Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

Ha agyonverik, sem tudja felidézni, miből is élt ekkoriban. Rémlik, hogy újságot írt, cikket vitt egy szerkesztőségbe, és ott ragadt. Rovatot kapott A Reggel című lapban, Kis Notesz volt a címe. Ez a cím onnan jutott az eszébe, hogy amikor visszatért Borból, rögtön noteszt szerzett magának. Mindenféle apróságot írt meg benne, ami szembejött vele az utcán. De mert az inflációs pengő, amit hó elején kapott, alig ért valamit, segített az apjának is, üzletelni. Taub Lajosnak a háború előtt soha nem jutott az eszébe semmi, ami pénzt hozott volna a házhoz. Egy állásban sem tudott megmaradni, mert rendre összeszűrte a levet a főnökei szeretőivel, és ezért kirúgták. így a családja vigasztalan nyomorban élt, abból a kávémérésből éltek, amit az anyja vezetett, önmagát kizsákmányolva, reggel hattól este tíz óráig tartó munkával. Még arra sem futotta, hogy lakást béreljenek, hónapos szobákban aludtak, gyakran még az ágyneműt is zálogba tették. Hanem most, a felfordult világban az apjának eszébe jutott, hogy üzletet gründol, és végre megcsinálja a szerencséjét. Egy nyomdától kartonpapírból készült mérőszalagokat rendelt, a hagyományos, viaszkos vászonból készült centiméterek pótlására. Szabóknak, varrónőknek adta el őket, akiknek valamivel le kell mérniük az anyagot, amin dolgoznak. Nem lehetett meggazdagodni belőle, de 1946 tavaszán még egész jól ment a bolt. Az apjával felosztották az országot, és megszervezték az ügynököket, akik előleg fejében átvették a centiket, utólagos elszámolásra. Az Eskü téri Belvárosi Kávéházban Tabi osztotta el a csomagokat, jegyezte fel a forgalmat, és könyvelte a befolyó összegeket. Végezte a dolgát, de nem volt sok kedve hozzá. Úgy érezte, valami másra, többre hivatott, és ez messziről látszott rajta. Amikor utolsó bizományosa, egy nagykanizsai zsidó elment, megkönnyebbülten felsóhajtott, és nekiállt cikket írni. Miről szóljon? Mondjuk az elszabadult árakról, melyeket már senki sem tud követni. Hát jó, legyen. De csak röviden.

TÁJÉKOZTATÁS A ZSÍR ÁRÁRÓL.

Kedden a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a zsír kilója már go 000 pengőbe kerül. Az a körülmény, hogy egy kiló zsír ára 100 000 pengő, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a feketepiacnak. Ki tud manapság 120 000 pengőt adni egy kiló zsírért? Mert nemcsak a zsír kerül 155 000 pengőbe, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki azt a 165 000 pengős zsírt, pusztán zsírból táplálkozni nem tud. Lehetetlen állapot, hogy amikor egy kiló zsír 180 000 pengő, a fizetések nem emelkednek megfelelő arányban. 215 000 pengőt csak az tud ma zsírért adni, aki feketézik. Mert a kisember számára ez a 238 000 pengő bizony nagy pénz. 296 000 pengőért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a 367 000 pengőt, amibe egy kiló zsír kerül, ugyancsak elfárad. Valamikor 470 000 pengőért, vagyis egy kiló zsír áráért sarokházat lehetett vásárolni. Ma egy kiló zsír áráért, 340 000 pengőért már csak egy háromnegyed kiló zsírt lehet kapni. Itt tenni kell valamit! A 768 000 pengős zsírt csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy kiló zsírért 920 000 pengőt adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül egy fél kiló zsír.

Nem hitte volna, hogy ez lesz az a szöveg, melyet a leggyakrabban előadnak tőle, tömérdek alkalommal hangzik majd el a rádióban, kabarékban. A zsír percről percre növekvő áráról szóló inflációs sirám őrzi majd legtovább a humorista emlékét. Tabi megragadott valamit a korból, amikor az sem volt biztos, hogy az ember vehet-e va80