Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Czetter Ibolya: Szóval győzni, meggyőzni
„második felvonás” jelenetében tovább fűti a vallomást, könyörög (amelyre a sok válasz érkezik), hogy a harmadik részben, a fináléban a támadó (haragosan mondom, arcodba kiáltom, megkövetelem), provokatív és vádló (gyáva voltál, miért engedted?, még mindig vonakodsz?), sőt fenyegető (nem félsz? elmondjam? akarod tudni?) mondatok, kérdéssor után Casanova megadja magát, s kimondja az elég szót. Tolcsvai Nagy Gábor kognitív stilisztikai modellje (1996, 2004,2005,2012) a szo- ciokulturális tényezőket öt változó alapján tárgyalja: a magatartás tartománya, amely a beszélő megformálásbeli magatartására vonatkozik, s a választékos, közömbös, laza, durva skála mentén írható le; a helyzet a beszélőnek a hallgatóhoz való viszonyát mutatja a megformálásban, az informális, közömbös, formális tartományokkal jelzett skála mentén; az érték a beszélő megformálásbeli értéktulajdonítására vonatkozik, az értéktelítő, közömbös, értékmegvonó skálán; az idő tartománya a szövegben lévő nyelvi kifejezések stilisztikai jelöltségét az idő alapján határolja be a régies, közömbös, újszerű skálán; a nyelvváltozatok tartományában a hagyományozott és intézményesített nyelv- változatokhoz való tartozás a stílusösszetevő meghatározója. A megformálásban érvényesülő megnyilatkozói viszonyulást, az attitűdöt Tátrai (2012) átfogó kategóriának tekinti, amely nem tartós beállítódásként jelenik meg, hanem „a közös figyelem aktuális működésével, és azon belül a megnyilatkozó kontextusfüggő kiindulópontjával” (2012:59.) kerül viszonyba. Ugyanő hangsúlyozza, hogy a stílus leírása során ezek a kategóriák a lehetőségeket meglehetősen sematikus, egyszerűsítő módon nevezik meg, ezért felveti a fenti tényezők árnyalásának, differenciálásának lehetőségét (uo.:Ó2.). Erre a konklúzióra jut Bartha-Hámori (2010: 304) is, amikor a társalgási diskurzusok vizsgálata során a helyzet változóján belül az alcsoportok finomabb kidolgozására hívja fel a figyelmet. A változók elkülönítése csupán módszertani, tudományos szükségszerűség, a gyakorlatban egymástól elválhatatlanul érvényesülnek a szövegek stílusszerkezetében, s hoznak létre tipikus vagy atipikus együttállásokat. Tipikus együttállásnak tekinthető a választékos, informális, értéktelítő és régies összekapcsolódása, amely homogén stílusszerkezetet, protostílust eredményez, míg a nem tipikus együttállások a stílus heterogenitásához vezetnek. Választott szövegünk a szépirodalom prototipikus példájaként közvetett interakciójú, hiszen a narrátori tevékenység egyeduralma által nem számolhat a diskurzus szereplőinek személyes, közvetlen kapcsolatával. Nincs lehetőség tehát a műfaj poétikai sajátosságaiból következően a szociokulturális tényezők személyközi viszonyainak alakulására összpontosító vizsgálatra, viszont a szöveg megformáltságának kérdéseihez kapcsolódó stilisztikai viszonyulás összefüggéseinek, s az írói stílusnak a feltárására annál inkább. A Márai-szöveg szereplői társadalmi státusukból következően (Casanova: író, lovag; Franciska Párma grófjának felesége) választékos, emelkedett nyelvet használnak, illetőleg Márai olyan módon szólaltatja meg őket, ahogyan a művelt polgár szemszögéből a korabeli arisztokraták beszélhettek. Ez is a könyv bevezető részében, a jegyzet fejezetben elmondott költés, mese és kitalálás része. Szereplői nem egyéníthetők, rendre a szerzői szólammal egybehangzóan beszélnek, nem határolható el tehát a hősök nyelvezete és a narrátori megszólalás. A Márai teremtette figurák nyelvi alteregók, akik az általa képviselt nyelvi eszményt hivatottak reprezentálni, amely a polgári személyiség 167
