Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

lamit a pénzért, amit a munkájával keresett. Akkor ezt még el lehetett mondani, beletörődve a dolgok megváltozhatatlan menetébe, anélkül, hogy bárkit vádolna érte. Két évvel később, ha meggyűlt a baja a világgal, már csak szelíden dohoghatott, békésen moroghatott „a mindennapi élet fonákságain”. Abban ő nagymesterré képezte ki magát, erre építette az életművét. Pedig tudott volna ő harsányan is nevettetni, ha engedik, hogy nevén nevezze azt, ami bántja.

Rengeteg özvegy élt Budapesten, és mind párt keresett magának. Pótolni akarták, amit elmulasztottak, gyereket akartak szülni, vagy ha már volt nekik, nemcsak férjet, apát is kerestek. Ha rászánja magát a házasságra, mint abban az időben annyi magányos zsidó férfi, válogathatott volna a jobbnál jobb partik között. Lám az apja is, közel a hatvanhoz, miután meghalt a felesége, nyomban megnősült. Feladott egy hirdetést, és rögtön talált egy gazdag özvegyasszonyt, akinek a férjét munkaszolgálatosként agyonlőtték, valahol Sopron környékén. Nagykereskedő volt a megboldogult, Tasnádinak hívták, üveggel és porcelánnal foglalkozott. Az apja dolgozni kezdett az özvegynek, és az üzlet lassan beindult. Hogy ne változzon a cég neve, amit a boltosok ismertek, ő is arra magyarosított. így lett az apjából Tasnádi, belőle meg Tabi. Volt egy unokatestvére is, akiből meg később Torda lett. Az ő javaslatára vette fel ezt a nevet a hatvanas években, amikor újságot kezdett írni. Amúgy is minden zavaros körülötte, miért épp a családtagjait hívják ugyanúgy?

Azon a tavaszon albérletben lakott, egy nagy, négyszobás lakásban, a Józsefvárosban. Tulajdonosa egy fiatal, de már teljesen ősz ügyvéd volt. Fodornak hívták, súlyos betegen jött meg a deportálásból. Már az első nap megismerte, amikor kivette lakásában az udvari szobát. A férfi nagy, kényelmes karosszékben ült, ránézésre nem volt komoly baja. Minden délelőtt gépírónő járt hozzá, periratokat, szakvéleményeket diktált neki. Vágott az esze, mint a borotva, de a szíve tönkrement. Alig tudott felállni, nagy nehezen, bottal vánszorgott el a könyvespolcig. Negyed órába telt, amíg levett egy kötetet, és a helyére ült vele. Fellapozta, kikeresett egy paragrafust, és felolvasta az ügyfeleinek. A teste már nem engedelmeskedett, hiába erőlködött. Annyit verték a koncentrációs táborban, kész csoda volt, hogy hazavergődött.

A felesége szerette, kedves volt hozzá. Valaha nagy szerelem lehetett közöttük, gyereket akartak, de közbeszólt a történelem. Vonzalmukból már csak az együttérzés maradt. A vak is látta, hogy az asszony áldozatot hoz érte: megfogadta, hogy élete végéig kitart mellette. Az első pillanatban érezte, hogy tetszik Júliának. A nők többnyire ügyesen palástolják, hogy vonzódnak egy férfihez, de ezúttal egyértelmű volt a helyzet. Forróság öntötte el, ha véletlenül hozzáért, a pillantásából sütött a vágy. A férje pedig nem bánta, hiszen nem kívánt tőle az erejét meghaladó áldozatot. Miklós volt olyan intelligens, hogy tudta: a feleségének szüksége van arra, amit ő már nem adhat meg neki. Akár már az első este ágyba bújhattak volna, ha Fodor nem tartja fel mindkettőjüket. Okos dolgokat mondott, de nemigen jegyezte meg őket, mert csak az járt az eszében, milyen lesz végre egy igazi úriasszonnyal szeretkezni, felszabadultan, minden kötelezettség nélkül.

Sikere volt a szerelemben, de szerencséje nem. A magas férfiakra mindig felfigyelnek a nők, ő pedig az volt. Ha nem is izmos, de testes, a hangja pedig mély. Volt olyan szeretője, aki elárulta, hogy már első pillanatban mély benyomást tett rá, szinte borzongott, amikor hozzáért. Megnyerő volt és előzékeny, ezt örökölte az apjától, aki ugyan semmire sem vitte az életben, de a nők a tenyerükön hordták. Min81