Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Czetter Ibolya: Szóval győzni, meggyőzni
eladhatsz rokonunknak,... Levágathatod hajam, jegyet égethetsz a tüzes piszkavassal mellemre, betegséggel fertőzheted mellemet,... Én leszek a legszemérmesebb nő,... de ha az kell neked, hogy más férfiak vágyakozása ingerelje szerelmedet, kacér és elvetemült leszek... Ha az kell neked, hogy kínozzál, kínpadra feszíthetsz... Ha az kell neked, hogy én uralkodjak fölötted, kegyetlen és érzéketlen leszek hozzád,... Ha az kell neked, hogy trágár legyek, olyan szavakat tudok olaszul, franciául, németül és angolul, hogy elpirulok néha...’’ Ezután megfordítja a nézőpontot, a beszédpartner szükségletei, vágyai alapján építi fel érvrendszerét, igazodni próbál a feltételezett elvárásokhoz, próbálkozása azonban kudarcba fullad, hiszen Casanova kevésnek találja a felhozott érveket. A második szakaszban Franciska a múltidézés eszközéhez folyamodik, felemlegeti szerelmük kezdetének idején megélt és elszenvedett sérelmeit, hogy lelkiismeret- furdalást, bűntudatot váltson ki beszédpartneréből. Előismétléses mondat- és szövegszerkezetekben hangzanak el a vádak: „Gyáva voltál, Giacomo, gyáva voltál ahhoz, amit szíved parancsolt,... gyáva voltál, és ez nagy bűn... ” lép fel támadóan Franciska, majd mellérendelő kérdések halmozásával dubitációsort, illetve (mivel önmagához címzi a kérdéseket) subiectiósort eredményez: „Miért engedted, hogy megvegyen Párma grófja... Miért engedted, hogy vele menjek a kastélyokba és az idegen városokba... Miért nem fél [Casanovája tőrtől és a börtöntől,...miért fél tőlem, az igazitól, a boldogságtól?”. A provokáció, a verbális agresszió, a sértés, a vitatkozás eleme a kérdés, az érvelő fél kérdésre adott válasszal szeretné kicsikarni a tartalmi előfeltevéseket. Az azonos kérdőszók a párhuzamosítást szolgálják, sodró lendületet hordoznak, az egyre fokozódó indulatot sugallják. Valósággal tobzódunk a felsorolásokban, halmozásokban, fokozásos ismétlésvariációkban, a bővülve hullámzó mondatszerkezetekben. Az önismétlés híven érzékelteti a megszólaló panaszáradatát, aki a hatástalanság miatt - hiszen Casanova ezúttal sokallja a felajánlkozást - szinte már siránkozik, s a harmadik „nekifutásnál” könyörgésbe csap át. Franciska mindvégig emocionális érveket vonultat fel, rengeteg ismétléssel vési bele partnerébe formuláit, sűrűn él a gradáció és a reddíció kondicionáló erejével. Az érvekből való kifáradása jeleként tűnődő kérdést intéz Casanovához: „Lehetséges, hogy mégis te vagy az erősebb, szerelmem? Lehetséges, hogy az én szerelmem ereje megtörik műfajodon és jellemeden?, majd belevág a legvégső, elszánt küzdelembe, hogy kiábrándítsa, megsértse Casanovát. Ezúttal is kérdéssort intéz a férfihoz, interrogációk füzére vezet el a kiábránduláshoz, a megbántódáshoz. Jellegzetesen krúdys prózaritmus jelenik meg ebben a részben, belső szakaszokra, ívekre tagolódó mondatok indáznak, amelyek határait gyakran ismétlődő szavakkal hangsúlyozza a beszélő. „Nem félsz, Giacomo, - nem félsz, hogy minden végzet és kötés hiába,... nem félsz, hogy talán már el is fáradtam... Nem félsz,... hogy nekem is vannak titkaim ...Nem félsz, hogy talán tudok érzéseket kelteni benned...?” Franciska hatalmas rábeszélő energiáját megmozgatva anaforikus interrogációk láncolatával, valóságos kérdés-komplexummal zárja fellépését. Női Casanovaként felsorakoztatja a férfiakkal megesett összes kalandját, elmondja, kivel vigasztalta, kárpótolta magát: „Elmondjam neked a firenzei ház történetét, beszéljek a palotáról, ...ahol megtalálod pongyolámat, papucsomat, fésűmet és a velencei tükröt, melyet tőled kaptam ajándékba ...Elmondjam, milyen az, mikor egy nő tíz és húsz és száz férfi ölelésében kénytelen megkeresni azt a gyöngédséget, melyet soha nem akart mástól kapni, csak attól az egytől, akit szeretett... Akarsz neveket...? Akarod tudni nemes urak, kertészek, lovászok, komédiások, kártyások, zenészek nevét 162
