Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Speidl Zoltán: "Kié lesz a tudatipar?" - A nyomtatott sajtó és a magyar rendszerváltozás 1989
SPEIDL ZOLTÁN „Kié lesz a tudatipar?" A NYOMTATOTT SAJTÓ ÉS A MAGYAR RENDSZERVÁLTOZÁS 1989 Noha 1989-ről, mint a rendszerváltozás első évéről beszélünk, tudnunk kell, hogy ez a drámai változásokat felmutató vagy előkészítő esztendő nem január i-jén kezdődött, s nem is december 31-én zárult le. Szóljunk akár a társadalomról, a gazdaságról, a politikáról, vagy dolgozatunk témájáról, a média (esetünkben elsősorban a nyomtatott sajtó) átalakulásáról, továbbá a „kié lesz a tudatipar?” kérdésre adandó kizárólagos válaszadás lehetőségéért, sőt jogáért folytatott, máig sem véget ért küzdelemről. A válasz ugyanis meghatározó fontosságú volt, és az is maradt. Hiszen ez az „iparág” (a későbbiekben még beszélünk erről), meghatározó szerepet tölt be a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális változások érvényesülésében, vagy bukásában, a politikai hatalom megszerzésében, megtartásában, vagy elveszítésében. A rendszerváltozás máig sem lezárt történetének évtizedei erről is szólnak. „AGYAMBAN KOPASZ CENZOR ÜL" Bárány Anzelm szerint: „1989 a csodák éve volt, 1990-ben kiderült, hogy csodák már nincsenek, a médiahatalom nem vész el, csak átalakul.”1 Ez a tanulmány a médiahatalomért folytatott küzdelemről, mindenekelőtt a sajtóirányítás, a sajtókínálat, a szerkesztőségek, az újságírók változásairól - elsősorban a nyomtatott orgánumokról - szól, a terjedelem szabta korlátok között, jobbára csak jelezve azokat a momentumokat, melyek kifejtése egyenként is önálló tanulmány témája lehet. A háborúság ugyanis, a médiahatalom átalakulásának első nagy csatája az írott sajtó privatizációja, átalakítása, új orgánumok megteremtése, és az újságok jelentős és fontos részének külföldi kézbe való átjátszása körül zajlott. Szintén Bárány Anzelm fogalmazta meg: „A média fontosságával mindenki tisztában van, legfeljebb a status quo haszonélvezői a nyilvánosság előtt megpróbálják ezt elbagatellizálni. A tömegkommunikáció szerepe a politikai akaratképzésben mindenhol megnövekedett az elmúlt évtizedekben. Különösen nagy jelentőségre tett szert a közösséghiányos, értékválságba került Magyarországon a rendszerváltozás idején.”2 (kiemelés: S. Z.) A gyökerek tehát mélyen az 1945 utáni magyar történelembe, a Rákosi- és a Kádár-korszakba nyúlnak,3 melynek végén a médiumok és az újságírók egy része - mindenekelőtt a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap -, a készülődő változások mellé állt, és kétségtelen érdemeket szerzett a Kádár-rezsim bukásában, a minden hibájával együtt is joggal demokratikusnak minősíthető Magyarország létrejöttében. (Mindehhez persze a kétpólusú, hidegháborús világ átalakulása, a Szovjetunió és a szocialista rendszerek agóniája teremtette meg a kereteket.) A téma részletes feldolgozására ezúttal nincs lehetőség, csupán néhány rövid idézet erejéig térünk csak ki a történtek lényegére. A citátumok megvilágítják, mi egyebek közt az oka annak, hogy az ellentétek máig is kibékíthetetlenek. A folyamatról, a sajtó szerepéről Bajomi- Lázár Péter alább idézendő munkái és Bárány Anzelm már hivatkozott könyve (számos más szerző mellett) részletesen szólnak. Bárány Anzelm a „Volt egyszer egy 181
