Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Czakó Gábor: A Semmi Völgye a Rubikonon túlról

szócsalád áll szemben egyetlen hanti szóval. Melyik lehet az átadó, melyik az átvevő?

Befejezésül vegyünk egy másik gazdag szócsaládot.

TOVA. „Gyöke a to eredetileg baromhajtásra szolgált. A tova származéka a tovább.” Hangváltozattal táv, honnan: „távol, távolít, távolság, távozik; tavai (ta-val) elmúlt távol időben; dob, hajít, vet,-, tol, v. tal, valamit odább nyom, csúsztat; honnan e származékok: toliga v. taliga, tolicska v. talicska, tolakodik, tolong, told, toldoz, tóidul v. tódul, tolóka am. tolóágy, tolú v. talu v. toll; tosz v. tasz, toszit v. taszít, toszigál v. ta- szigál, toszogat, tuszkol, tojás, tojik, túl. Átv. ért. a távolság, távoliét alapfogalma és a ta v. to gyök rejlik ezekben is: tagad, azaz, valamiről azt mondja, hogy a valóságtól távol van; tuszkol azaz taszigál; tukmál.”

Látjuk, hogy a to ~ ta ~ do ~ tá ~ tu gyökcsalád igen szapora, de ezzel még nincs vége! Ugyanis gyökeink egyik sajátossága, hogy önhangzójuk változása rend szerint a másik hangnemre is kiterjed - pl. tár ~ tér vagy par ~ pír. Vajon van-e gyökcsaládunknak magas hangrendű tagja?

Lássuk a Czuczort: „Alapértelmökre nézve ide tartoznak azon rokonhangú gyökszók, és származékaik, melyek bizonyos iránytól eltérő menést, hajlást, elválást jelentenek, mint: té, honnan té-tova, tél-túl, téved, tévelyeg, téveszt, tép.”

Határeset. Ha csak magát a mozgást tekintjük alapértelemnek, igen, de ha a mozgatást, miként a to származékainál láttuk, akkor inkább szócsalád - szónemzetség viszonyt kell föltételeznünk.

Mint közismert, a CzF. kerülte az állásfoglalást a nyelvrokonság kérdésében. Inkább fölsorolta a fölmerült lehetőségeket. „A to ta gyökkel rokonok Budenz /. szerént a finn tuo (az), tuohon (oda), tuolla, tuossa (ott), tuolta, tuosta (onnan), tuonne (oda tova); lív tuo (az, amaz), lapp tuo-, finnlap duo-, do- (az), tuoggo, duoggo (ott); mord- vin to-, tona (az, amaz), tosa, toso (ott); cseremisz tu (az); osztják to, toma (az), tóttá, totti (ott); vogul to, tot (ott), tú (oda), túl (onnan), tont (akkor) stb.”

A TESz.-t ezek után nem is idézem, megkímélve az olvasót annak kacifántos rejtjeleitől. Viszont megemlítem a csodát: a magyar gyök, a *to, a kikövetkeztetett ősszó. Annak ellenére, hogy magyar és egytagú! Persze nem egyedül ül a trónon, hanem harmadmagával, ugyanis egybeesik a mai vogullal és az osztjákkal... Jelentése: ’az’! Nyilván azért, mert ez a mostani vogul és osztják jelentése is. A távolra mutatás érteménye valóban nincs messze a tolás, taszítás, dobás jelentéskörétől.

Különbség, hogy a fgr. szórokonság lényegében mutató- és határozószavakból áll, ellenben a magyar to ~ ta ~ do ~ tá ~ tu teljes jogú gyök, tehát ige és névszó is előállítható belőle, ennélfogva jelentésköre is nagyságrenddel bővebb a rokonnyelvi alakokénál.

Gyökcsaládunk sarjadéka a DOB ige. A TESz. szerkesztői a vogulban találtak rá pisáiéi támpe’im, ’puskával lövök’ valamint támpi ’verődik’ alakban és jelentéssel. A kikövetkeztetett ősszó: * tampj. Az a a kötelező finn jutalék. Bármilyen önhangzó lehet, ezért nyelvészeink nem törik magukat a kikövetkeztetésén, elég baj nekik az, hogy tudományuk adatok híján az előbbi hangoknál is a „semmiben hajóz” míg eljut az '"ősszóig. Ne csodálkozzunk, hogy azzal sem sokat fáradnak: beírják a mai szót egy-két parányi kiejtési sajátságot behieroglifálva - attól függően, hogy az adatközlő előző éjjel gyötörte-e horkolással a hangszálait, avagy nem.

114