak« a sajtó erkölcsi felelősségéről van szó” című írása, melyben egyebek közt ez olvasható: „Van, aki korábban azzal büszkélkedett - igaz, többnyire borközi állapotban -, hogy embert ölt az ÁVH szolgálatában. Ma pedig cikksorozata és könyve jelenik meg, feltárva az igazságot Nagy Imréről és mártírtársairól (akiket akkor bűntársaknak írt és mondott.) S ugyancsak tolakszik a nyilvánosság első vonalába az a nehéz gyermekkorát hangoztató író-újságíró, aki az 1956 októberének 30. évfordulója alkalmából díjazott sorozattal bizonygatta a megtorlók iránti hűségét... A nagy nemzeti megbékélés jegyében azt is el kell felejteni, hogy ők bezzeg Ponciustól Pilátusig szaladgáltak, ha megjelent valahol olyan újságíró neve, aki »kompromittálta magát« 1956-ban.”36 A cikk névtelenjei és sokan mások, még hosszú ideig töltöttek, néha - igaz, fogyó számban - még töltenek is be szerepet a hazai sajtóban. Egyetlen példa: Kanyó András, aki Pálffy József után 1990 őszéig volt a Magyarország főszerkesztője; a hírszerzőből lett újságíró kitüntetést kapott az 56-os forradalom leverésében szerzett érdemeiért és ő készítette az utolsó Kádár-interjút.37

Albert Camus szerint: „...aki eladja sajtóját, az ezzel eladja a jogát a nemzeti öntudat megteremtésére.” A. magyar sajtó rendszerváltozás-kori története, s mindaz, ami eztán következett, javarészt Camus-t igazolja.

Az írott sajtó változásai közül ezúttal mindenekelőtt a megyei sajtó és a nagy, országos napilapok sorsával foglalkozunk. Elöljáróban annyit: a rendszerváltozás körüli években, 1990-hez közeledve fokozódó mértékben jelentek meg új lapok a standokon. A friss orgánumok egyik része - például a Reform38 - még az MSZMP illetékeseinek - jelesül Berecz Jánosnak - kezdeményezésére, s áldásával, afféle biztonsági szelepként kezdte meg működését, és hamarosan standokra került a bulvár igényeket kielégítő Mai Nap is. Mások pedig - például a Szekszárdon megjelenő, de országosan is terjesztett magát független orgánumként megjelölő Dátum, melynek főszerkesztője Bába Iván volt már az ellenzéki erők kezdeményezése nyomán láttak napvilágot. Létrejöttek 1989-ben a pártorgánumok, valamennyi hetilap (Magyar Fórum, Beszélő, Magyar Narancs, Kis Újság), melyek példányszámukat tekintve sosem voltak versenyképesek az akkor már bejáratott heti sajtótermékekkel.39 A médiabirtoklás iránti növekvő igényt jól mutatja, hogy 1989-ben 591 új lap kérte nyilvántartásba vételét. Jelentősen gyarapodott a politikai lapok kínálata is; országos terjesztésű politikai orgánumból 64, vidékiből 164, budapesti kerületi lapból pedig 12 került a standokra.40

Megindult a külföldi tőke beáramlása, a lapok részben-egészben külföldi kézbe kerülése.41 A legelső és talán legnagyobb vihart az MSZMP jogutód MSZP megyei napilapjainak privatizálása, átjátszása kavarta. Ezek a lapok akkoriban - és többnyire azóta is -, szinte egyedüliként uralták a megyei lappiacot (némelyek 60-, 80-, sőt 100 ezer példányban is megjelentek), s összesített példányszámuk erősen meghaladta az országos napilapokét. Ráadásul, egy-egy ilyen regionális sajtótermék kisebb földrajzi területre koncentrálódik, így a helyi orgánum országos lapokénál lényegesen nagyobb sűrűsége, erőteljesebb befolyásolási lehetőséget is jelent.

Érthető tehát, hogy a már idézett KB-ülés is kiemelten foglalkozott a vidéki pártsajtóval:

189