Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Borbély László: Pokolkörök
- Majd délután megnézed őket, ne húzzuk most ezzel az időt, a húgod már biztos türelmetlen- Miért félsz tőle?- Nem tudom.- Dehogynem.- Nekem nincs félnivalóm tőle.- Akkor gyere és nézegesd velem a kirakatokat! Lassan, fejüket oldalt fordítva lépkednek, Csokonait különösen a ruhaüzletek érdeklik, alaposan szemügyre veszi az elegánsan felöltöztetett próbababákat, merev arcuk formáit mutatóujjával a kirakat üvegére rajzolja. A Baross utcánál élesen szirénázó mentőautó hajt keresztül a piros jelzésen, a vezető arca vékonyra kalapált bádoglemezből van, üveges tekintetét jobbra-balra kapkodja. A körút szétnyílik és beleömlik a Dunába, uszályok, vontatók és sétahajók úsznak át Petőfi híd alatt, aztán megkönnyebbülten, acéltestüket kinyújtva, engedelmesen vonulnak tovább, magabiztos mozgásuk megvédi a hajózókat a víz kavicsos rétegeinek világtalan mivoltától. Nem mennek tovább Budára, a körúton túl elhelyezkedő Ferencváros tengelye, a Mester utca visszaemlékszik megtanult lépteikre. A levegő megtelik élettel, az utca lüktet, mint a vérző seb, következetlen mellékutcái hívogatón kacérkodnak jobbról-balról. Néhány saroknyira ott állnak árván a magukra hagyott közraktárak. Csokonai hirtelen úgy érzi, hogy kedve lenne fejest ugrani a vízbe, mert az engedékenyebb és szabadabb közeg mostani életterénél. Lábukat kiszámítottan emelgető, kiszolgáltatott arcú emberek mennek szembe velük. Nőket is lát közöttük, az egyik pillantásától melegség járta át ágyékát, szeretne megfordulni, hogy követhesse. Elképzeli, milyen jó érzés volna, ha a keze a combjához érhetne, biztos hosszú és izmos, sokáig ott tartaná tenyerét, míg a nő apró sóhajtásokkal nem biztatná többre. Nem állja meg, hogy ne nézzen a nő után, aki kikerül két öregasszonyt, és felszáll a külső Ferencvárosba tartó villamosra. Megvárják, míg elhalad előttük a villamos, azután átmennek a túlsó oldalra. A gépkocsik szélvédőinek csillogása egymás mellé hordott, használhatatlan roncshalmaz.- Nem érdemes kibekkelni a következőt - mondja Fecsó. - Gyalog hamarabb ott vagyunk.- Tudom. Nem akarom én sem. A sógor megáll, tehetetlen lábát a járdához nyomja. Csokonaira néz.- Ne haragudj, nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy bármi bajom van veled.- Hogyan jutott ez most az eszedbe?- Nem tudom. Talán azért, amit az imént mondtál a húgodról és rólam meg a félelemről.- Ugyan már, Fecsó! Vedd úgy, hogy magamról beszéltem. Az igazság az, fogalmam sincs, mi lesz holnapután és tudom, hogy Vera ki nem állhatja az ilyesmit. Egy biztos, csak néhány hétről lehet szó, mert én nem szeretnék senkinek a terhére lenni. 126
