Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Kahler Frigyes: Az igazságtétel igényének megjelenése, az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény
„A tárgyalófeleket különböző szándékok vezethették. A részletezés igénye nélkül, ilyen lehetett a már két évtizedes modus vivendi további fenntartása... Nem kétséges, hogy a közelgő választás épp úgy szerepet játszhatott ebben a konstrukcióban, mint a magyarországi római katolikus egyházi vezetés túlélési vágya, sokrétű állambiztonsági kötődése és így tovább... Ám épp e pozitív töltetű katarzisnak, az ellenkező előjelű (mondhatni) kirakatpernek, illetve Mindszenty és társai felmentő ítéletének elmaradása okozta és okozza mindmáig főképp azt, hogy a valós tények és összefüggések, adatok és adalékok ma már szinte senkit sem érdekelnek, és helyettük a mártírium pótcselekvést eredményezett. Mindszenty és több, perbeli társa ekképp nem lett bírósági eljárással rehabilitálva. Nem a vádpontoktól, hanem a vele szembeni egész bűnvádi eljárástól tekintettek el, mintha az meg sem történt volna, semmissé tették a kiállított határozatokkal... Azt tudjuk, hogy miként tették bűnbakká a bíborost a püspökkari körlevél miatt Rákosi és társai az 1945-ös nemzet- gyűlési választások eredményei, a pártjukat ért fiaskó miatt. Ennek emléke kísérthetett a rendszerváltás idején...” E dolgozat szerzőjének határozott véleménye, hogy a Mindszenty-per bírói felülvizsgálata esetén megkerülhetetlen lett volna annak ítéleti kimondása, hogy a szóban forgó korszakban a büntetőjogi bűnösség nem volt jogellenes magatartáshoz kötve.43 A »jogellenesség« büntetőjogi fogalmának felcserélése a politikai »reakciós fogalommal«, a teljes jogbizonytalanság és a diktatúra önkényének szentesítése. Ez pedig alapjaiban rengette volna meg az egész korszak büntető ítélkezését - ide értve a népbíróságok ítélkezését is - s ez 1989-ben vállalhatatlan volt a hatalom számára. Hasonló politikai sandaság érhető tetten az 1956-os forradalom és szabadság- harc megtorlásával kapcsolatos ítéletek semmissé nyilvánításakor is. Itt jól tetten- érhető érdek annak leplezése, hogy 7956. megtorlása során a Kádár-rendszer megtorló apparátusa épp úgy alkalmazta a konstruált koncepciós pereket, mint az 50-es évek ÁVH-ja. Az egyéni felülvizsgálatok után ítéletben kellett volna kimondani a tényállások konstruált voltát, Tóth Ilona, Brusznyai Árpád, Földes Gábor, Nickelsburg László és a velük együtt elítéltek ügyeiben, és még számos ügyben. Ez azonban csak Nagy Imre és társai ügyében történt meg. S, hogy ez kormányzati szándék (is) volt, az kézzelfoghatóan bizonyítja Dörnbach Alajosnak a Magyar Nemzetben adott interjúja - amelyet Zinner Tibor is idézett44: A „T1B vezetése egyet kell értsen a kormány ama álláspontjával, hogy az 1956 utáni megtorlási korszak perei közül egyedül Nagy Imre és társai ügyében történjen meg az egyedi felülbírálás, mert az ennek során hozott legfelsőbb bírósági döntés alapján egy generális törvénnyel az összes többi ügyben is megsemmisíthető az ítélet. A törvényi megsemmisítés jogi következménye pedig teljes egészében azonos és egyenértékű az egyéni felülvizsgálattal. Minden érintettet - már csak az időtakarékosságra való tekintettel is - arra kérünk: ebbe a megoldásba nyugodjon bele.” Az idézet jól tükrözi a nagyon is egyértelmű politikai szándékot ami - túl a perjogi kéréseken -, valójában azt jelenti, hogy megkezdődött a forradalom kisajátítása és a „hatodik koporsó”43 kirekesztése. Az egyéni felülvizsgálatok ellehetetlenítésével - pedig akkor még létezett a törvényességi óvás -, fokozott felelősség hárult a történettudományra, hiszen a forradalom miatt - gyakran koncepciós perekben - elítélteknek csak a történetkutatás 123
