Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Kahler Frigyes: Az igazságtétel igényének megjelenése, az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény

cepciós elemeket és a feltárás eredményeihez képest határozni keli a jogorvoslat módjáról.22

Aczél György első felszólalásában23 elég élesen kikelt Fejti személye ellen.

Aggodalmát fejezte ki továbbá, hogy a múltban meghurcolt (munkásmozgalmi) sértettekre és utódaikra a felülvizsgálat újabb megpróbáltatásokat ró.

Aczél indulatos kitörésére Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter válaszolt, aki meghívottként vett részt a KB ülésén.

„Én nagyon megértem Aczél elvtársnak az aggályait... Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy itt azokról van szó, akik ártatlanul kerültek bele. Hogy ezt maximális tapintattal kell elvégezni, az természetes... Mindössze annyit kell megállapítanunk, hogy milyen ügyekben, kik voltak koncepciós perek áldozatai. Talán egy névsor is elég a végén, és tehetünk majd egy olyan javaslatot..., hogy ezeket az ügyeket úgy zárjuk le, hogy meghatározott perkategóriákban az ártatlannak bizonyult vádlottakat törvény által rehabilitáljuk... Természetesen a bizottságok munkáját titok övezi addig, amíg ez megfelelőnek tűnik. (Kiemelés tőlem. K. F.)

Kulcsár Kálmán nyilatkozata több fontos momentumot vetít előre, amelyekkel a következő fejezetekben foglalkozunk. Az egyik a bizottsági munka és annak nyilvánossága, amely valójában kezdettől fogva taktikai kérdés volt.

A másik a felülvizsgálat módja. Itt jelenik meg először a semmisségi törvénnyel - ex lege - történő rehabilitáció megoldása, amelynek ellentmondásairól ugyancsak a következő fejezetben szólunk. Kulcsár célja itt mindenesetre a politikai felhatalmazás elnyerése volt, mert e nélkül lehetetlen lett volna a szükséges iratok beszerzése, elsősorban a belügyminisztériumtól.

Tőkei Ferenc rövid felszólalása24 támogatta a politikai felhatalmazás megszavazását.

Az események sokkal gyorsabbak voltak, mint a párt bürokratikus ügyintézése. Közeledett Nagy Imre kivégzésének évfordulója, s ezzel kapcsolatban a párton belül is sokan túlléptek a februári KB álláspontján.

ig8g. április 12.-i KB-ülésen Grósz Károly felháborodott a Magyar Hírlap aznapi számában megjelent „a Magyar Szocialista Munkáspárt reform szárnyának platformja címet viselő megnyilatkozáson,25 amely már messze túl megy a KB februári állás- foglalásán és kimondja:

„...az események egyszavas minősítésére a népfelkelés kifejezést alkalmasnak tartjuk”. S ezen túl: „Elítéljük a november 4-ét követő véres megtorlást és leszámolást. Kétségtelen, hogy a Kádár-Münnich kormányzatra rendkívül erős nyomás nehezedett ez irányban, mind külföldi szövetségesei, mind pedig a belföldi konzervatív és revánsra váró erők részéről, ezt azonban nem tartjuk mentségnek. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a Nagy Imre-per koncepciós per, célját tekintve pedig politikai gyilkosság volt.” (Kiemelés tőlem. K. F.)

A kemény ítélet valóban mellbe vágó volt a KB fórumán (olyan időben, amikor a Nagy lmre-per iratait még át sem tanulmányozta a párt szakapparátusa - az erre hivatott hatóságokról nem is beszélve - így arról hivatalos döntés nem is születhetett.)

Az eseményeknek tragikus színt adott a nagy beteg Kádár János megjelenése és felszólalása a KB ülésén. Felszólalása26 - ez volt utolsó közéleti megnyilatkozása -,

119