Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Czetter Ibolya: Szóval győzni, meggyőzni
taktikájára épül. Franciska ki akarja szorítani Casanovából a vallomást, a nyílt beszédet, ezért folyamodik a kérdés-válaszadás dramaturgiai megoldásához. Franciska döntést vár Giacomótól. De még a válasznál is sokkal fontosabb lenne a beismerés, a vallomás, a titkok felfedése, az önkritika gyakorlása. Franciska ravaszsága abban rejlik, hogy ösztönösen is tudja, a leghatározottabb felszólítás soha nem a felszólító mód, hanem a kérdő vagy a kijelentő. A látszólagos kérdések tehát nemcsak új információk jelölői, hanem a kérdésben foglalt tartalmak jóváhagyásának eléréséhez szükséges taktikus, manipulációs eszközök. Franciska a narratióban minden eszközt felvonultat szerelmének megnyerésére: a vallomás rész a bevezetőhöz hasonlóan szintén kérdés-felelet gyors váltakozására épül, de ezúttal tényleges, az egzisztenciára is vonatkozó kérdéseket hallhatunk Casanovától: „Miért jöttél el Franciska? Ki vagy,... Mi az élet,...Mikor akarod megszokni az[ti. az általa felkínált] életet?... Mikor kezdhetjük el az életet? ...Milyen lesz az életünk?” Minden egyes kérdés után a válasz tagadó mondatok sorozatával fokozza a feszültséget, késlelteti a nyílt és egyértelmű válasz megfogalmazását. Tagadó formájú, előismétléses gondolatritmusban sorjáznak a következő szólamok: „Mert én nem vagyok a kaland,...nem vagyok a bölcs szerződés tárgya,...Nem vagyok a kedves, aki ideoson,... Nem vagyok az ábrándos liba...Nem vagyok a fiatal hölgy,... Nem vagyok az unatkozó hölgy,...”; ezek után a halmozott ne- gációk után nagyon hatásos a szembeszegezett állítás: „Én vagyok az élet, szerelmem”. Ugyanez a megoldás és taktika, a hosszas tagadás, majd a határozott állítás váltakozása folytatódik a továbbiakban, kiegészülve a szerelmi vallomással, amelyben Franciska minden lehetséges érvet felsorakoztat, hogy meghódítsa Casanovát. A látszólagos párbeszéd valójában itt vált át minden kétséget kizáróan szónoklattá. Konfessziójában, fejtegetésében huszonhatszor mondja ki a konklúziómondatot: „Mert szeretlek”. Ezt a tételt bizonyítja érvelése során, a lehető legváltozatosabb formában. A bizonyítás a klasszikus retorikában az éthoszból, a pathoszból és a logosz- ból áll össze, ezek eredményezik a szöveg hatásosságát. A felsorolt fogalmak megfeleltethetők a logikus (érv), etikus (pozitív hangulatkeltés), és a patetikus (következmények említése) összetevőknek; a beszédtett-elméletben ezek a közlés három szintjét jelentik: a lokúciót, az illokúciót és a perlokúciót. A bizonyítás vizsgálatakor a retorikai hagyomány a külső-belső források leírását nyújtja, az előbbiek a beszédtől függetlenül léteznek, az utóbbiakat viszont a módszer, az előadó szolgáltatja, eszközei pedig az érvek, a jelek és a példák, (vö. Adamik—A. Jászó—Aczél: 2004:350). Az elemzésre választott regényrészletben az érvelés kiindulópontja a két szerelmes összetartozása, összhangja, teljességet adó volta. Mivel Giacomo mindezt tagadja, Franciska arra vállalkozik, hogy szerelme nézőpontját megváltoztassa. Érvelési stratégiájában olyan értékeket vonultat fel, amelyek mindenki számára meg- kérdőjelezhetetlenek, jelesül: az odaadás, a feltételek nélküli szeretet, az önfeláldozás, a kitartás. Az absztrakció szintjéről konkrét példák segítségével „szállítja le”, teszi a mindennapi életgyakorlatban értelmezhetővé ezeket a kategóriákat. Felvázolja a jövőt, mintha az jelenné válna, s ezáltal érzelmileg is közel hozza a távoli dolgokat. A láttatás, a megjelenítés során dúsan alkalmazza az alakzatokat: a halmozásos, ismétléses formákat. Olyan életlehetőségeket kínál, amelyek egyesítik a végleteket, hiperbolikus túlzásokkal telitűzdelt beszédében eljut a teljes önfeladásig. „Én leszek a legszebb Párizsban, ...Olyan ravasz leszek, mint az Inkvizíció kémei,... Megtanulok okosan főzni,...kerítőnő leszek számodra, ...mindent megtehetsz velem,... 161
